2011.10.27. 19:50 Lázár Márta
Töklámpások

Nagyon szerette az ősz illatát, ami tele volt mindenféle aromával, a föld szaga, s a termések zamata fonódott össze a légben. A zöldségek, majd az érett kukorica, a sokféle répa – marha- és cukorrépa – a gyümölcsök szép sorban takarodtak befele, mintha rangjuk lett volna, bevonultak és elhelyezkedtek a pincében, padláson, csűrben. S amikor már semmi más nem maradt a földeken, csak az üres tarló, leges-legvégül, mint sereghajtó, döcögős, megrakott szekéren haza vonult a tök.

A kapuban állt, és nézte, vajon lett-e jó sok, jut-e belőle neki is, aztán várta, hogy valamelyik felnőtt kifaragja. Nem szívesen farigcsált egyikük se, mert hajnaltól estig tartó munkájukban elfáradtak. Este pedig kalákában dolgoztak, törökbúzafosztás, bab-bontás, mák-kopolás, eltevés… sok-sok-sok, és még több kétkezi munka.

Adott nekik egy kis időt, de annyira vágyott a látványra, arra, hogy ő is kiállhasson, és a kapu mögül lesse, ki-mit mond, vajon szép-e az ő töklámpása, és vajon akad-e, aki megijed, hogy időnként unszolni kezdte valamelyik nagyot, fogjon már hozzá.

Legtöbbször az apját sikerült rávennie. Akkurátusan és hozzáértőn faragott, aztán amint megvolt a két szem, az orr, meg a fogak, ó, azok a fogak, hozta a gyertyát, és egy szögbe szúrták, befedték a tetejét és kész! Ki vele, az útra! Az utca közepére tették le, ebben az órában már nem járt szekér, autó akkoriban még ritkábban… Csodálta, nevetett, táncolt örömében.

Volt, hogy a szomszéd gyermekekkel összefogtak, és nagy csoportban állították ki a töklámpásokat, hadd reszkessen, akinek kedves az élete! Legjobb volt elmenni hazulról, azután megérkezni, látni messziről az utcában világló apró tüzeket, némelyik tök vigyori pofáját, aj!

Mit tudtak ők halloweenről, nem volt neve, se célja ennek a gyermeki rítusnak, az őszhöz tartozott, az elmúláshoz és a vágyhoz, hogy a gyertya, amit édesanyja kincsként őrzött, mert nem volt sok belőle, lobogjon a kis tök-lámpásban, és nézhesse, míg csonkig ég.

De rég volt… Most már ő az, akit nyaggatnak, hogy „hát ma se csinálsz nekünk lámpást?!”, és csak halogatja, mert annyi dolga akad minden napra! Álmaiban még ott az az utca, a védelmező, puha melegségével, soha-vissza nem térő fényeivel, az őszi töklámpások kacagtató pofáival.





Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. A blogot itt like-olhatod. Köszönöm szépen :)

2011.10.27. 19:50

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása