A ház olyan, mint az, aki benne lakik. Sorsunkat tükrözi, láthatatlan oldalainkról tudósít. Az anya- ház: világos, de nem csupa nap. Bújós zugokat rejt, árnyékos és meleg vackot.

Konyhája a lelke, folyamatos várakozásban áll. Nem feltétlenül az elrendezés- és a tárgyak szépsége a vonzó benne. Inkább a mindennapi főzés, az együtt elköltött étkek lehetősége. Anya háza mosott ruha illatú, amit időnként a forró fűszerek aromája és a fürdőzés párája vált fel. A sok heverő- és ülő bútor nélkülözhetetlen kiegészítői a puha kelmék, ölelő takarók, fejed alá bújó párnák. A színek a tejre, valamint a rózsa-, margaréta és levendula csokorra emlékeztetnek. Kulcsszavai: kényelem, praktikum, befogadás. 

Nőideál

Jelenünk nőideálja vékony, ruganyos, méltó egy modern férfihoz. Önálló, mint Artemisz, aki saját céljait követi, szíve helyett inkább az eszére hallgat, sok nőbarátjával felkarolja a gyengéket, és pártjára áll minden nemes ügynek. Lehet bőkeblű, formás tomporú, mint Aphrodité, folyamatosan nyíló, pompázó lénye a kreativitás és termékenység ígérete. Lakásuk szép, eredeti, nincs vele különösebb gond.

Anya

Az évek múltán keresni kezdi őt a nő. Van, hogy párja is mellé szegődik, először azt hiszik, majd feltűnik az első kanyar után, csak egy kicsit várni kell, ellazulni, hinni. Déméter, a gabonaföldek istennője, a táplálékadó azonban nem jár mindenféle csinos utcán, sem divatos ruhákban. Inge hasítéka lehetővé teszi, hogy szoptatni tudjon, bárhol és bármikor, ámde szemérmesen, észrevétlenül, falak, kutak, fatörzsek mögé megbújva. Szemében megtört erő fénylik, hiszen testén átment az ősi átok, "fájdalommal fogsz szülni gyermekeket, és férjed után lesz vágyakozásod" (Teremtés könyve). Az anya titka az odaadás. Sár, víz, napfény, szél, a világ minden ingere, hangja, haragja és jelensége csak akkor bánthatja szeretteit, ha kitárt, védő karjait legyőzte. Aki őt keresi, és sehol nem találja, annak olyan meditációt érdemes végeznie, amiben fő motívum az oda bújás, átölelés, elengedés, a test teljes érzékelése, a fájdalommal és lemondással való megbarátkozás. 

Termékenység

- Na, megtalálták a bibit? – kérdezi a mosolygós férj.

- Lehet, nem tudjuk – mondjuk felváltva, ő zavartan mosolyog, én hallgatok.

A ház megtermett, benne sok növény, gyűjtemények. Az asztalon roskadásig telt tálak, édes, sós ízet ha óhajtasz, bármi ott van előtted. Látod, mennyire gondoskodik, gondolatodat kitalálja, ajándékot is készített neked. Miért nincs gyermeke egy ilyen asszonynak. Miért nem érkezik hozzá az áldás?

A tanácstalan tekintetek mögött fellibben a múlt szövedéke. Egy sáros út, őszi, télbe nyúló hideg. Bakancs, fűző nélkül klaffogó, didergő lábak, egyik kezével a vállkendőt szorítja, másikkal a hatalmas kondért cipeli. Mögötte léptek sejlenek, dörgő, robusztus indulat, szaladás, haza, ajtót bezárja, ülnek a csöndben a vacogó kicsikkel, a nagy leányka kérdőn nézi.

- Nemsokára vége… véget ér ez is…

A kisleány felnő, tisztességgel igent mond férfira, gyermekre, pedig szívében ezüst veretes NEM sorjázik. Példásan viszi a háztartást, össze szorított ajkai mögül senki nem hall jajszót, nevetést se.

- Az életet tovább adtam… de nem volt örömöm benne… kisunokám - mondja, búcsúzóul.

Az unoka pedig felnő, szabad életet él, világot lát, városokat, vezető lesz belőle, és boldog.

Társa finom, megértő, kedves, szép házban élnek, csak éppen az a kis valami hiányzik, a gyermek. Az anyaság.

- A fotókon a nagymamája?

- Igen. Puritán életet élt, nagyon tiszta háza volt.

- És ön… hogy van a meleg textúrákkal?

- Nem értem pontosan, mire gondol? Szeretem a bordót, a vajszínt…

- Nem, inkább az anyagokra, felületekre értem. Pl. bársony, szőrme, birkabőr…

- Nem tartunk ilyesmit.

- A selyem a kedvence?

- Igen – elmosolyodik. – És a vászon, meg… az organza.

Hosszan beszélgetünk, nem tudom, érti-e, amit mondok. Hogy a kevesebb: több. Hogy túl sok a szép. A bútor, könyv, pompás gyertyatartó, csodás képkeret, az értékes tárgyak közt nem merünk eltespedni, a konyhában nem tartjuk illendőnek enni, harapni, nehogy a makulátlan fúgákra szánkból kihulljon a morzsa. Sorolom, mit lehetne átrendezni, mit-mivel átcserélni, és tudom, ez mind nem elég, mélyre kell nyúlni, a messzeségbe, szembe nézni a sárguló fotók alakjaival, kimondani hangosan: Neked nem volt anyukád, ezért nem tudtál anya lenni, Te nem akartad tovább adni az életet, dédanya, és te sem, nagymama, veszélyek közepette szabadok szerettetek volna lenni, mezítláb szaladni a nyárban, gyümölcsöt szedni a hegy oldalában, és várva-várni azt a percet, amikor hazatér ő, a kerek idomú lény, az anya. Aki túl korán elment, túl sok sebet hagyott maga mögött, és nem pótolta őt a sok kishúg mellett túl hamar felnőtté váló legnagyobb. Kérlek, vedd kezedbe a múltat, merj szürke lenni, merj vizet a tenyeredbe egy hegyi patakból, mosakodj, fürödj meg benne, s ahogy a hullámok tova viszik tested nyomát, engedd el őket, felmenőid anyátlan sorsát, nyílj ki a jövőnek, köszönöm, nagyanya, hogy mégis… hogy én élek, és segíts, hogy tovább adjam. 

 Anya háza

Anya háza mindig nyitva előtted, és haza vár. Ismerős illattal, melegséggel, megértéssel, elfogadással. Neki nehezen leszel "nagy", mert kisfiamnak, kislámyomnak szólít, elnézed neki, pedig te is nagy vagy már. Anya háza, melegsége pótolhatatlan, lelkedbe gravírozott szó. Szeretlek.  

 Nagy-anya ház

 Édes anya házak

 ANYA

 Ha tetszett, amit láttál, olvastál, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel. A blogot a fb-on itt kedvelheted. Köszönöm, szép napokat.