Kérlek, feszítsd vászonra a pillanatot. A te pillanatodban, amikor az életedben, kint és bent minden a fejére áll. Amikor minden átértelmeződik.

Mi van máshol? Másvalaki pillanataiban. Lelkében.

Mert mindig a cél ad reményt.

A szabadság reménye – hogy legjobb énedet élheted, korlátok nélkül - leláncolt erőt szabadít fel.

Abban az évben nemcsak forradalom történt, szerte a világon. Világítótorony épült Afrika déli partjain, és az osztrák Semmering-vasútvonal. Thomas Cole szépségeket festett, és dehogyis sejtette, hogy álmát, az oszlopos építményeket némelyek barikádként használják még abban az évben. Tán Chopin se gondolta, hogy élete alig egy év múlva, ’49-ben véget ér, akárcsak a svájci órás, Jakob Degen, a repülő masina alkotójáé. Ebben a robbanékony évben született Gaugain, gőzösök robogtak, aranylázban égett az új világ, egy misszionárius a Csendes-óceán egy eldugott szigetére lépett, ahol totemek fogadták és nem túl bizalmas hangulat. Az az év sokak álmát döntötte romokba, és sokak reményét csillantotta fel.

Mert van, amikor minden ugyanúgy kezdődik, végzed a reggeli rituálét, elindulsz. És nem ugyanúgy érkezel. Van, hogy egyéni sorsodba köszön nagy „jó napot” a változás, van, hogy a történelem része leszel, egy nagyobb egység névtelen bajnoka. Van, hogy nem te olvasod fel a Nemzeti dalt és nem te pötyögsz a távírón, de ott vagy sokak közt, hevesen dobog a szíved és mész, ahová visznek a többiek, és valahogy mélyen, tudod a célt.

A cél: a változás, mindazért, ami jobb.

A dolgok rendje ez, ha nem jön magától, kikényszerítjük, ha lehet, nem túl nagy áron, ha nem lehet, nagy árat adunk érte.

A MA szabadsága a tegnapokban született. Köszönet azoknak, akiknek nevét kőbe vésték. És nektek is, sok-sok valaha volt elődünk, tegnapunk átélői, mostani életünk megalapozói, nők és férfiak, gyermekek,  akiknek vonásait arcunkban hordjuk, elődeink, köszönjük.