A gyerekszoba
általában az utolsó a sorban, aminek kialakítására időt, energiát és pénzt szánunk. Pedig az egyik legnagyobb kihívás, mivel
- Többfunkciós (játék, alvás, lazulás, barátok)
- Sok benne a tárolnivaló (játékok, könyvek, ágynemű, stb.)
- Olyan bútorokat kell választanunk, amiket idővel lecserélünk
- A színeket és berendezést nem magunknak választjuk, hanem a „legyen jó a csemetének” felkiáltással próbáljuk a legjobbat megtalálni A kisgyerekek szobája meghitté válik minden ilyesmitől. Ráadásul, ha kapnak néhány kendőt, és takarót,
Az első lépések
Színválasztás
Bár a gyerekszobákat általában harsány színekkel festik ki, a kutatások alapján a kisgyerekek (0-7 éves korúak) részére szerencsésebb visszafogott falszíneket választani. A gyermek érzékei finomabbak, mint a felnőtté, idegrendszerét nem szerencsés örökösen vibráló színkavalkáddal stimulálni. A szín az egyik puzzle abban a kirakósban, hogy mi segíti a gyermeket abban, hogy kiegyensúlyozott, vidám és energikus maradjon. Ha mégis választunk valami erősebb színt, akkor lehetőleg csak egyik falat fessük be, a többit pedig a halványabb változatával, vagy egy semleges színnel.
Legyen pasztell, vagy fehér
A fehér, valamint a lágy pasztellszínek nyugalmat sugároznak, és úgy veszik körbe a kicsiket, mint egy finom fátyol. A legszerencsésebb választás a gyerekszoba alapszínéhez, és nemcsak pszichikai hatása miatt, hanem azért is, mert a sokféle tárolnivalónak, illetve a változatos dekorációnak remek alapot biztosít. Végül: a fehér és pasztell falszín stílusosabb, mint harsány társai. Az erősebb színeket a nagyobb korosztálynál érdemes majd használni.
Berendezés
A legfontosabb bútordarab a gyerekszobában az ágy, és később az íróasztal. Először ennek kell megtalálnunk a helyét, csak utána következik minden más tárolóbútor és dekoráció.
Mindegyik feng shui irányzat azt ajánlja, hogy az ágyvég teljes falfelülettel érintkezzen, és az ágyikóra lehetőleg ne nyíljon rá egyből az ajtó. A klasszikus forma iskola ehhez még számos elrendezési útmutatást ad, amiket a lakás alaprajzához és a szülők hálójának elrendezéséhez kell igazítani. A ferde falakat a fehér, vagy a pasztell árnyalatok, illetve a kellemes textilek mind látványban, mind pedig energetikailag remekül ellensúlyozzák.
Ha már berendeztük
Dekoráció
A dekoráció lehet statikus – pl. falmatrica, falfestés -, vagy variálható, pl. képek, poszterek, rajzok, amiket stílus és ízlés szerint helyezünk el a gyerekszobában. Stílus
A gyerekszoba lehet a lakás többi szobájával azonos stílusú, vagy enyhén-erősebben country/vidéki jellegű, ez utóbbi barátságos, kedves hangulatot áraszt, és megfelel a fönt említett színbeli elvárásoknak is.
Ha jót akarsz magadnak…
A kisgyermekeknek határozott akaratuk van, ami nem mindig egyezik az ésszerűséggel és a mi saját elképzeléseinkkel. Ezért, amikor a gyerekszobát kialakítjuk, ügyeljünk, hogy ez lehetőleg zökkenőmentesen történjen. Mi vagyunk a karmester, aki ezt az egész folyamatot levezényli, tehát a kicsit csak részben vonjuk be a munkafolyamatba.
Ötletek
Csupa fehér, vagy pasztell-dominanciájú kép következik, jól példázzák, hogy a semleges háttér milyen remekül idomul a többi színhez, és milyen könnyű feldobni, változatossá tenni a díszek és szín-foltok, dekorációk variálásával.
Baldachinok, kuckók, lágy textilek
Miután kifestettünk és berendeztük, a kisgyerekek szobáját minden ilyesmivel meghitté tehetjük. Sőt, ha kapnak tőlünk néhány kendőt, takarót, ők is szívesen építenek majd kuckót, vagy sátorféleséget, a székeik felhasználásával.
Jókedvű füzérek
A kész szobában a színes textilfüzérek egy pillanat alatt megvidámítják az összképet. A bútorok és tárolók szögleteit tompítják, kiegyensúlyozzák.
Képek forrása: pinterest, Livingetc
Ha tetszik a bejegyzés, és megosztod: köszönöm :) Likeold a blogot, és csemegézz a fb oldalán is:)