Mottó: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?” (Mt 16: 26)

Megfigyeltem, hogy Pál Feri szereti pontokba szedni mondandóját. Tegnap 4 pontba szedte, hogy mi minden tud mentőövként szolgálni számunkra:

1. Ha reményveszett helyzetben vagyunk, újra meg tudunk erősödni, ha képesek vagyunk meglátni új aspektusokat. Ezek mindig többletet adnak. Például: - Amikor még élt az apám, minden hónapban meglátogattam. Apám pilóta volt, és képzeteimben nem az az apuka volt, akihez bármikor oda lehet menni, hiszen állandóan úton volt. Ezért kötelességszerűen havi 1 látogatással beértem, holott ő mindig mondta, Ferikém, de jó, hogy itt voltál, gyere máskor is, bármikor, bejelentkezés nélkül, hiszen itt itthon vagy. Sosem mentem, csak havonta egyszer. Pár évvel a halála után egészen új aspektusát láttam meg az együttléteinknek.

Azt, hogy az én apám mennyire sokat adott - azzal, amit nem adott. Hiszen sosem korholt, sosem zsarolt, nem bírálta a dolgaimat, nem utasított, hogy mit tegyek, vagy mit kéne tennem. Egyszerűen csak együtt voltunk, és ezzel adta a legtöbbet. Sokszor azzal adunk sokat, ha nem adunk, ha nem teszünk meg bizonyos „kötelező” dolgokat. Ez volt az az új aspektus, amit sok évvel édesapám halála után a kapcsolatunkban meg tudtam látni.

2. A hitünket növelni tudja, ha tágasabb összefüggésbe tudjuk helyezni az adott helyzetet. Példa: Egy ember megy az úton, és látja, hogy valaki egy óriási kőtömböt farag. Megkérdi tőle, mit csinálsz? Mit, mit, vesződöm ezzel a brutális nagy kődarabbal, irgalmatlan meló, utálom. Tovább megy az emberünk, s lát egy másik kőfaragót, aki vígan faragja a követ. Tőle is megkérdi, hogy mit csinál. Tudod mit? Egy kőfalat faragok éppen, szóval hagyj, kérlek dolgozni, mert még be kell fejeznem, mivel ez a nagydarab kő, ez egy óriási falba épül be. Tovább megy, s a 3. embertől is megkérdi, hogy mit csinál, aki így válaszol: Hogy mit? Katedrális építek! Nagyon izgalmas munka, alig várom, hogy megláthassam! Szóval, ha tágasabb összefüggésben látjuk az adott helyzetet, az többletet ad nekünk.

3. Ha reményvesztettek vagyunk, visszakapjuk az egyensúlyunkat, ha olyan új szempontokat találunk, amiket addig nem láttunk meg. Példa: Egy felnőtt férfi panaszkodik, hogy még kísérti, hogy kiskorában mennyire rossz gyerek volt. Mesél erről a rossz gyerekről, és ahogy mesél, nem egy rossz gyerek, hanem egy eleven, energikus kisfiú képe rajzolódik ki. Esetleg gondoltál már arra, hogy nem rossz voltál, hanem a szüleid tehetetlenek és eszköztelenek voltak az energikus megnyilvánulásaiddal? Tanácstalanul álltak és úgy érezték, nem tudnak mit kezdeni azzal az energiagombóccal, aki akkor voltál? A férfi csak ült, és hebegett, majd felderült az arca. Igen? Lehet, hogy tényleg nem is voltam rossz? Lehet, hogy valóban az volt, hogy nekik nem volt könnyű engem szeretni? Ez egy új szempont volt a gyerekkor megvilágításában, és visszaadta az akkori, elveszített önbizalmat.

4. Nagyon fontos az a szempont, amikor nem önmagunkból kiindulva látunk meg, vagy nézünk meg valamit. Példa: új párok állnak előttem az oltárnál, mögöttük a szülők, akikről lerí, hogy ez nekik egy boldog, de borzalmasan nehéz pillanat. És akkor – mint már sokszor – föltettem a kérdést, hogy: Mondjátok csak, el tudjátok képzelni, hogy valamit nagyon megbecsültök, és közben elengeditek? Lehet valamit becsülni, és közben teljesen elengedni, lehet ilyet? 

Hiszen vajmi ritka, hogy a szülők "Éljen a jövő!" felkiáltással szabadon, útjára engednék a gyermeküket. Pedig ha megteszik, az még nem jelenti, hogy nem becsülik meg azt a fiút, lányt. Sőt, van egy pont, ahol az jelenti a megbecsülést, hogy el tudom őt engedni. Ez egy önmagunkat felülmúló szempont.

S mind e négy pont összegzése, hogy meg lehet maradni a realitás talaján, miközben belenövünk a magasságokba. 

Szöveg: Pál Feri beszéde alapján szerkesztette Lázár Márta Képek: wallanddeco