2012.11.12. 20:14 Lázár Márta
Lakberendezés mindenkinek: piros a hálószobában

010.jpg

Mivel a színek tekintetében a lakberendezés másképp vélekedik, mint a feng shui, mielőtt pirosra festjük a hálószobát, nézzük meg, mit mond erről a két térrendező gyakorlat.

A lakberendezés a színeket a látvány, pszichikai hatás és a harmonikus, esztétikus összkép függvényében alkalmazza. Így aztán még egy csupa piros hálószoba is lehet harmonikus, kellemes és vonzó.

A feng shui mindegyik színt valamely elemhez (energia minőséghez) sorolja és aszerint alkalmazza, hogy az adott helyiségben szükség van-e arra az elemre, és milyen mértékben. A harmonikus térkialakítás érdekében a feng shui nem kerülheti meg, vagy hagyhatja ki a lakberendezést, ám nem teheti félre az alapelveket sem. Így, amikor a feng shuit is használva lakberendezünk, vagy a lakberendezést használva feng shuizunk, érdemes ismernünk mindkét nézőpontot, hogy a kecske is jól lakjon, stb. stb. 

Piros a lakberendezésben

Szakszerűen vörösnek mondjuk, de mi már csak agy szoktuk meg, a piros az piros. A leginkább dinamikus és forró szín, képes fokokkal megemelni egy szoba hőmérsékletét, legalábbis az érzet szintjén, áll. Voltak már ilyen felmérések, hogy a meleg színekkel kifestett szobában nem kellett annyit fűteni :)

A pirosnak közelítő hatása van, egy fal, amit ilyenre festettünk, sokkal közelebbinek tűnik. Mivel erőteljes szín, ezért a piros fal erőteljes, domináns, s ezt a vizuális hatást szükséges ellensúlyozni különféle kisebb kiegészítőkkel, vagy kiegészítő-csoportokkal, kollázzsal, képekkel, stb. Igen jól passzol a piroshoz a sokféle textúra, pl. a bárányszőr, a természetes anyagok, a selymek és a bársony pedig luxust és fényűzést alkot a pirossal.

A pirosat minden további nélkül ajánlja a lakberendezés a hűvösebb konyhába, előtérbe, fürdőbe és a nappaliba, hálószobába is.

Piros a feng shuiban

A feng shui a pirossal csínján bánik. Mivel a Tűz elemhez tartozik, eszerint kevés is elég belőle, viszont nem hiányozhat azokból a helyiségekből, amelyek lehangoltnak, élettelennek tűnnek. A pirosat a feng shui nem ajánlja a fürdőszobába, vagy ha igen, csak kis mértékben, a konyhába úgyszintén, és a hálószobát se javallja pirosra festeni, ezekbe a helyiségekbe inkább nyugalmas színeket ajánl. Az előszobában viszont szinte kötelező, hogy legyen valami kis piros, ami nemcsak a látványt, hanem az energia jelenlétét is megemeli, a belépőt pedig szinte invitálja, hogy kerüljön beljebb. A hálószobában csak kis felületeken és kiegészítőkön ajánlja az alkalmazását, de vannak kivételek, amikor engedményt tesz.

Kivételek

A piros hálószoba a feng shui szerint akkor jó, ha azok, akik ebben a szobában alszanak, ellenállhatatlanul vonzódnak, vagy kapcsolódnak ehhez a színhez, nem is tudnak ide mást elképzelni. Ilyenkor szabad, sőt, kell is engedni a belső hangnak, mert a szín ekkor terápiás hatást képvisel, és valami pluszt ad a lakóknak. Mivel a falat nehezebb átfesteni, mint a kiegészítőket kicserélni, érdemes csak az egyik falat pirosra festeni, és textileken, vagy bútorok, kiegészítők formájában bevinni a pirosat. 

Az erőteljes pirostól az éppen jó arányig

Az alábbi képeken először a csupa piros falú hálószobát látjuk, mivel ebben a helyiségben semmi szükség különösebb élénkítésre, lehetőleg ne alakítsunk ki ilyet, még ha nagyon vonzó is. Használjuk inkább az enyhébb "pirosító" eszközöket, mint pl. lámpa, ágytakaró, párna, baldachin, stb. A piros ágyvég se túlságosan javallott, főleg, ha íves is, meg piros is, ha már piros ágyvéget szeretnénk, akkor legyen inkább szögletes. 

006.jpg

009.jpg

007.jpg

039.jpg

041b.png

014.jpg

015.jpg

022.jpg

023.jpg

026.jpg

028.jpg

001.jpg

003.jpg

002.jpg

004.jpg

005.jpg

008.jpg

010.jpg

011.jpg

012.jpg

013.jpg

017.jpg

018.gif

019.jpg

020.jpg

021.jpg

024.jpg

025.jpg

027.jpg

029.jpg

030.jpg

031.jpg

032.jpg

033.jpg

034b.jpg

035.jpg

036.jpg

042_1.jpg

037b.jpg

038.jpg

039.jpg

Piros bejegyzések a blogon:

3 szín, amely felmelegíti a nappalit 

Kifinomult country, piros akcentussal 

Piros színtrend

Piros pötty

Eperpiros

Képek forrása: livingetc, Country homes and gardens, pinterest

Ha tetszik a bejegyzés, másik is tetszeni fog :) Likeold a blogot ide kattintva, és töltekezz a blog FB-os oldalán is :) 

2012.11.12. 20:14

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása