2015.10.13. 10:46 Lázár Márta
Egy sikeres város: Pilsen

2.jpg

Ha Csehországban járunk, érdemes ellátogatnunk Plzeň, azaz Pilsen városába, amelyről először is a finom sör, másodsorban pedig a Skoda juthat eszünkbe. 2015-ben Európa kulturális fővárosának nevezték ki. Járjuk körbe egy kicsit egészen más szempontból is: miért válhatott kiemelkedővé a város, mi a titka, milyen földrajzi különlegességeket tud felmutatni, amitől még a klasszikus feng shui szempontjából is érdekes lehet? 

A hagyományos feng shui célja a legmegfelelőbb lakó- és üzleti hely meghatározása, mely hozzá járul a sikeres élethez. Mindezt a környező táj és terepformák elemzésével végzi. Iránymutatást ad, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol az energiák jók és támogatják életünket. Egyben útmutatás egy sokkal közelebbi dologhoz is: hogyan váljunk azzá az emberré, aki teljességében tudja élni az életet.

A siker komponensei

Van néhány olyan forma, ami nélkülözhetetlen, ha egy üzleti vállalkozást sikerre szeretnénk vinni, vagy hosszú távon megtartani fejlődését. Néhányan közülünk ösztönösen is rátalálnak ezekre, ám ha ismerjük ezeket a komponenseket, akkor tudatosan olyan helyet keresünk, amely támogatja majd a vállalkozást. A tradicionális feng shui azonban nem veri nagy dobra ezeket az információkat, hiszen ha a belső törekvéstől mentesen, pusztán a  profit reményében használja valaki a feng shui eszközeit, akkor az csupán egy spekulatív ezo-eszközzé válik, és kimarad belőle a lényeg: az, hogy a megfelelő formák mindig a nagy egész, a mindenség harmonikus felépítését követik, és arra tanítanak, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, és kihozzuk magunkból a legtöbbet. 

1. Megfelelő hely

Bármilyen létesítménynek, legyen az ház, középület, vagy éppen városrész, ideális helyen kell állnia ahhoz, hogy sikeressé váljon. A klasszikus feng shui egészen pontosan meghatározza, hogy - a tapasztalatok alapján - mely földrajzi formák támogatják, illetve generálják a sikeres kibontakozást. Ennek nagyon sok apró összetevője van. A helynek változatos domborzattal, élő, dinamikus környezettel kell rendelkeznie. Pilsen éppen ilyen változatos földrajzi környezetben fekszik, ám ami üzleti szempontból speciális, az a víz jelenléte.

2. A hegy és a víz hatalma

A legfontosabb hajdani városok, akárcsak modern társaik, mind egy-egy nagy folyó partja mentén épültek. Így van ez manapság is.

Minden - üzleti szempontból is jelentős - városban van folyó, ám Pilsenben egyenesen 5 van.

A stabilitást adó nagy hegyek azonban hiányoznak. A klasszikus feng shui szerint a hegy és a víz a két legfontosabb összetevő, melyet az elemzésben és a tervezésben használunk. A hegy statikus és stabil, ezt az erővel és támogatással hozzuk összefüggésbe. A Víz, bármely formájában: folyó, tó, óceán, áramlást jelent, jellege alapján dinamikus, yang, és a gazdasággal, pénzügyekkel társítjuk.

Az üzleti sikerhez szükség van tehát erőre (hegy), valamint dinamikára (víz) és kiterjedésre. Az adott helyen lennie kell olyan minőségi víznek, ami mozgásban tartja és vonzza a külvilágot, amihez kapcsolódhat a kereskedelem, és amely segít fenntartani a színes élővilágot, valamint az adás-vétel/üzleti élet dinamikáját. Az a hely és az a város sikeres, amely bővizű, gazdag folyók közelében jött létre. Ebből a szempontból Pilsen ideális: 4 folyó (a Mže, a Radbuza, az Úslava és az Úhlava) találkozásánál fekszik, ráadásnak pedig innét ered a Berounka folyó. 

003b.jpg

Pilsen, belváros

3. Megfelelő idő

A siker következő komponense az, hogy egy adott esemény megfelelő időben történjen. Ki kell várni, vagy meg kell találni azt a pillanatot, amikor egy új terméket bevezethetünk, vagy bemutathatunk a nagyközönségnek és az üzleti szférának. Sok találmány esetében előfordul, hogy feltalálójuk életében nem figyeltek föl rá, majd hosszú idő után hirtelen híressé vált. Ilyen esetekben is pontosan az idő tényező a kulcs. Egy adott termékkel érdemes kivárni azt a pillanatot, amikor teljes értékében megmutatkozhat, és felkelti nemcsak a laikusok, hanem a befektetők, vállalkozók figyelmét is. A pilseni sör éppen olyan pillanatban jelent meg, amikor a külvilág érdeklődéssel fogadta (mondjuk, ki ne fogadna érdeklődéssel egy jó korsó sört... :D), pedig születésének pillanata nem is a nagy nyári, tikkasztó hőséghez, hanem 1842. október 5.-höz köthető, ekkor főzték ugyanis az első pilsenit. 

4. Megfelelő emberek

A siker folytonossága attól függ, hogy kik és hogyan foglalkoznak a sikerre vitt termékkel. Hiába van ideális helyen, és jó időben valaki, ha nincs benne tettvágy és kreativitás. "A cseheket" általában kreatív, önrendelkező, független és erős népként látjuk. 2015-ben, amikor Európa kulturális fővárosaként szerepel, Pilsennek minden esélye meg van rá, hogy lakói és vezetői a legjobbat hozzák ki belőle. 

Látnivalók

Sörgyár és a város

001a.jpg

023.jpg

024.jpg

025.jpg

026.jpg

027.jpg

028.jpg

029.jpg

029b.jpg

Sörmúzeum

A sörfőzés művelete - amikor még minden műveletet aprólékosan, emberi erővel végeztek - meditatív, szigorú ritmusban zajló, előírásokhoz kötött tevékenység volt. A teremben, ahol a műveletek zajlottak, nyugodt légkört kellett megteremteni, s a hívők még fohászkodtak is, hogy a főzet jól sikerüljön. 

019d.jpg

001b.jpg

001c.jpg

001h.jpg

002d.jpg

002.jpg

001i.jpg

Székesegyház

004.jpg

005.jpg

 Zsinagóga

006.jpg

006b.jpg

 007.jpg

008.jpg

Hotel Angelo

angelo1.JPG

a2.jpg

a3.jpg

a4.jpg

a5.jpg

Original Designshop

012_1.jpg

2.jpg

011_1.jpg

013_1.jpg

014_1.jpg

015_1.jpg

016_1.jpg

017_1.jpg

 Golfpálya

g1.jpg

g2.jpg

g3.jpg

g4.jpg

g5.jpg

g6.jpg

g7.jpg

Botanikus kert

020.jpg

Kiállítás: Ladislav Sutna iparművész

ladislav_sutnar.jpg

035.jpg

 Pilsen022b.jpg

031.jpg

033.jpg

Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Csatlakozz a blog fb-oldalához itt. Szép napokat :)  

 

2015.10.13. 10:46

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...