2013.01.09. 21:47 Lázár Márta
Smaragdzöld, a pozitív változások színe

001.jpgAz év színe

A Pantone minden évben megmondja, milyen szín vezérelje a design és divat világát. Ez azonban nemcsak afféle "mi tudjuk a tutit" fellengzősség, hanem a színmeghatározást sok-sok tanulmány és felmérés előzi meg, mert a Pantone mind a mai napig felelősséggel választ, és vallja, hogy a domináns szín képes meghatározott irányba terelni az emberek fizikai-lelki-szellemi közérzetét, sőt, tettekre, vagy éppen visszahúzódásra, nyugalomra készteti őket.  

Az előző évek színei 2011: Honeysuckle /Tatárlonc itt és itt. 2012:  Tangerine tango/Mandarin tangó itt

Smaragd 

Neve a görög smaragdos – ból származik, jelentése zöld kő. Az átlátszó smaragd oly ritka, hogy értékesebb még a gyémántnál is. A régi korokban misztikus- és varázserőt tulajdonítottak neki, az istenek és varázslók színének tartották. Az egyiptomi misztikus hagyományban Toth istennek tulajdonítják a 12 smaragdtáblát, amely megfogalmazza a világ egységét a közismert "amint fent, úgy lent" kijelentésben:

Való igaz mindenek felett, hogy ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez, beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját. 

Smaragdzöld

Az almazöld angol vidéki bájához, vagy a moha-olívzöld mediterrán kedélyességéhez képest a smaragdzöld felsőbbrendű, éteri szín. Rejtélyt, elhatárolódást, misztikumot hordoz. Látványa sokkal mélyebbre hatol, mint amire az ember fel tud készülni, erőteljes, emlékezetes. Hűvös, időtlen, archaikus és egyben modern szín, egy kis keleties beütéssel.

Hatásai

Fizikai szinten

Segíti a gyógyulási folyamatokat, a regenerációt, sejtszinten tud hatni, életre kelt, felráz, méregtelenít, ellazít.

Lelki szinten

Megnyugtat, felfrissít, tettekre ösztönöz, feloldja a félelmet, szorongást, segít a döntéshozatalban. Befogadóvá és nyitottá tesz, képessé arra a bizalomra, hogy a bőség jelen van az életünkben.

Szellemi szinten

Magasabb rendű inspirációt közvetít, segít a múltbeli, megrögzött gondolkodásmintákat megváltoztatni, a múltbeli korlátokat meghaladni, valamint megélni az egység és egyediség érzését.

Színterápia

A smaragdzöld a színterápiában az individuális út megtalálásában, a döntéshozatalban, az önbizalom és szeretetre való képesség (önszeretet és mások szeretete) megerősödésében segít. Használhatjuk vizuális meditációban, öltözékünkben és kiegészítőkben, de mielőtt foglalkozni kezdünk vele, figyeljünk arra, hogy tudunk-e ezzel a színnel minden zavartól mentesen azonosulni, rezonálni. 

Smaragdzöld design

A zöld színnek hatalmas utat kellett megtennie, hogy kivívja helyét a kortárs design és lakberendezés világában. Évekig hiányzott a kedvencek sorából, valójában nem tartották se szépnek, se üdének. Mára ez megváltozott, és a lakberendezésben az egyik legpihentetőbb, legsokoldalúbb színnek számít. A klasszikus és rusztikus árnyalatai meghittséget és közvetlenséget hordoznak, a felsőbbrendű, modern árnyalatok azonban, mint amilyen a smaragdzöld is, merész, absztrakt, illetve letisztult környezetben különlegesnek hatnak.

A titok

a mennyiségen múlik: nagyon kevés is elég belőle. Átható ereje miatt nagy felületeken bohém, gipsy-stílust idéz, klasszikus környezetben unalmas, vagy éppenséggel giccses, túlzsúfolt hatást kelt. Jól passzol a fehérrel és a neutrális színekkel, valamint a halvány pasztell árnyalatokkal. 

030.jpg

004.jpg

002.jpg

003c.jpg

005b.jpg

006.jpg
011.jpg

012.jpg

013.jpg

014.jpg

015.jpg

017.jpg

018.jpg

019.jpg

020.jpg

021.jpg

022.jpg

023.jpg

024.jpg

025.jpg

026.jpg

027.jpg

028.jpg

029.jpg

031.jpg

031.jpg

034.jpg

001.jpg001_1.jpgd1.jpg

d2.jpg

d7.jpg
Ha tetszik a bejegyzés, oszd meg barátaiddal :) Ha szeretnéd látni riss posztokat, likeold a blogot itt. Követés:  blogfejléc jobb felső sarkában.  Legyen szép napod :) 

2013.01.09. 21:47

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása