2013.01.07. 23:23 Lázár Márta
Önismereti gyakorlatok: érezni önmagunkat

021.jpg

Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hős.

(Tao te king, 33. Ágner Lajos fordítása)

A boldogságkeresés az önismerettel kezdődik. Ki vagyok én valójában? Hogy néz ki a fizikai részem, a lelki- és gondolatvilágom. Hol tartok a felnőtté válás útján, letettem-e a múltam terheit, adtam-e helyet a nehézségeknek, a fájdalmas tapasztalatoknak... Sokszor, amikor valaki azt kéri, hogy nézzük meg a lakását, mert évek óta nem jönnek igazán össze a dolgai, kiderül, hogy voltaképpen mindene megvan, mégis hiányzik a kapcsolat, a barátság, a mélyebb találkozások.

Ekkor kezdődik egy közös munka, amelyben a tértől eljutunk az időbeli és a személyiségben megbújó rendezetlen szálakhoz. Apránként bontjuk ki a gátló folyamatokat, olykor segítséggel, egy-egy lélekben, kapcsolatokban járatos terapeuta bevonásával. Minden emberi vonatkozásunk, és boldogságunk, boldogulásunk, sikerünk 3 pilléren nyugszik, ezek: a megfelelő hely (a lakás), a megfelelő idő és a megfelelő ember, személyiség. Ha mindhárom adott, akkor jó esélyünk van a boldogságra. Ha az ember, a személyiség valamiért nem tud kiteljesedni, akkor kezdődhet az önismereti út, ami nemcsak, hogy izgalmas és szórakoztató, de egy olyan kaland, ami megéri, hogy bele vágjunk. Bármikor. 

Én és mások

Csak akkor tudok más emberekkel kapcsolatba kerülni, ha saját magammal is kapcsolatban vagyok. Akkor nem félek többé, hogy a másik valami olyasmit fedezhet fel bennem, amit magam elől is elrejtettem. Ha saját testem és lelkem házába beléphetek, akkor az is lehetséges, hogy engedjem a másikat hozzám belépni. Mindent megmutathatok neki, ami bennem van, mert magamnak is megengedtem, hogy az életem háza ilyen legyen. A magamhoz való viszony elveszi a félelmemet a másikhoz való közelségtől. Mivel önmagamhoz közel kerültem, képes vagyok a másik közelségét nem csak megengedni, hanem még élvezni is. Mikor magammal kibékülök, másokkal is nyugalmas pillanatokat tudok átélni. Ha ezen az úton, az önismeret útján akadályokba ütközöm, talán segítségre van szükségem, ekkor választhatok mély és intenzív segítő praxist, mint amilyen a Hellinger-módszer, vagy a szavakon átvezetőt, mint az EMK, vagy a jógát, tai chit, amelyek újfajta és mély testélménnyel, átéléssel ajándékoznak meg.

A legegyszerűbb gyakorlatok a leghatásosabbak, és az alábbi gyakorlatok ilyenek, a hétköznapi helyzetek által az önmagunkhoz vezető út lépcsőfokai lehetnek, segítenek, hogy intenzívebben tapasztaljuk meg a dolgokat. Nem mindegyiket fogjuk megfelelőnek érezni, ezért elegendő csak azt gyakorolnunk, ami megérint, és ami felkelti az örömet, hogy kipróbáljuk a gyakorlatot.

Gyakorlatok

Önmagunkat érezni a lélegzetünkben

Üljünk le kényelmesen, a hátunk legyen egyenes, és kezeink-lábaink ne keresztezzék egymást. Csukjuk be a szemünket, ha azonban álmosítónak érezzük, csak egyszerűen nézzünk magunk elé. Figyeljük meg a lélegzetünket. Főleg a kilégzésre figyeljünk, de ne próbáljuk egyúttal irányítani is, inkább minden lélegzetvétellel legyünk egy picit lazábbak. Most a belégzésemet eljuttatom a lábujjaim hegyéig: belélegzem, és arra figyelek, hogy a lélegzetem ritmusa végig hullámzik az egész testemen és eljut a lábujjamig. Amikor kilélegzem, akkor a lélegzetem hulláma visszahúzódik a testem belsejébe, majd a belégzésnél újra szétárad, ezúttal az ujjbegyekig, a következő belégzésnél pedig átjárja az arcom.

Ha ez a belégzés-kilégzés sikerült, kipróbálhatjuk, hogy a lélegzetünket mosollyal töltjük fel, és minden belégzésnél a mosoly eljut testünk minden részéhez, a kilégzésnél pedig a mosoly kiárad felőlünk a világba.

Ha ezek az egyszerű kis gyakorlatok sikerülnek, akkor egynek érzem magam önmagammal. A testemben lakom, és kapcsolatban vagyok vele. 

 Kézgyakorlat

Összeteszem a tenyereimet, és azt figyelem, hogy a jobb kezem mit érzékel a balból, majd azt, hogy a két kezem hogyan érzékeli egymást. Érzem a meleget, ami tenyereim közt keletkezik. Ezután kezeimet szétválasztom, majd lassan közelítem őket egymáshoz. Azután ismét összeteszem őket, és érzem a kapcsolatot, azt, hogy egyik tenyeremből a másikba hogyan áramlik a szeretet. Hogyan áramlik bennem. Érzem magam, mert bennem áramlik, és én kapcsolatban vagyok magammal.

Tárgyakkal való kapcsolat

A tárgyakkal való kapcsolat-gyakorlatok olyan oldalamat mutatják meg, amelyekről egyébként nem vennék tudomást. Figyelmességre, csendre, nyitottságra van szükség ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljünk a tárgyakkal, de nem kell figyelmességre kényszerítenem magam, csak annyit próbálok ki, amennyi jól esik. Ha sikerül, azután a mindennapokban is tudom ezeket gyakorolni.

Virág

Ránézek egy virágra. Nézem a színét, figyelem alakját, szépségét, titkát. Finoman megérintem. Így kerülök vele kapcsolatba.

Fa

Megnézek egy fát, látom az alakját, erejét, nyugalmát. Közel megyek hozzá, megérintem, megsimogatom. Átölelem, és hagyom, hogy ereje átjárjon. Érzékelem magam és a fát.

Könyv

Kezembe veszek egy könyvet, becsukom a szemem, és így az ujjaimmal érzékelem a könyvet.

Telefon

Magát a telefonkészüléket is tudatosan veszem a kezembe, és amikor hívnak, érzékelem a készüléket is, nemcsak a gyors válaszra törekszem.

Érzékelem

a golyóstollat, amivel írok. A billentyűzetet, amelyen a szövegeket beírom. A széket, amelyre leülök. A villát, amivel eszek, ahogy a kezemben tartom. A színeket, ahogy fényt sugároznak felém, és egyéni érzéseket szólaltatnak meg belül. A vizet, amikor megmosom a kezem vagy az arcom.

Figyelmesen és érzőn bánok minden tárggyal, amit megérintek, amivel a nap folyamán kapcsolatba kerülök.

Mindez azért hasznos és jó, mert nyugalmat ad, és közelebb visz magamhoz, s így önmagamhoz közel kerülve a kapcsolataim mélyebbé válhatnak.

{Szöveg és gyakorlatok: Dr. Anselm Grün terapeuta, valamint Lázár Márta, feng shui és életmód}

mai.jpg

025.jpg

027.jpg

029b.jpg

033.jpg

008.jpg

030b.png

023.jpg

026.jpg

028.jpg

Képek forrása: pinterest/lorien , pinterest,  coolechicstyle.

Ha tetszett a bejegyzés, másik is tetszeni fog :) Nézz körül és gyere máskor is :) Köszönöm! Itt likeolhatod a blogot, és a fb oldalán is töltekezhetsz, de az igazi tartalmakat itt, a blogon találod :) 

2013.01.07. 23:23

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása