Átélni önmagunkat

Intimitás: kapcsolat a legmélyebb önmagunkkal. Azt is jelenti, hogy részt veszek a saját életemben. Jaj, milyen hülyén hangzik.

A legtöbb embernek nincs bensőséges kapcsolata legbelsőbb önmagával, ezért folyton-folyvást kívül van magán, így éli az életét. Erről akkor van élményünk, ha néha sikerült már beljebb menni.

Olyan szép a magyar nyelv, hogy van, akinek MÚLIK az élete. Elmúlik. És van, akinek telik. Aki igazán bensőséges kapcsolatban van önmagával, annak TELIK az élete. Aki meg önmagán kívül él, annak meg elmúlik.

Mesélte valaki: 93 éves dédnagyi, a dédunokája nagyon szerette, ezért az utolsó napján is vele volt. Ennek a néninek úgy telt az utolsó napja, hogy azt mondta: „Dédunokám, kérlek, szaladj át a szomszéd nénihez, mert elkezdtem haldokolni! Szeretnék tőle elköszönni.”

A dédunoka a második részét értette, elszaladt a szomszéd nénihez, aki átjött, a dédnagymama elköszönt tőle, és este meghalt. Nahát, ez a dédi, ez bent volt. Ilyen végtelen egyszerű természetességgel mondta, hogy „elkezdtem haldokolni, még akkor a szomszéd nénitől elbúcsúzunk, és akkor pápá”. Gyönyörű, nem?

És mondom az ellentétét. Kedves ismerősöm jött viharverten. Kérdezem tőle hogy vagy, hogy érzed magad? Azt mondja: tudod, mostanában erre a kérdésre azt szoktam válaszolni „Én nem érzem magam”. Zseniális mondat, nem? Kívül van a saját életén. Intimitás nulla.

Légy az enyém, akarlak = ... ?

Ezért van az, hogy ha valódi intimitásban vagyok valakivel, akkor igazán fölismerem, hogy ki vagyok én, fölismerem, hogy ki vagy te, s ebből adódóan fölismerem, hogy te szabad vagy, meg én is. Ha pedig fölismerem, hogy szabadok vagyunk, mégpedig az emberségünkből, a létezésünkből adódóan, akkor ebből az következik, hogy nem akarlak birtokolni. Mert tudom, hogy lehetetlen. Nem azért nem akarlak birtokolni, mert összeszorítom a fogam, hanem mert fölismertem, hogy lehetetlen. Megpróbálhatom, de nem fog sikerülni. Ha néztetek igazi kőkemény filmeket, olvastatok drámai irodalmi dolgokat, láttátok, hogy milyen az, amikor az egyik ember kínozza a másikat. Hogy a másik gyötrésében, a másik megölésében, akár az állatok elpusztításában is benne tud lenni az a motívum, hogy „birtokolni akarlak”. Át akarom élni azt, hogy birtokollak. És közben mikor a legtejesebb birtoklásig jutnék el, akkor végképp kicsúszol a kezem közül. Valójában, amikor függő helyzetben vagyunk, vagy birtokolni akarjuk egymást, akkor ezzel a legnagyobb bajunk az, hogy lehetetlent akarunk véghez vinni. Nem az, hogy ez nem jó, nem illik, hanem hogy lehetetlen.

(Szöveg: Pál Feri, róm.kat. pap, pszichológus, kommunikáció szakos egyetemi előadó előadásaiból. Előző részek: itt, és  itt.)