Együtt léptek a terembe, a hatalmas viking, s a madárcsontú bölcs. Picit zavartan néztek körbe, helyüket keresték. Szerettem volna mondani, hogy kint van öltöző, a kabátot kényelmesebb ott hagyni, mármint a bölcsnek, a viking ugyanis télen-nyáron térdnadrágban és bőrmellényben nyomja, csak ilyenkor bakancsot vesz hozzá, nyáron sarut. Vártam, hogy észre vegyenek, s amikor elmosolyodtak, tenyereim összetéve picit meghajoltam feléjük, már ahogy ezt ülő helyzetben lehetett. Buddhista módra köszöntek vissza, ami egyben áldás. Így köszöntek a Távozónak is, akiért eljöttünk.

A Távozó géniusza, életszeretete és a szép iránti odaadása felemelte a pillanatot. Mennyire nehéz megszokni, hogy ettől kezdve ő nincs. Illetve, mi úgy gondoljuk, hogy nincs. Soha többé. Ültem a félhomályban, gyertyák lobogtak. Ami nem moccan, az nem él. Ettől élet az élet, mozgás van, kilengések, ellentétek, ritmus, zaj. Ellentétek. Legyen körömlakk, de legyen kenyérdagasztás, legyen balett, de legyen mezítláb sárban taposás, legyen ária, de legyen taiko dob, legyen simogatás, de legyen taps, legyen rózsaszín, meg vad piros, város, meg falu, leány és fiú, és nő, meg férfi, asszony és ember.

***

- Ha nem dagasztasz kenyeret, nem lehetsz asszonnyá - mondta a tündér, s a két kiló lisztet a pulton hagyta. Dagasztani?! Anyám, ő igen, ő tudta. Akkora teknőkkel dagasztott, olyan volt a kenyér tésztája, mint egy langyos női test, imádtam. - Igen, dagasztani, sütni, te, sütni! - sziszegte vissza a tündér, és megtanultam. Ma már kétnaponta dagasztok.

- Áss! - mennydörögte a férfi, a fiú pedig csak nézte az ásót, szinte kiesett a kezéből. - Ha kész vagy, terelgesd őket össze!

És otthagyta. A pusztaságban, hol nincs egy lélek, aki segítsen. Amikor már hólyagos és vörös volt a tenyere, s szakadt róla a víz, befejezte a munkát, az ásót letette. Karjai remegtek, pedig minden héten járt edzésre, súlyokat emelt, jó is volt benne, s mégis. Tüdejében a friss levegő örömharsonázott. A tehenek után indult, hogy összeszedje őket. Nem hallgattak rá. Nézték, aztán eltrappoltak. Másfél órán át próbálkozott, kínkeservesen, míg rájött, hogyan közelítsen, hogy ne fussanak ki a világból. Titkon irigyelni kezdte a lovászokat, akikről képeket látott, akik puszta kézzel megállítják az állatokat.

A legfélelmetesebbek azok a férfiak, akiknek túl finom a kezük, a tenyerük sima, puha és illatos, a körmük polírozva, a zoknijuk makulátlan.

Erő, erőt találni, forrásból inni, úgy visszatérni.

A szünetben találkoztam kettejükkel, úgy álltak egymás mellett, mint az ikrek, pedig minden tekintetben különböznek. A viking hegyszerű, dörgedelmes, a bölcs finom, halk. Közös bennük a derű, a humor. A törekvés, hogy a formavilágon túlihoz érjenek, s ezért – ahogy éveken át magam is láttam – mindent megtesznek. A minden semmi más, mint rendszeresség. Kitartás. Állhatatosság. Egyszerű dolgokban észnél maradni, pl. nem beleveszni egy reklám, egy helyzet, vagy jelenség tolakodó, de hosszú távon erőtlen felvillanásába. Milyen bajban voltam anno, azt hittem, keresztény mivoltom kiáltó lesz nekik… nem volt az. Végtelen természetességgel viszonyultak hozzám, akárcsak a fényes estélyekhez, vagy a vízhordáshoz, sarlóval tüskevágáshoz az erdőben. Nincs buddhista ruhájuk, a halandó észre se veszi, hogy mesterek, s nem is hívják így magukat.

Ne törődj a napok csorbafogú sziszegéseivel, „mi lesz holnap, jaj mi lesz holnap” blablabla. Ha nő vagy, dagassz kenyeret. Ha nincs kinek adnod, oszd szét. Ha férfi vagy, menj el ásni, fát vágni, tehenet takarítani. Olyan közel leszel az élethez, mint sohase még.

Mert mit ér a finomság, ha nincs hozzá belső egyszerűség.

Elbúcsúztunk a Távozótól. Egyszerűen búcsúztak tőlem a mesterek, semmi megrendítő, lélekemelő, egyszerűen hétköznap, egyszerűen szép. Egyszerűen élet.

Képek forrása cox, pinterest, David Evans

Ha tetszik a bejegyzés, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. A blogot itt like-olhatod. Szép napokat :) A Goldenblogon ide kattintva, a Pszichológia kategóriában szavazhatsz a Feng shui trendre. Köszönöm :)