2011.09.06. 13:00 Lázár Márta
Barack inspiráció, '20-as évek

Az eperpiros, az akác és bodza után a barackhoz is szerettem volna készíteni egy inspirációs összeállítást.

Nem találtam képeket. Sem a divatban, sem a lakberendezésben nem túl favorit a barackszín. :) Erősebb nővére, a narancs eléggé domináns, csakhogy a barack nem narancs. A barack szóra viszont sok, a ’20-as évekhez köthető plakát, képeslap és divatrajz került elő. Így kanyarodtam e hangulathoz, amiben az eufóriától a krízisig és búfelejtő vidámságig mindenféle szentimentális nüansz megtalálható. Az öltözködés általában kifejezi a korhangulatot. Akkoriban alig 20 év alatt radikálisan megváltozott a női küllem, és az addig előírt viselkedésforma. Megmaradt viszont a finom modorosság, a kedves lelkület, amit a levelezésekben is nyomon követhetünk. 

Ma már nem születnek ilyen levelek, ki-mit szeretne, lényegre törően írja, hisz se penna, se kalamáris, se levélpapír nem kell hozzá, sőt, mechanikus írógép se.

Finomság, az kellene, olykor. Főleg nekünk, nőknek, és főleg tőlünk, nőktől.

1920 írásban, zenében és képekben

Karinthy Frigyes szívbeli vallomása Rettenetesen szeretlek, mit szólsz hozzá? Mint a mennydörgős mennykő, úgy vágott főbe az a furcsa lehetetlen feltevés, hogy talán… talán… Te is. Rémes. Hm? Mi? Hogy mi lesz? Az elejét látom. Csak a közepét nem látom, a végét is látom. Iskolában fogják tanítani a mi dolgunkat, fiam, az a gyanúm. Érettségi tétel leszünk. „Kérem, Schwarz, beszéljen valamit Karinthy és G… legendás ügyéről. Hát, kérem. Talán a bécsi levelekből valamit.” Hopp – vigyázni kell. Te drága. Mitől görbült le a szád? Hű vagyok.

Zene: Budapest Ragtime Band - Shoe Shine Song / Cipőfényező dal

'20-as évek és barack

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

'20-as évek divatja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Blaha Lujza tér, 1920

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Társaságok, hírességek, automobil

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2011.09.06. 13:00

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása