- Mitől lehetnek ilyen rémesen érzéki álmaim, Robert?- kérdezte Isabel, az élete delén sütkérező írónő az idős, vidám grafikustól.- Fél évszázada viaskodom a test és a csokoládé démonaival. - Rossz híreim vannak, kedvesem. - mondta Robert, és rajzolgatni kezdett a szalvétára. - Én hetvenkét évesen is ugyanígy vagyok. A kísértés váltig üldöz, miközben a végrehajtás már döcög.
Néhány hasonló párbeszéd után Isabel Allende, az életszerető chilei írónő összeült pár idős emberrel, és jókat nevetve megalkották az Aphrodité c. könyvet. Ezt a könyvet minden nőnek (és férfinak) érdemes elolvasnia. Az alábbi részlet bizonyítja ;)
Főzni egy nőnek
Virág helyett, de szép is lenne.
A nő legszebb ékítménye a sugárzó mosoly! - jelentette ki a híres divattervező, miközben egy áttetsző, alig hétezer dollárt érő rongyot aggatott egy bulimiás modell csontozatára. Olykor valóban ez minden, amire szükség van. Minden étel érzéki, amit az ember a kedvesének főz, és még inkább az, ha mindketten részt vesznek az előkészületekben, hámozgatnak ezt-azt, miközben gondolatban egymást hámozzák ki öltözékükből. A férjem remek szakács, de nem eléggé magakellető. Pedig milyen szívesen elnézném, amint edényei fölött buzgólkodva a levegőbe szórja ruhadarabjait… Már akkor vonzónak találtam, amikor megismerkedtünk, de végérvényesen pár órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy a vacsorát készíti nekem. Nagyon kevés latin-amerikai nőnek adatik meg hasonló tapasztalat, mert földrészünk hímjei úgy tekintenek minden háztartási munkára, mint veszélyre, ami szüntelenül fenyegeti férfiasságukat.
Bennünket, nőket elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez. Fordítva ez sajnos nem áll. Egy férfi, ha főz, szexi, a nő korántsem az, talán, mert emlékeztet a háztartási cseléd archetípusára.
Hannah
és jelenlegi férje kiváló példa erre. Hannah a harmadik házasságát követő rövid együttlét után válaszolt egy újság párkereső hirdetésére. A telefonon át a férfi tökéletesnek tetszett: azzal kereste kenyerét, hogy kutyákat tanított be vak emberek számára, önkéntesként pedig iskolákat épített Guatemalában, ahol egy eltévedt golyó levitte az egyik fülét. Hannah, aki járatlan volt eme közlések megítélésében, és némileg elkeseredett, vacsorára hívta magához az illetőt, mielőtt személyesen látta volna. (Meg sem fordult a fejében, hogy a vaktában létrejött találkák nagyon veszélyesek.) Ilyenkor egy rövid randevú a legjobb, valami semleges helyen, ahonnan - bárhogy is alakul - mindkét fél méltósággal ki tud vonulni. Hannah tehát Che Guevara érettebb változatát várta, helyette azonban Vincent van Gogh egyik utánzata jött el. Személy szerint neki semmi kifogása nincs az impresszionista festészet ellen, csakhogy ez az idegen a sárgarépaszínű hajával és ijedt tekintetével maga volt a kiábrándulás. Alighogy megpillantotta, már megbánta az egészet, de ha már ott állt, mégsem csaphatta be az ajtót az orra előtt, csak, mert az illetőnek nemigen van füle. Eredetileg úgy tervezte, hogy gyertyát gyújt, és aláfestésnek kiválasztott néhány lassú szambát, de most, hogy a vendég nemkívánatossá lett, felkapcsolt minden villanyt, és saját szerzeményű, prérifarkasok üvöltéséből és szélzúgásból álló szerzeményét tette fel, amely többnyire hipnotikus letargiába szokta taszítani a hallgatóságot.
A bevezető poharazást kihagyva egyenest a konyhába vezette a férfit, azzal a szándékkal, hogy kifőz neki valami félkész tésztát, sebesen megeteti vele, majd búcsút vesz tőle. A férfi engedelmesen követte, mint aki hozzá szokott a nyersebb fogadtatásokhoz, de a konyhában egy csapásra megváltozott a viselkedése. Tüdejét teleszívta, mellkasa kifeszült, gerince kiegyenesedett, nyúlszemével végigpásztázott mindenen, birtokába vette és meghódította a terepet. Ha megengedi, mondta, és nem adva alkalmat Hannahnak a tiltakozásra, szelíden kivette a kezéből a kötényt, saját derekára kötötte, a háziasszonyt pedig leültette egy székre. Lássuk, mi van itt, mondta magának, ahogy sorra szedegette elő a hűtő tartalmát. Ezek után Van Gogh fazekakért és serpenyőkért nyúlt olyan természetességgel, mintha e négy fal közt született volna. A kést kecsesen táncoltatta a kezében, ahogy zöldségeket és tengeri herkentyűket aprított, a tésztát a forrásban lévő vízbe eresztette, és szempillantás alatt áttetsző mártást készített korianderből és citromléből, miközben közép-amerikai kalandjait mesélte. Az ügyefogyott kis ember percek alatt átalakult. Pojácafrizurája oroszlánsörényé dúsult, a hajótörött savanyú kifejezése, ami arcán ült, derűs összpontosításba váltott, ami egy olyan nő számára, mint Hannah, ellenállhatatlanná tud tenni egy férfit. A serpenyőkből felszabaduló illatfelhő és a víz zubogása egyre nagyobb várakozással töltötte el, érezte, hogy a hátán izzadságcseppek indulnak el, a szájában összeszaladt a nyál, és ráeszmélt, hogy a férfinak kifejezetten elegáns keze és széles válla van. A heroikus guatemalai események könnyet csaltak a szemébe. Az a levágott fül pedig már egy háborús érdemrenddel ért fel, és ellenállhatatlan vágya támadt, hogy közelebbről is megnézhesse, netán megérintse. Amikor Van Gogh az asztalra helyezte a tálat a gőzölgő tésztával, fogd ki magadnak módra, ahogyan nevezte, Hannah legyőzötten sóhajtott fel. Elővette rejtekhelyéről azt az üveg bort, amit egy érdemesebb jelölt számára tartogatott, lekapcsolta a villanyt, gyertyákat gyújtott, és háttérzenének feltett egy lassú szambát.
Tanulság?
Azok az ínyenc férfiak, akik franciául képesek ételt választani az étlapról, és borokat vitatnak meg egy sommelier-vel, a nőkben tiszteletet keltenek, mely tisztelet könnyen változhat mohó szerelmi vággyá és életre szóló odaadássá.
Képek forrása itt és pinterest. Festmények: Martin Maddox: Morning Grace, R.Magritte: La chambre d'écoute
Köszönöm, ha megosztod, ami tetszik :) A blogot itt kedvelheted.