2011.07.03. 09:00 Lázár Márta
Érzelmek iskolája

 A meghitt kapcsolat

Az intimitás, a meghitt kapcsolat a témánk. A vonzalom témája után eljutottunk a szoros kapcsolatokig, és majd a szoros kapcsolatokból jutunk el az intimitásig, de még a szoros kapcsolatok témáját nem merítettük ki teljesen.

Egy gyors ismétlés!

1. A szoros kapcsolatokban a kapcsolat minősége bonyolulttá, bonyolultabbá válik. Tudom, hogy primitív kijelentés, de hát…

2. Az érzelmek fokozottá válnak. Ez már csak így van. Úgyhogy aki szeret „békében élni”, az tartsa magát távol a szoros emberi kapcsolatoktól, mert a kettő nem megy együtt.

Szoros emberi kapcsolatok, és a lélek háborgása puszipajtások. Hacsak az ember nem a dalai láma. De ez nekünk még nem sikerült.

 3. Az érzelmek egyre nagyobb ambivalenciát mutatnak a szoros emberi kapcsolatokban. Ezt külön nehéz elviselni. Szívesen egyszerűsítenénk a kapcsolatokat az előítéleteink alapján, de jó lenne, ha olyan egyszerűen tudnánk látni, és minősíteni! Ha-ha. Csak akkor az élet kezd mindig veszíteni.

4. Egy szoros kapcsolatban a felek szükségletei természetszerűen fognak alakulni és változni. És a szoros kapcsolat azzal a nagy kihívással áll az ember elé, hogy képes vagyok-e reagálni arra, hogy a társam szükségletei folyamatosan változnak és alakulnak

5. A szoros kapcsolatnak része a szenvedély. Mert különben mi a fene tart minket össze? Hát ugye az érdek, az érdek. Ne csináljátok, hát adjatok magatokra! Jobb a szenvedély, mint az érdek, nem?

6. Az egymásra utaltság. Az idős pap bácsi bölcsességét elmondtam, hogy a szoros emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége a központi fűtés. Ezt mondta ő a maga egyszerű tapasztalati horizontjából. Mert hogyha össze kell bújjunk, hogy ne fázzunk, az mégis csak javítja a szoros emberi kapcsolatokat.

7. Elkötelezettség. Hűh! Tehát a szoros kapcsolatoknak része, mondhatnám föltétele is az elkötelezettség és az elköteleződés. Itt akkor megint korunk egy nagy nehézsége áll előttünk. Ha az intimitásról beszélünk, akkor pláne, hogy megpróbálunk úgy szoros emberi kapcsotokban lenni, pláne hogy ez a szoros emberi kapcsolat az intimitás mélységét is elérje, hogy közben nem köteleződünk el! Hát legföljebb a csoda segít rajtunk! Ezt szokták szerelemnek is hívni… A csodának van egy ilyen sajátos, természetes megvalósulási formája, mikor elköteleződés nélkül is átélünk valami mély intimitást. Tehát az elköteleződés és az intimitás kart-karba öltve járnak. Olyan frappáns definíciókat olvastam az elköteleződésre vonatkozóan: az elköteleződés azt jelenti, hogy fenn akarjuk tartani a kapcsolatot, és hosszú távon gondolkodunk róla. Hát ez egy ilyen, hogy mondjam, minimal-art megközelítés.

8. A szoros emberi kapcsolatoknak mindenképpen velejárója, része, hogy ezek a kapcsolatok folyamatok! Ez megint triviálisnak tűnik, de mégis nagyon sok pár amikor megházasodik (én már csak tudom!), akkor szeretnek eltekinteni attól, hogy a kapcsolat: egy folyamat. Hallatlan félreértés szokott itt lenni, még a házasság szentségére vonatkozóan is. Ugye, mintha a teológia azt tanítaná, hogy a házasság szentsége az ott az esküvőn lesz meg. Ugye, hogy az ott pakk - egy pillanatban megjelenik! Hogy az melyik pont, azt nehéz megragadni, és átéljük, és akkor tök jó, és aztán hazamegyünk. (Tudjátok, van „téli teológia”, az ilyen depressziós, „bűnösök vagyunk”… ezt nevezem „téli teológiának”, ezt nagyon űzzétek, ez már lejárt, tehát „nyári teológia”, „tavaszi teológia”!) A házasság szentségét egy tisztességes „nyári teológia” szerint a házasfelek időben szolgáltatják ki egymásnak. Időben. Folyamatában. És én tudom, hogy ez megint csak röhejes, de közben, hogy ha magunkra kérdezünk, akkor nem egyszer lebukhatunk saját magunk előtt. Minden évben elmondtam azt a kedves asszonyt, aki ezt úgy fejezte ki: „az volt az én nagy tévedésem, hogy azt gondoltam, a házassággal révbe érek!” Ugye, ti nem gondoltatok ilyet, kedves asszonytársaim?

Na, nem mindegy, hogy milyen képet őrzünk magunkban az intimitásról, vagy a szoros emberi kapcsolatról, vagy a házastársi kapcsolatról. Hogy az egy pillanatszerű valami, mint a rock’n’roll érzés. Komolyan! Müller Péter Sziámi úgy elmondta nekem, hogy mi a rock’n’roll érés, én azt azóta tudom! Elmondjam nektek? A rock’n’roll érzés az, amikor állsz a metróban… Jó, csak így kezdődik, lesz még jobb is! És veled szemben a peronon áll egy 210 cm magas amerikai kosárlabdázó, pattogtatja a kosárlabdát. És amikor bejön a szerelvény, akkor eldobja neked. És a labda, puff, a kezedbe esik. Ez a rock’n’roll érzés. Na, szóval, a házasság nem egy rock’n’roll érzés! Felőlem benne lehet, én nem akarom tőletek elvenni, az egy tök jó buli… Kosarazni nagyon jó! Uh… De, folyamat! És itt most egy olyat teszek, amit sose szoktam. Elmondok nektek egy… Sőt. Felolvasok nektek a Szentírásból! Tényleg, sose szoktam ilyet, csak most a folyamat a fontos, tudjátok? Elmondhatnám két mondatban is, de akkor nincs „folyamat”. Azt a folyamatot szeretném veletek együtt, ahogy ezt a rövid történetet átéljük. Komolyan, ez most fontos. Ez a Szentírásból a ,,mit sütsz kis szűcs”-verzió. ,,A tíz szűz”(tényleg, próbálok normális lenni, csak nekem nehezen megy…)

A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogják lámpásaikat… Na, most eszembe jutott egy-két ilyen fölolvasásos történet. A kedvencemet muszáj, mert azt még csak egyszer mondtam el nektek, tudjátok, amikor bejött a második vatikáni zsinat, és az azt mondta, hogy ne csak a pap olvasson föl, hanem a „nép”! És a „nép”, az azt jelenti, hogy Mari néni. S akkor Mari néni jelentkezett olvasásra. És van egy nagyon szép szöveg, az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Péter meggyógyít egy beteget, és mondja neki, hogy „aranyom-ezüstöm nincs, amim van, azt nekem adom, a názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!” Valami ilyesmi. És akkor a néni megkapta a szöveget. „Szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből.” Idáig ment. És akkor azt mondja: „Aranyom! Ezüstöm nincsen, de amim van, azt neked adom…” Hát ez a kedvencem! Éljen a nép! A másik, csak hogy lássátok, hogy nem kívántam Mari nénin élcelődni, most egy papnak a szövegét szeretném idehozni. Tudjátok, van az a példabeszéd, amikor a magvető kimegy vetni. Veti a magot, igen ám, de vannak olyan magok, amelyekre rászállnak a kis madarak, és fölszedegetik. És akkor az atya így olvasta. Kreatív pap. „És akkor odaszálltak a madarak, és fölcseszedegették”. Egy új szó születésének voltunk tanúi! A teremtő Isten oltalmába ajánlottuk ezt a fölolvasást, „fölcseszedegették”, tehát a szedegették, és a csipegették szavak kereszteződéséből jött össze ez a szó.

Na, jöjjön a történet. A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis fogták lámpásaikat, de nem vittek magukkal olajat. Az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. Mivel pedig a vőlegény késett, elszunnyadtak mind, és elaludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme a vőlegény, jöjjetek a fogadására! Ekkor fölébredtek a szűzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajatokból, mert lámpásaink kialszanak! Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is, meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőhöz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Aztán bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

Azért is olvastam el, mert nyilván vannak olyanok, akik nem ismerik a történetet, most ha elkezdek úgy beszélni róla, hogy nem tudjátok, az nagy szenyóság. Na most ez a történet azért beáll az ember gyomrába, nem? Hát hogy most azokra kellene fölnézni, akik azt mondták a többieknek, hogy „ezt nektek!”? ÉS akkor ezek még plusz be is jutnak a mennyek országába? És azok a nyomorultak meg kimaradnak, azért, mert nem vittek olajat? Szóval, na!

Ez a történt az Isten országáról szól, és itt megint van elrejtve egy nagyon fontos dolog, és azért merek erről beszélni, mert ezt még vasárnapi beszédben sosem mondtam el. Ugyanis ez a történet arról szól, hogy az Isten országa, az Istennel való kapcsolat egy folyamat. Erről szól.

Hogy előre gondolkodom. Hogy tudom, hogy mi a mi kapcsolatunk, hogy jönni fog, én erre fölkészülök, ezért most elkezdek valamit, ami majd a jövőben lesz.

És hogyha én az Istennel való kapcsolatot csak pillanatokra gondolom megragadni, akkor abból a kapcsolatból nem lesz kapcsolat. Ezért lehetséges az, hogy nagyon sok ember nincs egy kölcsönös tudatos folyamatos kapcsolatban az Istennel, de történik egy nagyon nagy baj, valami nehézség, és akkor fölkiált az égre, mint az öt balga lányka. És akkor utána valahogy nem történik semmi. Mert ilyen is szokott lenni. Hogy az Isten, in medias res, nem nyúl bele a dolgok folyásába. És erre az illető ismét felkiált az égre, de azt már nem akarom ismételni, hogy hogy. Mert egy kicsit már más hangnemben. És azt mondja: ja, ha az Isten ilyen, hát akkor nem kérek belőle.

Nagyon sok embert az Istentől az tart távol, hogy elvárja az Istentől, hogy mindig pillanatokban vesse be magát, de teljesen. Isten meg néha folyamatokban veti be magát, nem pedig pillanatokban, és pillanatokra! Ha van köztetek olyan, aki ezeken a pillanatokon már fönnakadt, hogy akkor az Isten abban a pillanatban hol van, akkor neked azt mondom, hogy nem lehetséges-e, hogy te az Istennel való kapcsolatot inkább pillanatszerűnek gondolod? És akkor mi van a többi kapcsolatoddal?

Ha én folyamatában vagyok kapcsolatban valakivel, akkor elképzelhető az pl., hogy elalszom. Mind a tízen elaludtak. De abból még semmi baj nem lesz. Ezért lehet ennek a történetnek a végén az, hogy „testvérek, hát nem ismeritek sem a napot, sem az órát, sem a percet, sem a pillanatot”.

Ha a kapcsolatainkra úgy gondolunk, hogy mindig csak pillanatok, akkor az megy, hogy „hulla fáradtan hazaértem, akkor most ebben a pillanatban te teljesen értsél meg, és legyél velem jó, gyúrd meg a talpam, és mittudomén”. Mert „én most ebben a pillanatban hazaértem, és ha most ebben a pillanatban nem, akkor már…”

A szoros kapcsolathoz, az intimitáshoz a folyamat-jelleg hozzátartozik nagyon. Azért akartam az Isten-kapcsolatra vonatkozóan példát hozni, mert szerintem ott látszik leginkább, hogy mennyire nem így szoktunk gondolkodni. Hanem pillanatnyi dolgokban mérünk. Mikor jönnek a kedves szülők (hű, most nagyon papos vagyok), jönnek az aranyos apucik és anyucik, és azt mondják: „körösztöljük meg a gyereket, mert itt van a kis Brünnhilda, és a kis Brünnhilda már vágyakozik a keresztvíz után!”. És akkor ugye hát vágyakozik, nagy dolog a vágy, hát akkor üljünk le, és beszéljük meg, és akkor azt mondják, hogy a gyerekünknek mindenképp a keresztséget! Én meg egy egyszerű pap vagyok, az egyház tanítását képviselem, az meg az, hogy akkor lehet egy gyereket megkeresztelni, ha a szülők megígérik lelkiismeretükben azt, hogy a gyereknek az Isten-kapcsolatát, ami nem egy pillanat, hanem egy folyamat, segítik. És milyen sok szülő van, aki erre azt mondja: hát ígéri a fene! Tudjátok, hogy nem egyszer, nem kétszer azt mondták a művelt szülők, hogy „tudtommal Jézus azt mondja a Szentírásban, hogy engedjétek hozzám a gyerekeket. Most az atya elküldi?” És nekem ettől össze kéne tojnom magam. Ez az, amikor valaki, most itt jelen esetben az Istennel való kapcsolatot csak egy pillanatban ragadja meg, képzeli el, vagy gondolja el. Én ezt megértem nagyon. Csak hát… Na. Mondok még egy fájdalmas dolgot. Ha a szoros kapcsolatok, - most beleértve az intimitást is, a bensőséges emberi kapcsolatainkat – folyamatok, akkor ebbe két dolog még beletartozik. Az egyik, hogy nagyon nagy kérdés az, és ezen most kb. több, mint egy éve töprengek, és alig-alig tudom, hogy mit is gondoljak róla, hogy mondjuk egy egyéjszakás kalandban van-e intimitás, vagy sem. Ezt most nem akarom megválaszolni, mert majd eljutunk oda, ahol majd fogok tudni, vagy merek erről valami mondani.

Mikor tavaly Bosznia-Hercegovinában sétálgattam az erdőben, kerülgettem a taposóaknákat, és ott önfeledten nyaralgattam, akkor ott beállt nekem ez a kérdés: az egyéjszakás kalandban van-e igazi intimitás, vagy nincs? A másik, hogy egy kapcsolatban, ha az intimitásnak föltétele az, hogy az egy folyamat, akkor bizonyos dolgoknak megvan az ideje. Bizonyos dolgoknak az idejét el lehet szalasztani. Akkor az is lehetséges, hogy Isten néha egy-egy dolgot ad nekünk, és nem adja többször, hanem azt mondja: ezt kaptad egyszer, és tartson ki. Ú, most nagyon belemerültem az Isten-kapcsolatba, csak ott látom ezt nagyon érzékletesnek. Hogy amikor valaki óriási bűnöket követ el, és utána eljön és gyón, és utána megkapja a föloldozást, akkor nagyon gyakran nem érti azt, hogy akkor most a házastársammal való kapcsolatom miért nem javul meg. Ha Isten megbocsátott, és feloldozást nyertem, elvileg most minden oké, tehát hogy lehet az, hogy a gyerekem még mindig nem áll velem szóba? Azért, mert az meg egy folyamat. Egy folyamat.

És bizonyos dolgokat el lehet tolni egy életre szólóan. Sajnos. Bizonyos adományokat el lehet tékozolni úgy, hogy az sose jön vissza. Nem azért, mert az Isten smucig, hanem, mert adta egyszer egy folyamatra vonatkozóan. Ezt így tudom mondani. Ilyen lehet pl., hogy most a legegyszerűbbeket mondjam, hogy most 40 éves lettem, kicsit lelassultam, már nem poénkodom, és úgy elkezdtem gondolkodni a saját egészségemről. És rájöttem, hogy az egészségem is olyan, amit az Isten bőségesen adott nekem valamikor. De tudok úgy élni, hogy bizonyos dolgok visszafordíthatatlanok lesznek. Soha többé azt nem fogom megkapni. Ha most elszúrom a szemem, mert rossz világításnál vagyok egy előadáson, akkor az már nem lesz többet jó. Meg ilyenek. Fábry Sándor. Fábry Sándor mondta azt a bölcsességet: „40 éves koráig az ember eldöntheti, hogy akar-e sportolni, vagy sem. 40 éves kor után kötelező.” Ez jó. Itt is nagyon sok mindent szeretünk az Istenen számon kérni. Miért nem kapunk belőle még egyet? Mert abból csak egy volt. Hosszú távra.

9. A szoros emberi kapcsolatok gondozást igényelnek. Nyilván ez szoros összefüggésben van az előzővel. A kapcsolatok nem magától értetődőek, és nem is mennek maguktól. Nincs olyan kapcsolat, ami magától menne. Még akkor se, ha templomban kötöttem az esküvőmet. Az sem fog menni magától. De én hiába beszélek nektek! Jó.

10. A szoros emberi kapcsolatoknak része a valahova tartozás. Érdekes kutatások vannak erre vonatkozóan: azok az emberek, akik nem élnek szoros emberi kapcsolatokban, mondjuk családban, magukról azt mondják, hogy magányosak, nagyobb arányban betegednek meg szív- és érrendszeri betegségben, rákban, gyöngébb az immunrendszerük, és gyakoribb a halálozásuk. Csak ennyi. Ja, hogy egy értelmetlen mondat az, hogy „gyakoribb a halálozásuk”, mert mindenki csak egyszer tud meghalni! Értem! Ezen most egy hétig gondolkodom. Ez most kiütötte nálam a biztosítékot. Hát igen. Korábban… Csak tudod, nincs olyan iskolám. Nem futja. Most akkor egy pontos mondatot igyekszek mondani: „Az elszigeteltség nagyobb halálozási kockázattal jár, mint a dohányzás.” Na! Jó volt? Elmentem egy lelkigyakorlatra. Néha szoktam ilyet. Nagyon veszélyes dolog, az ember meg tud ott változni. Ez iszonyú fárasztó ám, fejlődni. Ott ülök a lelkigyakorlaton, egy hét. És gondolom, hogy majd szépen bemelegszünk, egy nagyon tapintatos, öreg szerzetes tartotta, hogy majd szépen ráhangolódunk, addig én nézem a focivébét. Az első ülésen bemutatkoztunk, jó, a nevemet még el tudtam mondani, akkor azt mondja az atya, hogy kezdjük úgy ezt a lelkigyakorlatot, hogy nézzük meg az alapokat. Mert ugyanis testvérkéim, ha az alapok nincsenek rendben, arra nem lehet építeni. Most elkezdhetünk így szemlélődni, meg úgy kontemplálni, de ha az alapok nincsenek rendben, akkor szép lesz, hazamész, és az egész úgy zuhan össze, ahogy volt. És akkor föltette azt az egyszerű kérdést: meg tudod-e mondani, hogy kihez tartozol? Ezzel az egyszerű kérdéssel azt mondta a pap, hogy menjetek el fél órára, és elmélkedjetek azon, hogy „kihez tartozol?”. Hú, de meggyötört engem ez a kérdés! Hogy én tartozom-e valahova egyáltalán. Mert elsőre azért szívesen mondok egy-két dolgot, de aztán ha a mélyére megyünk! Kihez is? És hogy az tényleg valakihez tartozás? Nem azt mondta, hogy menjetek el egy fél órára, és gondoljátok át, hogy kitől függtök. Nem, nem ezt kérte, hanem, hogy kihez tartoztok.

11. A szoros emberi kapcsolatok föltételezik a bizalmat. A szoros kapcsolatokban a bizalom, a pszichológusok szerint, 3 tényezővel erősíthető tuti-biztosra: ha kiszámíthatóak vagyunk, ha megbízhatóak vagyunk, ha hűségesek vagyunk.

A bizalom ezáltal tud erősödni bennünk, és ezáltal lesz kiérdemelt a bizalom. Tehát kiszámíthatóság, megbízhatóság és hűség. A kiszámíthatóság nem azt jelenti, hogy egy robot vagyok, hanem, hogy hiteles vagyok. Tudhatod, hogy fogom mondani, amit gondolok, és amit érzek. Számíthatsz rá, hogy nem foglak becsapni, hogy őszinte leszek. Ez elsősorban a kiszámíthatóság. Nem az, hogy akármi is történik, majd mosolygok rád. Az nem kiszámíthatóság, hanem kamuzunk egymásnak.

12. A szoros emberi kapcsolatokban megnő az önkontroll tapasztalata és élménye. Valahogy jobban tudjuk magunkat kontrollálni. Vagyis a szoros emberi kapcsolatokban, de aztán főleg az intimitásban, az ember hatékony. És akkor most elérkeztünk az intimitáshoz, mégpedig az intimitást és a szoros emberi kapcsolatot szeretném összevetni. Most ez a következő lépés.

Úgy is mondhatnám, hogy a közelség, és az intimitás nem ugyanaz. Ha ezt a kettőt összekeverjük, akkor az nem tesz nekünk jót, meg a kapcsolatainknak. Egy kutató a következő érdekességgel jött elő. Azt mondja, hogy a szoros emberi kapcsolatokban három tényező mindenképen van (hát vagy van, vagy nincs, ő ezt így mondta): az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség.

Ő azt mondta, hogy a szoros kapcsolatoknak ez a három része. A belsőséges viszony, a szenvedély és az elkötelezettség. És akkor kitalálta a szerelem háromszögét. Azt mondja: különbözőféle szerelmek vannak, attól függően, hogy ebből a háromból melyik van meg belőle. Ha egyszerűen csak úgy szerelemre lobbanunk, akkor ott létre jön egy valamiféle intimitás, valamennyi szenvedély, de elkötelezettség nincs benne semmi.

Milyen az elsöprő szerelem? Az elsöprő szerelemben nem kell, hogy legyen intimitás. De van benne szenvedély. És nincs benne elköteleződés.

Milyen a kihűlt szerelem? Hát szomorú, de azon kívül… sok intimitás nincs benne. Azon kívül sok szenvedély sincs benne. Viszont elkötelezettség lehet. Hm? Házastársi kapcsolatokban lehet, hogy kihűl a szerelem, de az elkötelezettség megmaradhat. Nagyon nagy a kérdés, hogy ezt bírod-e. Még van elköteleződés, de már nincs intimitás, nincs szenvedély, mit kezdesz ezzel?

Aztán mondott ilyet, hát ez nem szerelem, de mindegy, baráti szeretet, vagy a szerelemnek a baráti kapcsolat része. Abban van intimitás, van elkötelezettség, de nem tartozik hozzá a szenvedély.

Aztán van olyan, hogy vak szerelem! Miket tudott! A vak szerelemben nincs intimitás, de van szenvedély, és – ez egy nagyon érdekes dolog – van benne elköteleződés. Csinálhatsz akármit, utánad megyek. És nyomulok. Hú, a papok ezt ismerik. Az egy fárasztó dolog. Hajnali ötkor telefoncsörgés… De nem a pontos idő… Hihetetlenül kitartóak tudnak lenni az emberek a szerelemben. Rettentően elkötelezettek. Intimitás meg nulla, mert nem is állok vele szóba. Úgy nehéz.

És van olyan, hogy beteljesült szerelem. Ott mind a háromra húzunk egy x-et. Van intimitás, elkötelezettség, meg szenvedély. Na, ez egy jó játék ezzel.

És akkor nézzük az intimitás és a szoros, a közeli kapcsolatok közötti különbségeket! Az első alapmondat: 1. A közelség és az intimitás nem egyenlőek egymással. (Folyt. köv.)

2011.07.03. 09:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra