2012.09.22. 13:14 Lázár Márta
Stíluskalauz: indusztriális a vidékivel

003c.jpg

Indusztriális stílus?

Hú, kíváncsi vagyok, hányan vagyunk, akiknek megdobban a szíve az indusztriális terek láttán, illetve hol és hány otthonban dívik, és vajon100 emberből hányan szeretik /mindenesetre ott vagyok köztük/.

Önmagában azonban túl ridegnek, néhol kórházinak látom, vagyis igaziból akkor tetszik, ha van mellette egy kis vidéki, vagy rusztikus, vagy shabby chic felhang. Ebben az összeállításban csupa ilyet láthatunk.

Az indusztriális

a gyér és puritán bútorzat miatt költség-hatékonynak tűnik, kell hozzá sok-sok fehér és szürke felület, fehér csempe, beton ÉS a kötelező lámpák, székek, amiknek viszont meglehetősen húzós az áruk, végül tehát ugyanott tartunk, mint bármely más stílus kialakításánál. Mindenestre – egy kis ’coutryval’ és ’shabbyvel’ dúsítva - bevállalnám. A szívem vágya pedig egy ilyen Bell lámpa, aminek kissé halványabb mása föllelhető az ikeában is.

Feng shui szempontból

az indusztriális stílus a férfias (jang) vonalat hozza, színei (fehér, szürke, barna) és formái, anyagai alapján a hűvös, szögletes jint képviseli, az összhatás mégis erőteljes, letisztult, távolságtartó. A vidéki stílus a természetes felületekkel, a növényi eredetű anyagokkal valamelyest oldja az ipari hatást, és kimondottan barátságossá teszi. A kettő együtt különleges, egyedi látványt nyújt. 

 012.jpg

014.jpg

014b.jpg

015.jpg

016.jpg

017.jpg

018.jpg

019.jpg

020.jpg

021.jpg

022.jpg

023.jpg

024.jpg

025b.jpg

026.jpg

027.jpg

028.jpg

029.jpg

030.jpg

031.jpg

032.jpg

033.jpg

034.jpg

035.jpg

036.jpg

037.jpg

038.jpg

040.jpg

042.jpg

041_1.jpg

045.jpg

046.jpg

047B.jpg

050.jpg

056.jpg

057.jpg

051.jpg

053.jpg

054.jpg

055.jpg

005.jpg

010.jpg

 

2012.09.22. 13:14

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása