2013.01.22. 11:22 Lázár Márta
Mai bölcsesség - mire van szükséged?

009_1.jpg

MIRE VAN SZÜKSÉGED? 

Jó kisfiúként, vagy kislányként azt tanultuk meg, hogy apa, anya, nagymama, kisöcsi, a szomszéd, vagy a tanító néni szükségleteire figyeljünk. Tulajdonképpen mindenkiére, és elnyomjuk a sajátunkat. Fel is vettük azt a szokást, hogy úgy hisszük, többé-kevésbé mindig és többé-kevésbé teljesen felelősek vagyunk a másik jóllétéért.

 

Szokásunkká vált az az elképzelés is, hogy a másik az, aki többé-kevésbé teljesen felelős a mi jóllétünkért.

Eközben pedig az az alapérzésünk, hogy tartozunk a másiknak (a jóllétéért), és ő is tartozik nekünk (a magunk jóllétéért).

Miközben az igazság az, hogy mindenki önmagáért felelős.

Gyakran várjuk el tehát, hogy a másik gondoskodjon a szükségleteinkről, találja ki, vagy automatikusan adja meg, ami nekünk megfelelő.

Holott sokszor magunk se vesszük a fáradságot, hogy pontosítsuk, mire van szükségünk, és kifejezzük azt kérés, vagy kérdés formájában.

Vagy fölvessük, hogy egyáltalán, a másiknak van-e kedve hozzá járulni. Általában ilyenkor csak úgy kimondjuk: "ezt meg ezt csináld", vagy "változz meg", vagy "legyél ilyen meg olyan".

Ha ő nem úgy reagál, ahogy szeretnénk, akkor jönnek a szemrehányások: hiszen mennyi mindent tettem érted, bezzeg te önző vagy, nem veszel engem figyelembe, ha ilyen vagy, itt hagylak, stb., stb.

Szükségleteink

attól a személytől függetlenül léteznek, akivel éppen vagyunk.

Ha megtanuljuk

  • kifürkészni (megfigyelni)
  • megismerni
  • megfogalmazni a szükségleteinket,
  • és elfogadni, hogy nemcsak egy másik személy adhatja meg, amit igénylünk,
  • akkor mi magunk, a másik személy és a kapcsolataink is szabadabbá válnak.

Jó módszer erre, hogy szükségleteinket kérdésben fogalmazzuk meg, illetve előlegezzük meg, hogy a másik esetleg nem adja azt nekünk, amit szeretnénk, csupán azért, mert ő maga is éppen vágyik valamire, és éppenséggel egyébre, mint mi magunk. 

018.jpg

A SZÜKSÉGLETEK EGYETEMESEK 

Ezekre mindenkinek szüksége van. Csak nem egy azon időben - ez a konfliktusok forrása. 

  • A szükségletek kielégítéséhez soha nem egy konkrét megoldás kapcsolódik– ellenkezőleg: végtelen megoldási stratégia létezik rájuk.
  • Az érzések (érzelmek) segítségével rájuk találunk, mert azok a szükségletek irányába mutatnak.
  • Soha nincsenek konfliktusban egymással (sem egy emberen belül, sem több emberé) – konfliktusok csak a megoldási stratégiák szintjén vannak.

SZÜKSÉGLETEK LISTÁJA 

  • Fizikai szükségletek, pl.: fizikai biztonság, gondoskodás,levegő, víz, élelem, érintés, hajlék, alvás, pihenés, szexuális kifejezés, testmozgás, az élet védelme (védelem az életünket veszélyeztető létformákkal szemben — vírusok, baktériumok, rovarok, ragadozó élőlények — és főleg az ember)
  • Kapcsolódás — önmagamhoz és másokhoz, pl.: érzelmi biztonság, bizalom, elfogadás, együttérzés, elismerés, empátia, figyelmesség, gyengédség, szeretet, közelség, közösség, megértés, melegség, őszinteség (nem: “megmondom őszintén, hogy hülye vagy!”, hanem az erőt adó őszinteség, ami rólam szól, és lehetővé teszi, hogy tanuljunk korlátaink megtapasztalásából), támogatás, tisztelet, hozzájárulás az élet gazdagításához (olyan hatalom, ami nem másokon uralkodik, hanem másokkal együtt teremt, és hozzájárul az élet szépségéhez)… stb.
  • Integritás, önmagammal való személyes összhang, pl.: értelem, hitelesség, igazság, jelenlét, jövőkép, könnyedség, kreativitás, nyugalom, spontaneitás, tisztánlátás, önbecsülés, mesterré válás, beteljesítés, siker…stb.
  • Autonómia, szabadság, hogy döntsek, tervezzek és kivitelezzek…(álmaim, céljaim és értékeim megválasztása, és a megvalósításhoz vezető út megválasztása)
  • Megemlékezés, ünneplés: örömünnep — az élet teremtésének és álmaink beteljesülésének megünneplése, a veszteségekre – szeretteink, álmaink stb. elvesztésére – való emlékezés (gyász)
  • Játék, móka-mulatság, kacagás…
  • Lelki közösség – az élettel, a világegyetemmel való összhang, pl.: béke, ihlet, harmónia, hit, humor, remény, rend, szépség…

 

010_1.jpg

(Szöveg Thomas d'Ansembourg Erőszakmentes kommunikációs előadásából - a szükségletekről)

Ha tetszett a poszt, oszd :) Blog kedvelhető FB oldala. Legyen jó napod!

2013.01.22. 11:22

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása