Amikor a kisleányka, Mária (azaz Maryām) egy esztendős lett, Joákim nagy lakomát rendezett, meghívta rá a papokat, írástudókat, a véneket, s Izrael egész népét. Odavitte a kisleányt a papokhoz, hogy áldják meg. Azok körben állva, szemüket az égre emelve kérték az Örökkévalót: Atyáinknak Istene áldja meg ezt a kisleányt, és adjon neki örökké megmaradó nevet minden nemzedéken át. A nép pedig, mely sokaságként jelen volt, felelt rá: Ámen. Odavitte Joákim a kisleánykát a főpapokhoz is, s azok is megáldották: A magasságok Ura tekintsen e leánykára, áldja meg legfőbb áldásával, aminél nincs nagyobb a földön.

Anna ezután magához vette, táplálta tejével, s utána dicsőítést énekelt a csodáért, hogy gyermektelenként immár kisgyermeket táplálhat.

Miután a lakoma véget ért, mindannyian örvendezve távoztak, és dicsőítették az Örökkévalót.

Így múltak a hónapok a kisleány felett. Amikor kétesztendős lett, Joákim, ígéretükhöz híven, hogy gyermeküket az Úrnak adják, fel akarta vinni őt a templomba, de Anna kérte, hogy várjanak még egy évet, ne sírjon apja és anyja után. Így, amikor háromesztendős lett, Joákim szolgáit elküldte, hogy hívjanak szeplőtelen leányokat, akik mécsest fogván a kezükben kísérik a kicsit, s ügyelnek, hogy ne nyugtalankodjon, hanem az Úr templomára tekintsen. A fényes menet megérkezett a templomhoz, ott a pap fogadta és áldást mondott a lánykára, majd az áldozati oltár lépcsőjére vezette, ahol a kicsi ujjongani és táncolni kezdett. Ámulva nézte őt a nép, és szülei, hogy az Úr kegyelme ragyogással betölti őt, és nem kívánkozik vissza.

Mert Mária olyan volt ott a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta.

Amikor tizenkét esztendőssé lett, a papok tanácsot tartottak, hová küldhetnék, hogy az Úr szentélyét ne szennyezze be. Abban maradtak, hogy a főpap imádkozik, hogy útmutatást kapjon az Örökkévalótól, és aszerint fognak eljárni. Be is ment a főpap a szentek szentjébe, leborult és imádkozott. Ekkor egy angyal jelent meg előtte és azt mondta: Zakariás, menjél ki, hívd egybe a nép özvegy-embereit, fogjanak azok egy ágat, s akinél az Úr jelet ad, annak legyen ő asszonya.

Elmentek a hírnökök ekkor Júdea minden egyes vidékére, megfújták a harsonákat, mire mindenki összesereglett.

József ekkor ledobta szekercéjét, és eljött erre az összehívásra. Ahogy összegyűltek, odajárultak a főpaphoz, és átvették ágaikat. Ezután a templomba mentek, és buzgón imádkoztak. Miután befejezték, kimentek, de semmiféle jelet nem láttak az ágakon. Az utolsó ágat József kapta meg, s amint kezébe kapta, egy galamb repült felé, és megpihent József fején. A főpap így szólt hozzá: József, neked jutott osztályrészül, hogy átvedd megőrzésre az Úrnak szentelt szüzet, akit szülei az Úrnak adtak.

Erre József kétségbe esett, mondván: Fiaim vannak, és már öreg vagyok, ő pedig fiatal, ne tegyétek ezt, hiszen nevetség tárgya leszek Izrael férfiai között!

Ám a főpap emlékeztette: József, féld az Urat. Emlékezzél, hogy mit tett azokkal, kik vele ellenkeztek. Hogyan nyílt meg a föld Lábán, Abíron és Kóré alatt, és nyelte el őket. Töltsön el téged is a félelem, és engedj annak, aki osztályrészül adta neked, megőrzésre a szüzet.

Ekkor félelem fogta el Józsefet, haza kísérte Máriát, s így szólt hozzá: Az Úr templomából kaptalak téged, de most magadra hagylak házamban, elmegyek és folytatom az építkezést, s majd eljövök hozzád. Az Úr oltalmazzon téged. E szavak után eltávozott, és magára hagyta Máriát. 

Szöveg: az apokrif Jakab-ősevangélium alapján, 1 rész itt