'S e szikra itt a nemlét vasfogói 
között, a lét csodája, hogy vagyok.' (Faludy György)

Krach, összeomlás. Váratlan helyzetek. Épp veszik a filmet, ami az életedről szól, a rendező te vagy, kiszaladsz egy pohár vízért, s míg vissza jössz, valaki más huppan a székbe. Egyik percről a másikra, téged pedig levegőnek néznek.  

Megkérdeztem 12 hétköznapi bölcset, akik itt, Európában élnek, és eddig még nem adták fel, pedig bizony, az ő útjuk is kátyús időnként. Van köztük tudós, becsűs, utazó, tréner, lelki sherpa, pszichológus, gomba szakértő, irodalom tanár, menedzser. Ez úton is köszönöm tanulságos, léleképítő válaszaikat! 

Bármikor történhet valami nem várt esemény - hogyan készülsz rá? 

1. Szerencsére nekem nem okoz gondot a váratlan esemény, mert a munkám során sok éve, minden napra jut valami. És valahogy reflexszerűen kialakult egy b verzió a háttérben mindenre. Vagy tudat alatt. A legalapabb szituáció, hogy van egy sorrend pl., ahogy az asztalok jönnek, de mivel nem eszik minden vendég egyforma gyorsan, néha előfordul pörgés közben, hogy át kell rendezni egy menetet. Ez egy ártatlan, egyszerű példa. (Gyuri, szakács, Anglia)

2. Hatalmas felismerés volt, amikor megértettem, hogy egyetlen dolog biztos az életünkben, hogy "minden változik". Nehezen akartam elfogadni, mert én is azt szeretném, ha minden pontosan előre tervezhető és számolható lenne. Ami megnyugtat, hogy sok jó ember vesz körül, akikre számíthatok, és akik lehetőségük szerint hozzá járulnak, hogy a nem várt események könnyebben kezelhetőek legyenek és törekszem, hogy magam is olyan legyek, akire lehet számítani. Röviden, barátságokat kötögetek és igyekszem barátnak lenni. (Dzsonzon, 46 éves)

3. Az én válaszom az, amit az EMK (pontosabban Marshall Rosenberg) a biztonságról, mint szükségletről mond. Egyféle biztonság létezik (SZERINTEM IS) a mi világunkban: Az a meggyőződés, hogy bármi történik az életemben, azzal fogok tudni kezdeni valamit.

Készülni valamire, amiről nem is tudom, mi, elég nehéz lenne. Ugyanakkor, ha látom, hogy eljutottam életem mostani szakaszához, ez megadhatja azt a bizalmat, hogy ha eddig minden felmerülő dologgal így-úgy megbirkóztam, ez menni fog ez után is. (Szentpéteri Julianna, erőszakmentes kommunikációs tréner, mediátor)

4. A nem várt eseményre nem lehet készülni, hiszen nem várt. Erre kérdezni hasonló, mint amikor beszélgetéskor barátaim némi hiúságtól (és pár korsó sörtől) fűtve azt bizonygatták, hogy de ők tudják, hogy mi van tudat alatt, miközben hát ugye azt nem véletlenül nevezték el úgy ahogy (persze ki lehet onnan csalogatni, tudatossá lehet változtatni dolgokat, na de ez egy másik sztori).

Mivel nincs párom, nincs gyerekem, kóros kényszereim sincsenek, és mostanában edzésre se járok, az életvitelemben nincs túl sok rendszeresség, pontosabban inkább nem nagyon muszáj alkalmazkodnom mindenféle időpontokhoz, csak a munkaidőhöz, a boltok és sörözők nyitva tartásához. Vagyis eleve nincs túl sok "várt esemény" az életemben, hacsak nem a havi fizetésem megérkezése.

Ha kicsit aprólékosabb, hétköznapibb helyzetekre is vonatkoztatjuk mindezt (pl. utcai tülekedés és atrocitás, szóváltás, konfrontáció), akkor bizony nem túl könnyen, mert sokszor úgy érzem magam, mintha a járdán menésért és tömegközlekedésért is dominancia harcot kellene vívni az emberek nagy részével. Ezt a piti rivalizálást és rámenősködést egyrészt túlzottnak tartom, másrészt "veszélyesnek" magamra nézve is, mert külön figyelmet igényel, hogy csak az öntelt majmokat vállazzam le (de azokat igen), másrészt hogy mindez a pitirivalizáció ne tudja magát igazán beleenni a viselkedési megszokásaimba.

II. 

Ha viszont egy kicsit tűnődősebben akarok válaszolni, akkor Isaac Asimov: Alapítvány című regényét hoznám elő, pontosabban azt, hogy a regény fiktív "pszichohistória" tudománya szerint a világban lesznek kritikus gócpontok, válságok. E tudomány mestere (Hari Seldon) ugyan meg tudta jövendölni több évszázadra előre e válságok idejét és mibenlétét, mégis elrejtve tartja, mert szintén ez a tudomány azt is mondja, hogy ha egy válságot (kialakulását, lefolyását és következményét) szándékosan befolyásolni kívánja a társadalom, azzal lehet, hogy akkor tompítják a helyzet súlyosságát, de egyúttal maradnak hordalékai is, ami később még nagyobb gubancokhoz vezet.

A pszichohistória azt mondja, bármilyen gubancot (vagy akármit) érzünk is közeledni, vagy bármilyen nem várt dologtól tartunk is, ne kezdjünk hirtelen kapkodva elhárítani mindenáron, mert csak tetézzük a felfordulást, még ha az esetleg nem is látszik meg azonnal. Nem azt mondja, hogy sz@rjunk le mindent nemtörődöm módjára, hanem azt, hogy ha korábban nem vettünk észre valamit, vagy nem volt igényünk megtenni valamit, utólag már ne próbáljuk erőszakosan befolyásolni a történéseket. Egy rögtönzött példával, ha valaki szeret birkózó edzésre járni, és ezért gyakorolja, annak több esélye van győzni egy utcai csetepatéban, mintha nem tenné. Ezért még nem kell mindenkinek birkózni járni, hisz nem szerethet mindenki birkózni. De akkor legyen következetes, és ha egy sötét utcában a nőjével andalogva rosszarcú figurákat lát közeledni, akkor már ne próbáljon hirtelen izomtibor lenni ijedtében, mert minden bizonnyal nagyobb pácban fogja találni magát, mintha elfogadta volna a helyzetét. (Gerzson, titkár, hivatásos ráérő, vallásbölcsész, Budapest, 38 éves)

5. Gyorsan észhez kapok és megpróbálom minél hamarabb megtalálni a megoldást. A múltbeli tapasztalatokból táplálkozom, és erőt merítek, aztán lépésről-lépésre felállítom a terveket, hogy jóra forduljon minden, és keményen küzdök érte. Türelemmel. (Szabolcs, 26 éves, Spanyolország)

6. Nyitott vagyok a változásokra, és igyekszem rugalmasan hozzá állni. Bízom az Égiekben, és ha úgy érzem, olyan nem várt esemény történik, ami meghaladná az én erőmet, akkor Istenre bízom, és tudom, minden úgy fog történni, ahogy az a legjobb. Még annyi hozzá: van egy Társam (Balu), és úgy érzem, jöhet bármi, együtt mindent meg tudunk oldani. De én tényleg így állok az Élethez. Egyre közelebb kerülök Istenhez, és ez megnyugvással tölt el.  (Dakó Gabriella, 43 éves)

7. Mivel pesszimista alkat vagyok, nincsenek számomra váratlan események. Mindennek oka van, s ha nincs, utólag kitalálok valamit. Az értelmezéseket sokszor intenzívebben átélem, mint magukat az eseményeket.

Csak az van, az létezik, amit éppen megélek, vagy amiről tudomást szerzek.

Amióta öt napig úgy éltem boldogan, hogy a testvérem meg volt halva, s csak én nem tudtam róla: párhuzamos valóságok csapdáit kerülgetem. Így nem készülök sehogy a váratlan dolgokra. Készen vagyok mindig, és soha. Peregjen, így szép. A zélet. (Márkó László, irodalomtanár, Kolozsvár)

8. Hm, talán nem véletlen, hogy erre kérdezel: Anita ma lekéste a gépet Barcelonából haza. (Én tegnap landoltam és ma egész nap egymagam vagyok az öt kölökkel, viszonylag szórványosan dolgozva itthonról.) Szóval ez elég váratlan volt.

Az első érzésem egyfajta furcsa nyugodtság volt, sőt mi több: természetesség, mintha lett volna erről tudásom előtte már (és valamiért nagyon erősen tukmáltam rá tegnap a hitelkártyámat, ami végül is nálam maradt). Aztán a következő fokozatban villámgyorsan lefut bennem minden lehetőség (odáig, hogy Tom Hanks reptéren lakó figurája is megjelenik lelki szemeim előtt) és az ehhez kapcsolódó érzelmek széles skálája is: düh, csalódottság, aggodalom, félelem, tehetetlenség, akármi. Hagyom, hogy ez a "program" végigfusson és igyekszem figyelni, hogy hol rezonálok leginkább.

Ha pl. a düh az, akkor az azt mutatja, hogy nincs nagy gond, "csak" a megoldást kell megtalálni. A trükk itt az idő - merthogy az kattog.

Jelen esetben két nap múlva volt ugyanezen járaton szabad hely, úgyhogy jött a B-terv: alternatív útvonal és az ezzel járó többletköltség - viszont cserébe nem kell lehetetlen küldetést vállalni a munkahelyi lekötöttségek terén (megbeszélt tárgyalások, interjúk, stb). Szóval ehhez még hozzájön az a "vakszerencse", hogy egy másik bankkártyám épp nála van, amire épp ma(!) reggel érkezett pénz, és a felületes spanyol jegykiadó nem akadt fenn a Peter néven, ami a kártyán domborodik... Egyszóval van itt minden: deus ex machina, hit és kezdők szerencséje (Anita nem egy gyakori repkedő).

Ha pedig a saját megoldást kérdezed: én ma úgy éreztem, hogy higgadtan sikerült a semmiből kitalálni a legjobb megoldást. Megint nagyvonalú férfinak érezhettem magam (és szerencsésnek/hálásnak, hogy van miből), mert annak örültem, hogy Anita pár órás késéssel ugyan, de itthon lesz, ami mindenkinek a legfontosabb igénye volt (gyerekek, ő maga, én). Egy fordulat, egy kaland, amiből tanulni lehetett. Váratlanul, s egy bizonyos áron. Ha engem kérdezel: megérte. Idáig a sztori, nem tudom mit szólsz hozzá, de majd Anitának is elküldöm, hogy olvassa... (Péter, 41 év, Bécs)

9. Kulcskérdés, hogy minek a kapcsán fordulnak a dolgok. Általánosságban: mielőtt lépnék, visszavonulok, és átgondolom, hogy mit látok a helyzetből úgy, hogy megpróbálom kívülről nézni. Ez és a saját értékrendem alapján döntök, és cselekszem. Olyan nincs, hogy nincs megoldás. Megpróbálom úgy megoldani, hogy a lehető legkevésbé ártsak magamnak, és másoknak, de ha kell, felvállalom a konfliktust is. És szisztematikusan, lépésről lépésre oldom meg a helyzetet - valami ilyesmit tanultam a szüleimtől.

Ha váratlanul kivonódunk a forgalomból, általában vmi fizikai változás miatt, ilyen esetben megpróbálom megkeresni a fényt az alagút végén... és akkor már csak egy dolog kell: türelem, sok-sok türelem...! (Francis, pénzügyi tanácsadó Budapest)

10. Én a nap végén átpörgetem a fejemben a következő napot és megnézem olyan szemmel a napom eseményeit, hogy mi jöhet közbe, mi akadályozhat, és mini stratégiát építek... Az esetek többségében sikerül is mindenre felkészülni. (Melinda, Budapest) 

11. Figyi, velem ez most van, és esküszöm, elkezdtem beszélgetni a barátaimmal róla. Meg néha elbőgöm magam. Ennyi. Nem tudom, még mit lehet csinálni, én nem imádkozom (még ez jut eszembe, mint lehetőség), nem rakok ki jóskártyát, nem fordulok kócshoz, se jósnőhöz. (Judit, pszichológus, 48 éves)

12. Nem készülök, hanem készen állok. Készülni arra, amiről nem tudjuk, micsoda, mikor érkezik és honnan, nem lehet. De tudatában lenni annak, hogy minden földi jó, amit biztonságosnak hiszünk, törékeny, s velünk, vagy a szeretteink bármelyikével is bármikor megtörténhet az, ami másokkal, azt lehet. Az én legveretesebb, legigézőbb idézetem (igézetem) a Szigetvári hős unokájától való:

Mert állhatatlan szerencse ajándékját Nem más szüvel vette, mint egy piros almát, Az kit bánat nélkül mindjárt visszaadhat, Avagy ha nem ád is, tudja, higy megrothad. {Ez a Negyedik ének kilencedik verse a Zrínyiászból.} (Gyuri, lelki sherpa, Budapest, 60 év körül)

Ha tetszik a poszt, oszd, hogy másokhoz is eljusson. Blog fb oldala itt. Köszönöm, szép napot :)