1. A vers

Ezt a verset először az IDMC (Nemzetközi Tánc – és Mozgás Centrum) nyári workshopján hallottam, egész pontosan azon a gálaesten, ahol magam is felléptem az afro tánc egyik csoportjával. A foglalkozásokat Michelangelo Davis vezette, a híres táncos és koreográfus. Akkor tapasztaltam meg, hogy ez a látszólag monoton-dinamikus mozgás, a puszta dobkísérettel tele van dallammal, élettel, és a napi 4 órás, nagyon intenzív foglalkozások végén úgy mentem ki a világba, hogy a legteljesebb harmóniát éltem át. Gyönyörű világ!

Michelangelo (egy afro-amerikai, nagyon esztétikus megjelenésű ember), a szívünkig juttatta el a mozgás és tánc ritmusát. Eggyé váltunk a mindenséggel.

A verset a gála végén mondták el, a másik csoport bemutatóján, 3 nyelven, de utána hiába kértem, a papír, amire valaki leírta, elkallódott.

Eltelt pár év, és egy humanista buliban, ahová Johnson jóvoltából mehettünk el (Johnsonról már írtam a Halat-vadat bejegyzésben), a terem egyik részében ott állt, felfüggesztve, egy jókora narancsszín kartonpapíron, a vers. Megpróbáltam leírni, de nem volt papírom, és senki másnak se.

Így a végén megkaptam Johnsontól, az oroszlánszívű jótevőtől, aki afrikai emberek jólétéért, meg a világ minden emberének jólétéért küzd (többekkel együtt), összehajtogatva a nagy narancs kartont, és úgy őriztem sokáig, mint egy ereklyét.

Nagyon nehéz elmondani, de leírva, olvasva talán átmegy a lényeg.

És nem találtam hozzá jobb képeket, mint ezeket. Nézd meg egyenként, mindegyik arcot külön-külön. És mosolyogj :) Mosolyogjatok :) Mindennap, újra meg újra. Óriási erő van a mosolyban. Próbáljuk meg.

2.

Létünkre aggatott szavak elrepülnek,

Mint madarak a zordon tél elől,

Messzire repülnek.

Lelkünket emlékek táplálják,

éltetik lépteit, álom-valóságát.

De a szív, mely egy ritmusra dobog,

külön világokat egybefog.

Hallod, a szív üdvözli a Napot.

Hallod, a szív köszönti a holdat és a napot.

Ujjong a csodával, táncolva fogadja,

és amíg a szív egy ritmusra dobban,

kultúrák letűnnek, és újak születnek,

de a lét örök árama

nem szűnik meg,

marad, marad, marad

változatlan.

A szív dobban, dobban, dobban,

Halld meg a nőt és

halld meg a férfit,

lelked mélyén, önmagadban,

az énen túl,

az énen gyűlő életeken túl,

most és mindenkoron.

Ezernyi, külön-külön utakon,

a szív az egyetlent keresi.