2011.06.01. 17:30 Lázár Márta
Livingetc június...

 ...és lakberendezés, feng shui

Gondolom, elég lenne, hogy ugye milyen szép, trendi lakások, pár kép és kész, de így nem megy, szóval kifejtem ám:D Tér iránti szenvedélyem többirányú, imádom a könnyed, természetesen-szép lakásokat, az illatát, hangulatát, és ha úgy adódik, szeretem megfejteni, milyen emberi életek, sorsok állnak mögötte.

Anno, amikor még csak épp elkezdtem a feng shuit, és egy megbízó kiterítette előttem 190 nm-es lakásuk alaprajzát, azt hittem, lefordulok a székről. Egyszerűen nem láttam át! Amikor kiutaztam hozzájuk, és bejártam a terepet, teljesen reménytelennek tűnt, hogy én, az icipici kis feng shuicska, segíteni tudjak, á! A lakásnak volt egy Főbejárata, és 3 mellékbejárata, gyönyörűen rendetlen terek, tele mindenféle értékkel, nem bírtam felfogni, letaglózott.

Bár most is előttem van néhány részlet, és akkor is igyekeztem nyugodt maradni, tudtam, hogy vége, eláshatom magam. Ettől a pillanattól kezdve a lakberendezést hobbi szintről, ami az időnkénti lakás átrendezéseket és baráti átalakításokat jelentette, tudatosra emeltem. Beiratkoztam egy jobb hírű iskolába, ahol már az első órán megkaptam, hogy áááááááá, feeeennng shui, áhhááááááá, kínai pénzfüzérek és szélcsengők kiakasztva, miiiiiii? Kérem, ne beszéljen így velem – mondtam – azért vagyok itt, mert szeretném ezt az egészet hitelesebben csinálni. A szünetben elbeszélgettünk az osztályvezetőmmel, és tudtam, hogy többé nem fog gúnyolódni, jó hangulatban teltek azon túl az órák. Az iskolát végül nem fejeztem be, és a fennmaradó részt azóta is pótolom autodidakta módon. A lakberendezés nem egyszerű műfaj, és szerintem a feng shui munkához igenis szükséges, ezért nem tudok hinni a „csak küldjed az alaprajzod, és távtanácsadásban megmondom, hogy legyen” típusú módszerben. Szerintem ilyen nincs. Munkáim közül a legizgalmasabb az, amikor látom, hogyan alakul át egy tér, sokszor nem kell kivinni-behozni semmit, csak kicsit átrendezni. Hogyan lesz egy üres telken ház, abból otthon. Jó érzés, amikor együtt dolgozhatok építészekkel, vagy amikor a lakberendezést is használom, hogy egy ház egyéniségét összehangoljuk azzal, aki benne lakik.

Hogy miért tanítják azt, hogy a feng shuihoz nem kell lakberendezés? Szerintem egyszerű a magyarázata. Réges-rég, amikor a feng shui kialakult, a térszemlélet népenként egységes volt az egész világon. A természeti formák és elemek közelléte, a talajminőség, az uralkodó szelek és a Nap járásának figyelembe vétele mellett a lakás berendezése sematikus volt, kollektív szemléletet és modellt követett. Az idők folyamán, ahogy ezek a kollektív szemléletek fellazultak, a lakberendezés egyrészt státusz szimbólummá vált, másrészt az egyéniség kifejezőjévé. Érdekes megfigyelni, hogyan lehet lefordítani az otthon fogalmát ma, amikor az egyén szabadsága annyira fontos, mi az otthon, mi a lakberendezés szerepe, és hol kaphat ebben helyet a feng shui.

Lakberendezős kalandozásaim kezdetén nagy segítségemre volt, hogy felfedeztem a külföldi magazinokat, melyek kellemes ön-ajándékok voltak számomra. Órákig válogattam, az árcímkét azonnal letéptem, hogy ne lássam, milyen bűn-drágák. Napokig böngésztem egy-egy cikket, milliószor néztem át a képeket, rengeteget olvastam, eljártam kiállításokra, míg ki nem alakult a fejemben egy külön szárny az IGÉNYES LAKBERENDEZÉS felirattal, ahová, ha belépek a magazinnal a kezemben, mindjárt felvidulok, és rácsodálkozom, de jó, hogy ezt így is lehet.

A külföldi lakberendező magazinok sosem voltak olcsók, szerintem most se. A „Livingetc”, az „Art et decoration” és társaik se. Viszont még mindig szépek. Ritkábban veszem őket, mert nagyon jó könyvek jelennek meg, és neten is lehet szépeket találni, stb.

Mit szeretek bennük? A MÁS szemléletet. A természetességet. Hogy tanulni lehet belőlük a szép művészetét. Szeretem az elrugaszkodást a megszokottól, a frissességet, derűt. Ezek az újságok mind derűt adnak, feltöltenek, nagyon emberien, mintha csak ülnél a patakparton, semmilyenféle ruhában, és behunyod a szemed, és kicsit fúj a szél. Óriási munka lehet bennük, és mögöttük talán egy olyan főszerkesztő, aki tudja azt mondani az elég jóra, hogy NEM, ezt csináld meg jobban. Meg talán egy olyan csapat, amelyik tudja mondani a főszerkesztőnek, hogy bocsi, de középszerű lett a szemléleted, elfáradtál. Na mindegy, ezt azért írom le, mert milyen jó lenne, ha nem a külföldit kéne venni, hogy színvonalhoz jussunk. A júniusi „Livingetc” is szép, válogattam tehát pár képet, össze is próbáltam rakni, hátha jó kis ajándék lesz az Olvasónak, és ad valakinek inspirációt, és mégha a saját otthonunk közel se ilyen szép, (hanem esetleg még szebb:)) nagyobb kedvünk lesz kicsit foglalkozni vele. 

 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2011.06.01. 17:30

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása