Karátson Gábornak, a Tao te king fordítójának ajánlom szeretettel, 2013 dunai árvizek idején

mikor az ég és föld

messze voltak egymástól, és olykor haragjukat éreztük, tudtuk, hová kellene menni, segítségért. Hol élnek a bölcsek, akik maguknak sohase kerestek dicsőséget, nem vettek magukhoz senkit, barátot, se feleséget, tudtuk, hogy ha elzarándokolunk hozzájuk a kietlen vidékekre, útba igazítanak, szűk és zord szavakkal. Ha láttad volna, hogyan meríti korsóját ő a vízbe! Megáll, időz, csendesül, lehajol, fejét is meghajtja, szemét becsukja, majd homlokát az égre emeli, kezét kinyújtja, korsóját a víz sodrába tartva vár. Amint megtelt, hirtelen emeli fel, a cseppek a karjára, vállára esnek, és nem néz vissza, tekintetét a hegyre szegezi.

Mert a hegy fölött lakik az ő megtartója, és a víz színén pihen meg az Isten lelke. 

a homlokpántos férfi

lélekszakadva rohant, már fél órája vártak rá a Blaha Lujza téren, menni kellett, busszal indult a csapat. Élő láncot terveztek, nem engedik eltéríteni a Dunát, hát nem érzik ezt, nem értik? Mi lesz majd, ha évek és évtizedek telnek el, mi lesz, ha az ember akarja az Utat megszabni, a folyót a medréből kiszakítani. Hiába mentek. Megépült az összes vízlépcső, a Dunát megszabályozták, rendnek kell lenni és az energiának termelődnie kell, ez a folyó dolga. 

A homlokpántos férfit átfújta a szél, szikáran rótta Budapest utcáit, mormolta a Tao te king szavait, és akkor elhatározta, hogy tenni fog valamit, amivel a Dunát megengeszteli, a vizet, ami ezt a várost táplálja, ahonnét annyian kivonultak, egy részük vízlépcsőt építeni, másik részük kérlelni, ne tegyétek, nem szabad, ezt nem. Kisgyerekként kapta kezébe az első fordítást, és megtanulta, de vágyott rá, hogy eredetiben... "Ha nem érted a fordításokat, csinálj magadnak egyet" - mondogatta. Akkor már évek óta kotlott a Tao te king-en, de ez a nap lökött egyet rajta, leülök és megtanulom a klasszikus kínai nyelvet, mondta...

Ha van kultúra, mely a vízhez köti a létét, a kínai biztosan.

Tudtuk ezt mi is valamikor, nem ment a folyóhoz senki emberfia egymagában, apáink szemüket behunyva, lélekből, tátogva szólongatták a vizet, ha halat kértek tőle, s ha a pap, vagy a rabbi olykor elrendelte, ki kellett menni oda és  a parton recitálni a z imát, ami minden hanggal kiszakítja az ember szívéből a fájdalmat, a szavakat a víz magába fogadja és messzire sodorva feloldja.

A homlokpántos akkor azt gondolta, ha a világban megjelenik az Út és erény könyve, ha a szavak felélednek és a világba kiáradnak, akkor valami mégiscsak kiengesztelődik, a megsebzett folyó talán mégis gyógyulni fog.

Minden  kívül, a földön, égen, vízen ejtett seb belül is sajog majd előbb, vagy utóbb. Minden, ami elménkben, szellemünkben összegyűlik, meg fogja változtatni a szelek járását, s amilyen módon változik természetünk, úgy változik vele a természet maga. 

Folyónk, lehajlunk hozzád

Anya-folyó, nő, aki földünk testén simulva hömpölyög, akibe beleköpnek és belevizelnek, mocskot engednek rá, és vissza se pillantva ott hagyják, mert sikoltani úgyse fog. Éji sötétség, lélek bugyrait fortyogtató, szerelmet, életet, bujaságot szülő. Asszony, aki asszony akar maradni, örök lényét, testét, hol feszes, hol renyhe tagjait, ráncait és reszketeggé váló vállait vállalja, divatot nem követ, szoknyát hord és felemeli a fejét, nem akar műmelleket, mert abból tej soha nem fakad, de lábát kitárva átadja magát a fényből fakadó férfi erejének, asszony marad, nevet  és sír, mert nincs szava és mert minden városban, minden utcán és falon ott van egy önként oda kínálkozó, testét eladó, mágikus reklámként bármit jó pénzért áruló mása, aki megbecsteleníti önmagát és magával együtt minden nőt.

Amikor a folyó asszony felemeli fejét, a felhők egybegyűlnek, szemükből szakadatlan folyik a könny.

Mert a nő nem lehet erősebb, ereje a lágyságából jön, amivel erőt vesz a keményen. S emiatt mégis erős, de meder nélkül, kő és megtartó karok nélkül parttalan, céltalan bolyong, férfira van szüksége, különben elveszítené lényét. A nő nem tud örökké erős lenni, ne hidd el, amit a reklám mond, vannak nagyon gyenge napjai, alig tud olyankor erőt venni magán, de megy, és mosolyog is, ha kell...

Homlokpántos férfi (Karátson Gábor) sorai

a víztükörből a dolgok képe visszaragyog

Ezt emlegetjük tündöklés nevén

(…)

ha külsőképpen használod tündöklésedet

tartsd meg a tündöklést a homályos világban

s a veszedelmet elkerülheted

ezt mondjuk úgy

elrejteni

az örök tündöklés mozdulatát