A villamos éppen becsukta volna az ajtót, de a néni nyomakodott, s még éppen föl tudott kapaszkodni, aztán már lódultunk is. Nem örültem, amikor velem szemben leült, csontos termetű, nem túl ápolt, valódi öregasszony, az arcán nemcsak ráncok, hanem pár jókora szőrszál is, biztos nem látja szegény… Amikor a belső kritikai programom már lefutott, feltámadt az együttérzés bennem. Elraktam a könyvet és ránéztem. Még mindig azon ujjongott, hogy milyen jó, elérte a villamost és örült, hogy reagáltam rá, mosolyogtam. Ekkor kezdődött Tereza néni tanítása.

Az aranymíves

Először a kezemen lévő hatalmas bizsut nézegette meg – szokatlan volt, hogy a kezemhez nyúl, forgatja a kezei között, nem engedi el?! És közben beszél hozzám, te jó ég. Itthon ugye nem szoktunk a villamoson idegen emberek kezét forgatni, a gyűrűiket vizsgálgatni, ez az öregasszony meg percek óta ezt teszi. Tereza néni azonban – mint azt kifejtette - nem idevalósi, messzi külföldön született magyar, de itt élte le az utóbbi 50 évet.

-  Tudja kedvesem, aranymíves voltam. A látásom már nem jó, de a szépet azért észre veszem. Szép a gyűrűje. Hogy mi? Hogy bizsu? Na és. Szép. Szeretem én a gyémántot, de tudja mit, egy idő után nem számít a gyémánt!

-   Hanem mi számít?

-   Az öröm.

-   Az öröm?

-    Az öröm bármiért. Kicsiségekért. Ha jól áll egy ruha, ha még örömöm van benne.

Szenvedély vs kapcsolatok 

Ugye látja, öreg vagyok. És már nem a tárgyak, a megszerezhető dolgok és nem a szenvedély a hajtóerő, mint fiatalon.

Hanem a kapcsolatok.

Legyen egy ember, akihez tudok szólni, és aki engem időnként felkeres és rám morog valamit.

A gyémánt? Phah! Semmi.

Tudja, tavaly éppen kapálgattam, és ahogy lenyúltam egy gyom után, az ujjamról a gyönyörű gyűrűm egyszer csak kopp. És képzelje, keresgéltem én, vissza is mentünk áttúrni a földet, de nem került elő. 400 ezer forint csak úgy husssssssss, a földben. 

-    Ajajaj! Nem sajnálta?

-   Hát, nem esett jól. De amit az előbb mondtam, hogy már nem ez az érték az életben.

A jó szó, amit tőled kaptam, megmarad

Az, hogy most magával beszélgetek, ez megmarad. És ez öröm, a gyémánt meg… huss, az értéke nulla!

Az értékek kicsit áttevődnek máshová, amikor eltelik 60-80 év.

Tudja, én akkor születtem, amikor még palatáblára írtunk, és a víz nem folyt a csapból, meleg víz? Na azt meg csak úgy kaptál, ha nagy fazékban fölraktad és megmelegítetted.

És ez ma mind megvan, készen.

Az emberek meg sok-sok pénzt áldoznak ezekre.

Aztán észre se veszik, hogy ez milyen nagy dolog, pikk, és ég a villany.

Egy csavarintás, és folyik a forró víz.

Egy gombnyomás, és forró a tűzhely.

Idegenvezető koromban rajongtam Egyiptomért, de látja, egyetlen civilizáció se tudta megcsinálni, ami itt alig 100 év alatt végbe ment!

A palatáblától a számítógépig igen hamar jutottunk el, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy a 8 éves kisunokám miket tud a pici kis gépein…

De közben meg a jó szó, az nagyon kellene, és az öröm, örülni, hogy itt vagyunk, örülni, hogy megvagyunk.

És kicsit alább adni időnként, nem gyújtani villanyt, nem hallgatni a híreket, és nem nézni meg semmit, hanem csak élvezni azt, hogy itt így élünk.

Mert nekem már nincs sok időm itt, tudja kicsi dolgok értékelődnek föl, egy jó séta, egy pohár tea… jaj közben le kell szállnom…

Kedvesem, kívánom, hogy legyen öröme az életben, sok öröme az egyszerű dolgokban!

Isten áldja! Tereza vagyok. Isten vele! 

Ha tetszik a poszt, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson :) Likeold a blogot a fb-on,hogy értesülj a friss posztokról. Szép napokat:)