Elindul néhány asszony a hajnalban, nehéz szívvel, és azt a választ kapja az üres barlang láttán, hogy: nincs itt, nincs ott, és veletek se. Na, tessék.
Az asszonyokkal együtt, akik a drága illóolajokkal indultak el, mi is egész életünkben nagyon gyakran járjuk ezt az utat, hogy belekémlelünk a sötétbe, és egyébre se várunk, minthogy egyszer csak a hatalmas, sziporkázó világosság beborítson. Legyen benne erő, a föltámadás fénye áradjon szét és átélhessük azt, ahogy egyszer csak a húsvéti gyertya fényén túl az összes világítás fölkapcsolódik, és azt mondjuk: „Na, hát ez az! Hát ez, ez a húsvéti fény, ez, ez, ez!” Igen ám, de ezzel egy kicsit becsapjuk magunkat, mert a beszámolók ezt pont nem erősítik meg. Sokkal inkább azt, hogy nincs semmi különös, Jézus egyszer csak feltűnik itt, előbb úgy, mint egy kertész, majd ott, mint egy idegen, majd, mint egy vándor, majd egy halász, aki éppen reggelit készít. Hát hol van az a mennyei csodás fényesség, amit mi annyira várnánk, és éppen mintha a hitünk erre a nagy fényességre irányulna? Ez a kérdésem: Hol ez a világosság? Hol van? Hol van ez a fény? Nincs tombola, nincs semmi show, hogy ki viszi el a húsvéti gyertyát?! Nem sorsoljuk ki a nyertesnek, aki elviheti, és akkor legalább egy napig ott sütkérezhetsz te és a házad népe. Nem, a húsvéti gyertya marad, még el is fogjuk fújni.
Hol van a fény? Ez a kérdés: Hol a fény? Most már nem teszem föl többször. Hát a válasz tulajdonképpen végtelenül egyszerű. A fény, a húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem az emberi szívben gyullad föl. Ez a húsvéti fény belülről árad kifelé, és ezért lehetséges az, hogy amikor valakinek a szívéből a húsvéti fény egyszer csak föllobban, ő meglátja a szembe jövő Jézust. Ha valakinek a szívében ez a húsvéti fény nem gyullad föl, jöhet vele szemben Jézus, nincs hozzá fénye, amivel meglátná, hogy „Hisz a Mester az!”
A húsvéti fény nem kívülről árad a világra, hanem belülről sugárzik kifelé, és Jézus ezt pontosan előre megmondta. Azt mondta: „Ne keressétek Isten országát úgy, hogy bárki is azt mondhassa, itt van, vagy ott van, mert Isten országa bennetek van, és köztetek van.” Ezért a húsvéti fény az emberi szívben, s az emberi szívek között világít. És ha ott nem világít, akkor nincsen. Ha ott nem világít, akkor sötétbe borul a világ, és akkor elindulhatunk nyugodtan, és kereshetjük, és az üres sírtól a sötét sírig fogunk jutni.
Húsvétnak az örömhíre az, hogy valaki, vagyis Jézus végérvényesen, örök érvényűen az ember szívét lángra lobbantotta, és onnan belülről ez a fény sugárzik kifelé. És ahogyan az emberi szívek találkoznak egymással, ez a fényesség az emberek között átjárja a világot, és ez a fény a mi hitünk. Tulajdonképpen ilyen egyszerű. Ezért, amikor az örömhír így hangzik: „Nincs itt, és nézzétek meg, nincs ott”, ez nem valami arcátlan angyali becsapása az embernek, nem gúny, valami angyali gúny, hanem az örömhírnek a titka így kerül kihirdetésre. „Látjátok, nincs itt, látjátok, nincs ott, és ahogyan nagyon szerettétek volna eddig, hát nincs is veletek és mellettetek, hanem ott van bennetek, és ott van közöttetek.” Ez a húsvéti örömnek a híre, ez.
Most ez akart a bevezető lenni. :) Most azért egy picit magamba szállok, hogy hogyan is folytassuk ezt az ünnepet. Meghirdettük az örömöt, most jöjjön a munka része. Hogy jó, hát hogyha itt a fény, hát akkor visszük a fényt, visszük, visszük. Ha magunkban és a szívek között ott világlik a fény, na akkor ez mit is jelent? Mondom csak tik-tik-tik, egymás után.
(1) Akkor az első, az azt jelenti. Mit hallunk, hogy akkor Jézus hogyan van velünk? Hát azt mondja az angyal, ahogyan megmondta előre: Jézus mögöttünk áll. Nem mondhatjuk, hogy itt van, vagy ott van, vagy éppen itt mellettünk van, mert mögöttünk áll. De szép a magyar nyelv, ahogy azt mondja, mikor meg tudom mondani, hogy ki áll mögöttem, egész bátor leszek. Amikor valaki úgy érzi, hogy senki se áll mögötte, úgy nehéz az élet. És lehet, hogy azok, akiknek a mögénk állását hordozzuk a szívünkben, már régen nincsenek is ezen a földön. De nagy dolog az, ha az édesapánk, az édesanyánk, az őseink a maguk módján meg tudtak bennünket áldani. És lehet, hogy már régen nincsenek itt ebben a világban, és mégis, nagyon sajátos értelemben mögöttünk állnak, és mert mögöttünk állnak, érezzük magunkon az áldásukat, ezért meg tudunk állni ebben a világban, mert tudjuk, hogy kik állnak mögöttünk. Nagyon nagy dolog, hogy tudjuk, hogy az Isten mögöttünk áll. Nem mondhatjuk, hogy itt, és ott, és nem lehet őt kihasználni, nem lehet őt rángatni, és nem lehet őt a mi különböző hatalmi és egyéb törekvéseinkre fölhasználni. Na azt nem lehet. De azt tudhatjuk, hogy milyen sajátosan megerősít bennünket az, ahogyan élhetjük azt, hogy Isten mögöttünk áll, és ezért nem félünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk elesni. Mögöttünk áll. Attól még eleshetünk, eltévedhetünk, elbizonytalanodunk és gyöngék leszünk. Ez nem von le semmit annak az erejéből, hogy mögöttünk áll.
(2) Mit mondhatunk el Isten bennünk való jelenlétéről? Azt, hogy egyszer csak megjelenik. A föltámadási híradások tulajdonképpen ezt üzenik: egyszer csak megjelenik. Az emberi tapasztalat olyan szépen őrzi annak az élményét, hogy mit jelent, hogy valaki, akit szeretek, egyszer csak megjelenik? Például a csecsemők. A csecsemőkben, amennyire tudjuk, van egy állandó éberség, hogy az ő édesanyja őt megfelelően, elégségesen szereti, hogy anya egyszer csak meg fog jelenni. A csecsemőnek még időérzéke sincs, azt se tudja, hogy mikor, de azt tudja, hogy egyszer csak meg fog jelenni. S tényleg megjelenik. Hát nemde az Isten! De nem úgy, hogy füttyentek, csettintek, hanem egyszer csak megjelenik.
(3) Szembe jön velünk. Hogyhogy szembe jön velünk? Már azt várnánk, hogy valahogy mögülünk egyszer csak elhagy bennünket, hogy megérkezünk, és ott vár minket. S ezzel szemben egész meghökkentő, hogy nem egyszer azt mondja a szent evangélium, Jézus szembe jött velük, és szembe találkoztak vele. Egy emlékemet hoztam elő. Körülbelül egy évvel ezelőtt, szerdán, mert az a szabadnapom, elmentem Szilvásváradra. Gyönyörű idő volt, őszi idő, és ahogy mentem ott az erdei utakon, egyszer csak szembe jött velem két kedves barátom. Szerdán, 1 órakor. Mi történik olyankor, amikor egy teljesen váratlan lehetetlen helyen, két dolgozó ember, szerdán 1 órakor… szembe jön egy másik dolgozó emberrel? Hát mi történik ilyenkor, amikor külföldön egyszer csak szembe megyünk egymással, mi történik ilyenkor? Kikapva a szót egymás szájából azt mondjuk: „Te itt? Hogyhogy te itt? Mit keresel te itt?”
Na látjátok, ez a húsvétnak egy nagyon sajátos üzenete. Néha az ember úgy megy, ez Isten útja, megyünk Isten útján, s ahogy nagy magabiztosan megyünk, jön velünk szemben Jézus, és mi meghökkentően ezt a kérdést tesszük föl: „Te mit keresel itt? Te hogyhogy itt? Nem itt vártunk, nem így vártunk.” Húsvét az embert meglepi. Húsvét állandóan áthúzza azt, amit mi Istenről gondolunk. Egyszer csak szembe jön velünk, és mi megkérdezzük: „Te itt? – Igen.” És attól kezdve rájövünk, hogy az életben ott van valahogy annak a csodája, hogy Isten egyszer csak megjelenik, és szembe jön velünk, és azt mondja: „Igen, éppen itt.” Sokszor, ahogy azt mondja „Igen, énnekem most tudod, szembe kellett mennem veled, mert mindig csak egy kicsit mentél el jobbra, vagy balra, most éppen a másik irányba mész, mint amerre kellene. Én megyek jó irányba, tudod? Ezért mentem most veled szembe. De most hagylak, és ezen itt el tudsz gondolkodni.
(4) Ezt egészen világosan, többszörösen is mondja az angyal is, aki az üzenetet hordozza: „Előttetek megy.” De érdekes az, hogy a húsvéti ember, aki hordozza magában a fényt, és a húsvéti ember, akinek a szívében ott a fény, és köztük ott a világosság, hogy el tudjuk fogadni azt, hogy úgy megy Isten előttünk, hogy sose látjuk. Kirándultatok már úgy, hogy a túravezető előttetek ment, de még csak a hátát se láttátok? Mikor egyik óra, másik óra, harmadik óra, és „Hát biztos, hogy előttünk megy, valahol itt kell lennie előttünk, biztos, hogy előttünk. Szerintem jó, a jelzésen vagyunk még mindig. Még akkor biztos, biztos, hogy valahol előttünk jön.” És mikor találkozunk vele? A célban.
Arra van szükségünk, hogy tudjunk úgy menni az élet útján, hogy tudjuk, hogy mögöttünk van, hogy egyszer csak megjelenik, hogy néha szembe jön velünk, illetve hogy úgy tud előttünk menni, hogy az a fény segít bennünket az úton, ami megvilágítja előttünk az életet, és bátorít bennünket arra, hogy akkor is menjünk, ha nem látjuk a hátát.
A mai evangélium tehát nagyon sajátosan abba gyűjti össze az örömhírnek ezt a nagyon sajátos ragyogását, hogy azt mondja nincs itt, és azt mondja nincs is ott, és ahogyan ti azt nagyon szerettétek volna, sajnos nincs is veletek. Hanem bennetek van, és közöttetek.
- Pál Feri húsvéti beszéde (archív) -
