2011.06.28. 10:00 Lázár Márta
Angol Balett, Summer Party, Exkluzív

Senki nem jelezte, sehol nem olvastam róla, abszolút ártatlanul, véletlenül bukkantam rá. A balettos filmet nem láttam, az eseményről nem tudtam, az haute couture tervezőit, és az angol balett eseményeit nem követem nonstop. Május volt, éppen kerti hangulatokra, fotókra vadásztam, amikor ezek a képek előbukkantak. Megragadott a hangulatuk. Nem használok jelzőket, nem magasztalom, tessék megnézni, és megítélni, bejön-e, vagy nem.

Persze az elme nem nyughat, kiderítettem, hogy miféle parti ez, a filmet is (A fekete hattyú-t, nem tetszett…) megnéztem, gondolkodtam, stb. Arra is magyarázatot találtam, hogy miért jelentek meg már májusban a fotók. Egy jelentős eseményt mindig rengeteg előkészület övez, ez itt év elején indult, és éppen holnap ölt igazán testet. Kilenc híres balettművésznő a fókuszban, szépséges csodákkal karöltve. Persze lehet, hogy ez a beharangozó, csakúgy, mint maga a parti szszszsznobnak tűnik, de na és. Sőt, ha ott lehetnék, biztos, jól érezném magam. Szerintem te, ti, más is.

Rendezvény - start

Ez év februárjában történt, pár kreatív embernek eszébe jutott, hogy ha már (A fekete hattyú kapcsán) fókuszba került a balett, mi lenne, ha ebből nemcsak az érdeklődés és a szimpátia maradna, hanem egy kis jótékonyság, azaz bevétel is, amire mindenfajta művészetnek, az összes művésznek és társulatnak mindenkor szüksége van. Ámde gondolták, talán nagyobb kedvvel adakozik, aki kap is érte valami különlegeset. Így az Angol Nemzeti Balett erre szakosodott (neves) bizottsága megkeresett 13 híres divattervezőt a világ legrangosabbjai közül, akik igent mondtak, majd választottak egy-egyet a legjobb művésznők közül, ki múzsájuk lett, s kinek termetére, egyéniségére igazítva készítették el azokat a hagyományos, exkluzív és egyedi tütüket, ruhákat, melyekből néhány e fotókon is látható, illetve amelyeket árverésre bocsátanak.

A jótékonysági parti dátuma: 2011 jún. 29.

Helyszín: London, Kensington Palace kertje, Narancsház

A partit adja: az Angol Nemzeti Balett társulata

Műsor: sztártáncosok fellépései a legnépszerűbb repertoárokból vett jelenetekkel, mesés divatkreációk bemutatója balettművész modellekkel, valamint a Strictly Gershwin c. show, jeles jazz előadóktól-zenekartól tolmácsolva. Mindezek után egy szabad és szórakoztató esti program következik különleges ételekkel, italokkal, kellemes zenével és performance-okkal. Ott lesz az egyik legújabb felfedezett, Joe Worricker is, aki dalaival bűvöli a hallgatóságot.

Aukció: Mindezek után kerül sor a nyilvános árverésre, amikor is licitálni lehet a divatkreátorok által a 9 művésznő részére készült ikonikus balett-tütükre és cipőkre, nemesfém és ékköves tiarákra.

A divattervezők: Erdem, Agent Provocateur, Giles Deacon, Julien Macdonald, Roksanda IlIncic, House of Worth, Kinder Aggugini, Bruce Oldfield és Moschino.

Cipő-designerek: Christian Louboutin és Beatrix Ong.

Tiarák tervezői: Wright & Teague, Natasha Zinko

Jelen lesz még: hadd ne soroljuk, csupa híresség, nagyság, nemesség, burzsujság, stb.

Ajándékok: a jelenlévők részére neves parfümök, kisebb-nagyobb ékszerek, divatkellékek, stb.

A Swarovski cég nemzetközi kommunikációs alelnök asszonya, és a Summer Party bizottságának elnöke, Nadja Swarovski így nyilatkozott: Mélységesen a szívembe zártam az Angol Nemzeti Balettet, mert mindig elbűvöltek szépséges színpadi produkcióik, melyeket ez a tehetséges táncosokból álló társulat mutat be. Ez az aukció eredeti módon egyesíti a hatalmas népszerűségű balettet a divatvilág csillogásával, glamourjával, és mindeközben eredeti haute couture kreációkat hívott életre. Őszintén ujjongok ezért az újszerű ötletért, és örömmel várom ezt a mesés júniusi estét.  

Nos Mindez lehet, hogy fellengzősen hangzik, de ha belegondolunk, hogy ez a társulat, mely világszínvonalat képvisel, és az angol nemzet büszkesége, a világ legjobbjai közt van, nem restell pénzt kérni, és megtalálja ennek legjobb módját, ugyan mi kivetnivalót találhatunk, főleg, ha csodálatos előadások születnek a bevételekből?

Fotók: Leo Masson és Paul Cunningham.

A fellépő művészekkel készült klip itt

A képen, balról jobbra a következő művésznők láthatók: Fernanda Oliveira, Begona Cao, Ksenia Ovsyanick, Natalie Kreman, Stina Quagabeur, Elena Glurdjidze, Alison McWhinney, Kerry Birkett, Laureta Summerscales.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

2011.06.28. 10:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása