2015.02.19. 14:46 Lázár Márta
Légy te is a magad feng shui mestere

v5_1.jpg

A '90-es években, az első feng shui könyvek beindítottak egyfajta mozgalmat: minden 3. ember feng shuizott :) "Megrajzolta a báguát", kicserélt, átfestett, bevásárolt a feng shui boltból. Izgalmas kalandnak tűnt, és nem mellesleg az álmok, vágyak gyors teljesülését ígérte. Aztán kiderült, hogy létezik az ún. iránytűs iskola, tehát tanfolyamra kellett járni, megtanulni az égtájak módszerét, közben megnyugtatni a párunkat, aki váltig állította, hogy ez mind humbug. Igaza volt? Részben.

Mitől működik a bágua?

Már, ameddig működik. Attól, hogy átmozgatja a teret. Bármi, amit átmozgatsz, felfrissül, élettel telik meg. A lakás úgy viselkedik, mint egy frissen fodrászolt nő, ragyog, sugárzik. A báguás módszer egyik titka az, hogy az addig alvó, megfáradt teret életre kelti. Ehhez jönnek a szimbólumok és szerencse hozó eszközök, amik úgy működnek, mintha a tudatalattinkban elhelyeznénk egy chip-et, ami akkor is birizgálja a koncentráló képességünket, amikor oda se figyelünk. Egy idő után működésbe léphet. Ezen a ponton már rég nem a feng shuiról szól a dolog, inkább a térmanipulációról, melyben a lakás hivatott teljesíteni a meg nem valósult vágyakat, és rendbe rakni az életünket.

"Ebben (és szinte bármilyen témában, különösen a kapcsolatokról szólókban) az a csapda, hogy ha az ember csak a külső dolgokban bízik, az a csapda, hogy ha az ember csak a külső dolgokban bízik, akkor abból nagyon gyorsan az a képzet is fakadhat, hogy nem kell érteni az élethez. Elég, ha elmondod a varázsmondókát, és akkor ez-meg-az megtörténik - lesz gyerek, lesz eső, lesz pénzenergia, lesz egészség, lesz nagy ház és autó és sikeres üzletek... Önmagában egy kicsit naiv elképzelés." (Gerzson - http://utveszto.uw.hu/)

És a józan ész ellenére, máig olyan weboldalakat és portálokat találunk a „feng shui” alatt, amelyek megígérik az instant sikert, etetnek, biztatnak, néhol nevetséges dolgokkal ijesztgetnek, hogy pl., ha kékre fested a mennyezetet, milyen baj érhet. Ez mind, mind nem feng shui!

Mert mi is a feng shui?

"A Feng Shui egy komplex iránymutatás, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahol az energiák jók és támogatják az életünket. De útmutatás egy sokkal közelebbi dologhoz is: hogyan váljunk azzá az emberré, aki teljességben tudja élni az életet." (Dr. Shan-Tung Hsu)

v5.jpg

A feng shui célja

évezredeken át az volt, és ma is az, hogy az egyént ráébressze arra a tényre, hogy egy hatalmas, élő rendszerben létezik, ennek leképezése a maga kis mikrokozmosza, melynek harmóniájáért, megmaradásért és teljességéért neki magának is tennie kell. A harmónia, amit a tér rendezése által nyerünk,  magában hordozza a kiteljesedést, de nem betonozódik be, újra meg újra tenni kell érte.

Legyünk a magunk mesterei

Maradhatunk a báguás módszernél, de sajnos, az egy adott pontnál nem visz előrébb. Évekig pöröghetünk ugyanazon életterületeken, míg a tradicionális feng shui mindig tud újat mondani, és rálátást, útmutatást ad. 

Választhatjuk azt, hogy

a.) napról-napra olvasgatjuk és alkalmazzuk a népszerű ötperces praktikákat, amik száműzik a "káros tárgyakat, szúrós, gyilkos növényeket, gátló színeket", és megmondják, hogy Te, személy szerint hogyan lehetsz gazdag pl. egy tavaszi sárga virággal, vagy 8 nélkülözhetetlen tárggyal, pár illatos mécsessel, stb., amik a báguás szakértő szerint "vonzzák a pénzt"

vagy

b.) inkább megtanuljuk, hogyan egészítik ki egymást az ellentétek, hogyan fordíthatjuk előnnyé a hátrányokat és javíthatjuk a gyengébb adottságú tér hiányosságait, miként  kerül harmóniába pl. egy sötét, fényhiányos, vagy éppen nagy ablakos nappali, hogyan lehet pontról-pontra egyensúlyt csiholni a lakásban, a hozzá állásunkban, és hogyan születik meg apró lépésekből a tartós siker. 

v3.jpg

A Forma iskola

tényleg évezredek tapasztalatát és megfigyeléseit hordozza. Ahogy megtanuljuk az alapelveit alkalmazni, egy izgalmas, magasabb rendű tudatosság nyílik meg számunkra, ami örök érvényű bármilyen országban, bármilyen lakásban és munkahelyi környezetben. Ettől kezdve nem kell semmit megvennünk direkt azért, hogy csít/szerencsét/sikert csiholjunk a lakásban. Mert a módszer, amit megtanulunk, mesterré tesz. Nem egyből és nem automatikusan, hanem ha kitartóak vagyunk.

A feng shui valójában olyan, mint egy nagy-nagy puzzle, aminek darabjait napról-napra, évről-évre rakjuk ki, egyetemes módszer, mely segít létre hozni a boldogulásunkhoz szükséges harmonikus teret, miközben arra is megtanít, hogy a harmónia iránti igényünket hogyan terjesszük ki az élet minden területére. 

Gyere te is feng shuit tanulni

A tradicionális feng shui legrégibb iskolájának avatott szakértője a Seattle-ben élő mester, Dr. Shan-Tung Hsu, aki 2004-ben járt Magyarországon. Pár nap múlva újra találkozhatunk vele és megtanulhatjuk a feng shui csínját-bínját, hogy azután otthonunkban és környezetünkben is segítsünk kialakítani a segítő, harmonikus teret. 

Tradicionális Forma iskola tanfolyam Budapesten, Dr. Shan-Tung Hsu tanfolyamán 2015. február 28. - március 4. HÔTEL NOMURI, 1051 Budapest, Sas u. 15. A tanfolyam angol nyelven folyik, tolmács fordítja magyarra. A Feng shui tavasz honlapon minden szükséges információt megtalálunk.Tematika, árak és jelentkezés itt. Az esemény FB oldala itt. Dr. Shan-Tung Hsu iskolájának honlapja itt

k.jpg
Ha tetszik a poszt, kérlek, oszd meg, hogy máshoz is eljusson :) A blog fb-oldalát
 itt likeolhatod, kövesd, hogy láthasd az új posztokat. Köszönöm! Szép napokat :)  

2015.02.19. 14:46

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra