2011.10.12. 15:00 Lázár Márta
Kérdezz-felelek a feng shuiról

Tegnap érkezett ez a kérdés, köszönöm, izgalmas volt körbe járni. Remélem, a válasz hasznos lesz :)

Írtad, hogy a bágua irányzat nem tradicionális. Mi a gond vele? Sokan használják, én is megpróbáltam és működik. Akkor hagyjam abba? De akkor hogy feng shuizzak, mit ajánlasz helyette?

Kezdem azzal, hogy anno én is így indultam,1998-ban, amikor megjelentek az első könyvek, csak ez volt elérhető. Rajongtam érte, tanácsadó lettem. Egy idő után túl sok lett a „feng shui szimbólum”. Keresni kezdtem, hogyan foglalkozott eredetileg a térrel a feng shui, és kiderült, hogy a bágua: nem is tradicionális irányzat, és csak töredékeiben hordozza, amit a feng shui eredetileg képvisel. Tanulni kezdtem a feng shui egyik régi formáját egy kínai tanártól. A lakáselemzéseken egészen más aspektusokat emelt ki, mint a bágua, és hiteles volt, amiket mondott, és az, ahogyan a lakók élete alakult, igazolta a javaslatokat. Így tértem át erre az irányzatra.

Konkrétumok Kétszintes családi házba hívtak tanácsadásra. A bágua szerint a ház rendben van, minden életterület szépen kialakítva. A hagyományos feng shui szerint tele van olyan hibákkal, amiket csak átépítéssel lehet kijavítani. A háziak elárulták, hogy egy nagyon neves tanácsadó segítségével terveztették és építették fel. Évek teltek el, és csak romlottak a dolgaik, pedig ők „mindent megtettek”. Ez pl. döbbenetes, fájó élmény számomra. Az emberek jót akarnak, de hiányzik a szűrőjük, hogy megkülönböztessék, mikor melyik eszköz hasznos.

A probléma A bágua feng shui kb. 35 éve jelent meg, és úgy terjedt el a világban, mint a feng shui. Sok definíciója és megállapítása nem tradicionális, hiszen mindössze 35 éves definíciókról beszélünk, amiknek a feng shuiban még a nyoma sem található. Rendben, ettől még lehet használni, csak ne emlegessük úgy, mintha ez és csak ez lenne a feng shui. A probléma az, hogy így emlegetik, mivel nagyon kevesen ismerik a feng shui eredeti formáit. Azokat megtanulni jóval hosszasabb és összetettebb folyamat, és nincs minden sarkon egy tanár. Tehát nincs szűrő és nincs összehasonlítási alap.

A bágua, a maga célzatos, erőteljes módszereivel vonzó, hiszen azonnali eredményt ígér, csekély ráfordítással. Rendben van, csak ez NEM A FENG SHUI. Megtévesztő, amikor egy mondat első felében a bágua irányzat jótéteményeit hangoztatja valaki, aztán azzal támogatja meg, hogy a feng shui többezer éves. Pl. „Nagyon szépen lehet az életterületeket színekkel, formákkal orvosolni, hiszen a többezer éves feng shui ezt teszi.” A többezer éves feng shui nem ismeri az életterületek fogalmát.

Használd-e továbbra is? Ha tetszik, nem beszélnélek le róla. Én is használtam, ismerem, izgalmas, érdekes, stb. Vannak azonban olyan esetek, amikor a bágua nem megbízható, sőt, érdemes kerülni: háztervezés, építkezés, vállalkozás helyének kiválasztása, kialakítása, vállalkozás fellendítése, radikális problémák, pl. karrier, egészség, párkapcsolati problémák, gyermekvállalás nehézségei. Ezekben az esetekben a bágua-feng shui tárháza nem elegendő, szükséges a hagyományos feng shui szerint is átnézni az egész lakást és a helyzetet.

Mit használj helyette? Egyelőre maradj annál, amit kicsit ismersz. Ha érdekel a feng shui eredeti irányzata, akkor tanárom, Dr. Shan-Tung Hsu könyvét lapozgasd, címe: Jin és jang a szerelemben. Nemcsak szerelem, és tele van gazdag, érthető gondolatokkal. 

Ha tetszik a bejegyzés, kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. A blogot itt like-olhatod. Köszönöm szépen :) 

2011.10.12. 15:00
Címkék: feng shui

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása