Éjjeleken át keresém azt, a kit szeret az én lelkem, 
keresém őt, és meg nem találtam.

Immár felkelek és eljárom a várost, 
a tereket és az utczákat, 
keresem azt, a kit szeret az én lelkem; 
keresém őt, és nem találám.

Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik. Mondék nékik: 
Láttátok-é azt, a kit az én lelkem szeret?

Láttátok-é őt?

Alig mentem vala el azoktól, 
mikor megtaláltam azt, a kit az én lelkem szeret. 
Megragadám őt, el sem bocsátám, 
mígnem bevivém őt anyám házába, 
és az én szülőmnek ágyasházába.

Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: 
kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.

Mert ímé a tél elmult, 
az eső elmult, elment.

Virágok láttatnak a földön, 
az éneklésnek ideje eljött, 
és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.

A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!

Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!

Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.

Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra: mert erős a szeretet, mint a halál, kemény mint a sír a buzgó szerelem, lángjai, tűznek lángjai, Úrnak lángjai.

És sok vizek el nem olthatják e szerelmet. 

Szöveg Énekek éneke, részletek Képek forrása itt és corbis

Ha tetszik a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. A blogot itt like-olhatod. Köszönöm szépen :)