Éjjeleken át keresém azt, a kit szeret az én lelkem,
keresém őt, és meg nem találtam.
Immár felkelek és eljárom a várost,
a tereket és az utczákat,
keresem azt, a kit szeret az én lelkem;
keresém őt, és nem találám.
Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik. Mondék nékik:
Láttátok-é azt, a kit az én lelkem szeret?
Láttátok-é őt?
Alig mentem vala el azoktól,
mikor megtaláltam azt, a kit az én lelkem szeret.
Megragadám őt, el sem bocsátám,
mígnem bevivém őt anyám házába,
és az én szülőmnek ágyasházába.
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda:
kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
Mert ímé a tél elmult,
az eső elmult, elment.
Virágok láttatnak a földön,
az éneklésnek ideje eljött,
és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj hozzám!
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre, mint egy pecsétet a te karodra: mert erős a szeretet, mint a halál, kemény mint a sír a buzgó szerelem, lángjai, tűznek lángjai, Úrnak lángjai.
És sok vizek el nem olthatják e szerelmet.
Szöveg Énekek éneke, részletek Képek forrása itt és corbis
Ha tetszik a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. A blogot itt like-olhatod. Köszönöm szépen :)