Volt egyszer egy Veronika, aki szíveket kezdett hajtogatni papírból, majd azokat fölapplikálta méretre vágott kartonra, azután bekeretezte és megmutatta barátainak. Sikere volt, s ezen fölbuzdulva új és új formákat álmodott meg.
Aztán – gondolom én - elgondolta, hogy a hétköznapokban azok a szavak, amikre vágyunk, vagy amiket legbelül életmottóként hordunk, oly ritkán, vagy sosem hangzanak el. Vagy ha igen, akkor olyan sutára sikerednek, és a giccs, a szégyenérzet, édes csöpögés társul hozzá. Pedig szükségünk van ezekre a szavakra is, hogy kimondjuk a szeretteink felé, vagy tőlük halljuk. A heti, éves boldogság-szükségletünk kis motorjai lehetnek. Megerősítenek. Akárcsak ezek a képek, amiken lágyan, vagy épp a legkifejezőbben áll a szeress igazán, csókolj lassan, csodálatos vagy, nem is írom tovább, olyan hülyén hangzik… (Egyik kedvencem a Non, je ne regrette rien :))
Veronika egy designer-művész-anyuka, aki Londonban él. Kézműves képeinek internetes boltjaiban nagy keletje van. „Szentimentális, modern, vintage, egyszerű és szép” – mondja. Vállalkozását, a Sarah&Bendrix-t, kedvenc regényének - Graham Greene: The End of Affair /A szakítás - szereplőiről a nevezte el. Mi magunk is próbálkozhatunk ilyesmivel, fontos, hogy előtte gyakoroljunk sok olcsó papíron, majd a művet finom, választékos papírból készítsük el. Fehér kereteket az Ikeában - pl. itt találunk.
Ha tetszik a bejegyzés, kérlek, oszd meg, hogy mások is láthassák. A blogot itt like-olhatod, és ha a fb is úgy akarja (meg ha néha ránézel), láthatod az új posztokat. Szép napokat, sok sikert mindenben :)