2012.02.29. 16:23 Lázár Márta
Színterápia. Sárga

A színterápia

egy szín segítségével végzett alternatív gyógyító technika, aminek pozitív hatása van testi, lelki, szellemi szinten. Életemben először, szakszerű előadásban és gyakorlatban (kromoterápia néven) ’vad jógi’ koromban találkoztam vele, amikor valójában semmi más nem érdekelt, csak a nem látható világ csodái. Sorra vettük a színek hatásait, aztán meditáltunk velük. Nagyon jó tapasztalat volt!

Később, amikor normalizálódott a hozzá állásom a dolgokhoz, megmaradt a színek iránti vonzalmam. Figyeltem, hogy éppen mi tetszik, és azt választottam az öltözékben, és a lakásomban. Többféle színkorszakom volt, pl. kék- fehér, sárga-fehér-fekete, bordó-fáradtrózsaszín, szürke-kék, stb. Jelenleg is figyelem, hogy mi szólít meg, így egyre gyűlnek bizonyos árnyalatú ruhák, és lakáskiegészítők. (A sárga színről itt írtam korábban.) 

A színek hatása

A szín=fény. A fény a színek által válik láthatóvá. A Nap fénye pedig maga az élet. A minket körül vevő világ, a természet és a tárgyak színei folyamatosan sugároznak felénk, akár figyelünk rá, akár nem. A színek vagy a világos, fény-tartományhoz, vagy pedig a sötéthez állnak közel. Sose mindegy, hogy éppen mi a kedvencünk. Ilyenkor valószínűleg szükségünk van a szín által képviselt minőségekre, amik kiteljesítenek.

A sárga

A legteljesebb fény-szín, nagyon nemes és magasztos, ugyanakkor föld-közeli, életrevaló és akaratot erősítő hatású.

Hogyan hat?

A testünket fénnyel, melegséggel tölti fel, derűs hangulatba hoz, stimulál, inspirál, lelkesít.

Mit gyógyít?

A következő betegségeket: megfázás, influenza, gyomor- és bélproblémák, ízületi gyulladás, reuma, bőrproblémák, segíti a test kalcium feldolgozását, hatásos a klimaxos panaszok, étvágytalanság, depresszió, idegrendszeri betegségek és fóbiák esetén.

Lelki szinten

Az akaraterő, önbizalom, pozitív önértékelés és kitartás, a felelősségvállalás és határozottság vonatkozásaiban, valamint a másokkal való könnyebb kapcsolódásban segít, feloldja félelmeinket, lelki görcseinket, barátságossá, nyílttá tesz.

Szellemi szint

Ragyogó árnyalata a fény analógiája, sápadt, erőtlen változatai azonban lehúznak. Alkalmazhatjuk vizsgák előtt és alatt, mert a koncentrációban, intellektuális munkában támogat, valamint összehangolja logikus és érzelmi szintjeinket.

Mikor kerüljük?

Ha nyugtalanok, izgatottak, izgágák vagyunk, vagy ha alvászavaraink, illetve szívpanaszaink (szívritmuszavar) vannak.

Hogyan végezzük a színterápiát?

Ösztönösen

Egyszerűen és ösztönös módon úgy, hogy hallgatunk belső hangunkra, és azt használjuk a környezetünkben, ami aktuálisan legjobban tetszik.

Tudatosan

Ez már tudatos terápia, amire külön időt fordítunk. Fontos, hogy nyugodt, zavartalan környezetben, lehetőleg a hajnaltól kora délutánig tartó órákban végezzük. Terápiás célokra kizárólag a ragyogó sárga árnyalatok alkalmasak. A sárga szín hatásait vizualizációval erősítjük, így: tegyük magunk elé egy képkeretbe illesztve (textil, vagy ragyogó sárga papír), vagy szemmagasságban kiterítve (pl. kendő, sál, selyem), majd kényelmesen üljünk elé, pár percig szemléljük, aztán hunyjuk le a szemünket, és próbáljuk vizualizálni a színt, vagyis behunyt szemmel is „látni”. Ha ez már jól megy (2-3 nap után), tovább léphetünk. Megpróbálhatjuk elképzelni, hogy a ragyogó sárga az egész testünket beburkolja. Később – újabb pár nap múlva - koncentrálhatunk a fájó, vagy problematikus területekre. Ha pszichikai segítségre van szükségünk, akkor a napfonat-gyomor tájékra, illetve a homlokra vetítsük a szép sárga színt.

Képek- egyszerűsített színterápia

A derűs témájú képek, amiken a napsárga a főszereplő, kis mértékben segítenek az említett problémák esetén, derűt és energiát sugároznak. Nyissuk ki a szívünket és hagyjuk, hogy a sárga szín által hordozott erő, és öröm átjárjon. 

027p.jpg

006p.jpg

001lef.jpg

010p.jpg

007p.jpg

020p.jpg

019cr.jpg

021p.jpg

030l.jpg

026p.jpg

024p_1.jpg

025p.jpg

017co.jpg

015co.jpg

004p.jpg

002p.jpg

023p.jpg

036.jpg

013hm.jpg

josef albers.jpg

016co.jpg

17co.jpg

003p.jpg

14988611229386436_8EYAR3yu_f.jpg

Szöveg Lázár Márta Kizárólag írásos engedélyével használható fel. Képek forrása Livingetc., Pinterest, h&m home, corbis

Ha tetszik a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod :) A blog facebook-oldala itt, a Goldenblogon pedig ide kattintva, a Pszichológia kategóriában adhatod voksod a Feng shui trend blogra. Köszönöm, szép napot :) 

2012.02.29. 16:23

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása