2012.06.07. 17:33 Lázár Márta
Arról, hogy légy nyitott a jövőre

lufi.jpg

Semminek sem kell valahogy lennie.

Nincs eleve elrendelés.

Az ősi szövegekben a predesztináció eszméje igen erős, de a kifejezés metaforikus. Az ősök ezzel fejezték ki vonzódásukat egy adott hely, idő, vagy mások iránt. De semmi sem rögzített a jövőben.

Nincs kozmikus bábjátékos. Kizárólag magunk felelünk a tetteinkért. Igaz, annyira és oly messzemenően belemerülhetünk, vagy bele ragadhatunk a körülményekbe, hogy még a távoli jövőben is rábukkanunk a hajtásaira. Pl. ha alapítunk egy szervezetet, mások megsegítésére, a jótéteményei sokáig hatnak. Ha viszont adósságba keveredünk, és nem teszünk semmit önmagunkért, a rossz hatások is hosszú időn át sújtanak. A tartós hatások pedig mindkét esetben a saját tetteink következményei. Ez pedig se nem végzet, se nem eleve elrendelés. Hanem: ok és okozat.

Az ok és okozat a múltból ered. Semmi nem hat a jövőből. Nincs forgatókönyv, sem bejárandó minta. Mindent meg kell teremteni, és mi vagyunk, akik létre hozzuk, megalkotjuk az eseményeket.

A Tao (vagyis az Út, a világot megalkotó és alakító törvény) követői azon vannak, hogy a legkevesebb korlátot vegyék a nyakukba. Azáltal, hogy befejeznek minden cselekvést, minimálisra csökkentik az utóhatásait. A jelent teljesen megélik, így befogadják mindazt, amit egy adott nap kínál. Megértik, hogy nem létezik szó szerinti végzet, sors, ezért a jövőjüket a lehető legszabadabbra tárják. Ez az élet valódi nyitottsága. 

luffa.jpglulu.jpg

Képek forrása: Pinterest Szöveg: Teng Ming-Tao

 Ha tetszik a bejegyzés, és megosztod: köszönöm :) Likeold a blogot, és csemegézz a fb oldalán is:)

2012.06.07. 17:33

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása