2012.03.19. 18:11 Lázár Márta
Igényes svéd lakás feng shuival

001.jpg

A Sköna Hem, svéd belsőépítészeti és design szaklap e hónapban egy olyan lakást mutatott be, amit a feng shui segítségével alakítottak ki! Mi ebben a rendkívüli? Nagyon sok minden. Pl. az, hogy ez az egyik legnevesebb európai szaklap, amit design- és belsőépítész körökben mindenütt ismernek, elismernek. 

Nincs mit szépíteni, a feng shui az itthoni szakmai – építész-belsőépítész-lakberendező-designer - körökben alábecsült valami, amitől elhatárolódnak. Egyrészt ennek van jogos alapja, pl. az, hogy a világban nem az autentikus feng shui terjedt el, sőt! Rengeteg szemét kering feng shui címszó alatt. Másrészt a hiteles irányzatokat kevesen ismerik, így azok el se jutnak e körökhöz.

A populáris, közismert feng shuival az egyik gond, hogy mivel nincs semmiféle viszonyítási alapunk, eldönthetetlen, hogy amit hallunk, olvasunk, hiteles-e. Néhány elgondolkodtató, eredeti feng shui információ mellé ugyanis rengeteg félre vivő (a kínai népi hiedelmekből importált) elv csapódik, amik a feng shuiban eredetileg nem is szerepelnek.

A feng shui populáris irányzatai a lakást nem az esztétikum kifejezőjeként, s nem is az egyetemes harmónia finom egységeként kezelik, hanem manipulációs eszközként használják a könnyű siker eléréséhez. Mivel egyik kulcsszó a "jószerencse", illetve a "szerencsétlenség elkerülése", ezek az újonnan keletkezett módszerek a feng shuit a babona szintjére degradálják.

Mindeközben tény, hogy az eredeti feng shui irányzatok kevésbé elérhetőek, pedig azok univerzális elvei megtalálhatók mindegyik nép építészetében, és olyan híres építész-designerek is használták, mint Alvar Aalto.

A feng shui felé néhány itthoni szakmai lap is nyitott, csakhogy még mindig a populáris (mágikus-misztikus-babonás) ághoz jutnak el, hiszen ezen a vonalon rengeteg tanácsadó tevékenykedik, míg az autentikus irányzatokat alig páran képviselik.

Mindezek miatt tartom különlegesnek, hogy egy svéd szaklap hoz egy olyan házat, ami nemcsak a belsőépítészet, hanem az autentikus feng shui szempontjából is hiteles. Félre értés ne essék, egy autentikus feng shui lakásnak nem így "kell" kinéznie. Úgy „kell” kinéznie, hogy kövesse azt az egyszerű, mégis összetett, puzzle-szerű egységet, aminek összerakása után kialakul a lakók számára leginkább megfelelő tér, ami a harmóniát testesíti meg.

Színek

A harmónia bármilyen színskálával és eszköztárral megvalósítható, a legfontosabb, hogy a lakók ízlés- és színvilágát tükrözze, életstílusukhoz és temperamentumukhoz igazodjon. Ez a lakás lakberendezési szemszögből sem szokványos. A mi szemünknek sokszor élettelen skandináv visszafogottságot hordozza: színekből, tárgyakból is kevés. Mégis, minden, ami a lakásban van, harmonikus egészet alkot, minőségi és különleges. A monokróm színvilágú tér pihentető, nyugalmas, a szürke árnyalatok stresszűző hatása érezhető.

Evangélikus közösségi házból lakás

Az épületet nézegetve nem találunk benne semmi különlegeset, de az autentikus feng shui, a Forma iskola szerint minden a helyén van. Erős falak, ideális bejárat, pont elegendő ablak, bent átláthatóság, tágas helyiségek.

A tulajdonosok, Petra és Stefan egy séta során szerettek bele az egykori közösségi épületbe, ami 1930-ban épült, és a helyi evangélikus plébánia tulajdonában állt. A falak színesek voltak, pl. a közösségi terem kék, a másik virító sárga és zöld, a konyha pedig épp csak akkora, hogy pár egyházi kávé főhetett meg benne.

Petra, aki képzett feng shui tanácsadó, megcsodálta a magasban ülő ablakokból beáramló fényeket, a tér szép részleteit, a falakon függő Madonna- és Jézus-képek pedig azt a békés hangulatot idézték, ami gyerekkori emlékeket elevenített fel, és amire mindig is vágyott saját otthonában.  Ahogy a helyiségekben sétáltak a férjével, Stefannal, mindketten valami leírhatatlan kedvességet érzékeltek, amit annak tulajdonítottak, hogy a házat azelőtt soha nem használták magánlakásként, csak békés, vidám összejövetelekre.   

Hogy elegendő teret nyerjenek, kibontották a konyha egyik falát. A tárolást beépített szekrényekkel és natúr tárolókkal oldották meg, a színvilágot minimálisra vették, a díszítő elemeket pedig az egzotikus marokkói kézműves darabokból válogatták.

Petra mindvégig szem előtt tartotta a feng shui térrendezési elveit, így alakult ki egy szabad, könnyed és finom tér, amiben mindannyian – tizenéves gyerekeikkel együtt – jól érzik magukat. 

Képek

002.jpg

Közlekedő Sivárnak tűnhet, pedig a csöndes, finom skandináv világot idézi.

003.jpg

Nappali, taupe és acélszürke árnyalatokkal. Marokkói kézműves portékák emelik a formák és textúrák gazdagságát.

004.jpg

Párnák a népiesség és egzotikus motívumok jegyében.

005.jpg

Az egyházközségtől megörökölt kegytárgyak, amiket valódi tisztelettel kezelnek. 

006.jpg

A saját tervezésű konyha dió, gránit és rozsdamentes acél keveréke.

007.jpg

Antik tálaló, szerény színekkel.

008.jpg

A ház, ami 1930-ban épült, erős, tartásos, egyszerű épület.

001.jpg

Előtér, 4 m-es belmagassággal, amit a színek tartanak egyensúlyban, és a perforált marokkói lámpák hoznak közelségbe.

***

Forrás Sköna Hem 

Köszönöm, ha megosztod :) A blog itt like-olható. 

2012.03.19. 18:11

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása