Egy hét múlva anyák napja. Beszélj az anyákról általában, és mutasd be a tiédet!
(Marcello D'Orta: Nápolyi gyerekek új fogalmazásai)
Most pedig az én anyámról kell beszélnem. Kezdem azzal, hogy én tudom, hogyan születik a gyerekeket: az anyák szülik őket, nem pedig a gólya. A gólya egy darufajta, úgy értem az állat, nem pedig amivel építkeznek.
Mimmo még mindig azt hiszi hogy a gólya hoz bennünket! És a Mikulást is elhiszi! Tiszta nevetség ez a Mimmo. Az anya komoly dolog. Merő áldozat az élete attól fogva, hogy megszületünk neki. Ő termeli nekünk a tejet. Mikor kicsik vagyunk, rááll a tejtermelésre, mert ő egy emlős tipus. Amikor már nagyok vagyunk, leáll a termelésről. De ha születik egy uj gyereke, röktön visszaáll a termelésre.
Az anya a sírig feláldozza értünk magát. Visz bennünket az iskolába, mozsdat, öltöztet, etet, aláirja az ellenőrzőnket. Az igazi anya szenved, és ha nincs othon pénz, ugy csinál, mintha rá se rántana. Ha nincs mit enni mert a férj munkanélküli, az anyának kell odaálni dolgozni.
Most pedig az ÉN anyámról kell beszélnem. Az én anyám nem termel tejet. Nem festi magát, nem jár fodrászhoz, othon csinálja meg a haját: a szomszéd asszony jön neki megcsinálni. Amikor édesapámmal rájön az ötperc, ő szok győzni. Még nem tudom, mit veszek neki anyáknapjára, hacsak nem valami meglepetést.