Váratlanul ért az egész, reggel felkeltem és a jobb karom nem bírtam mozdítani. Annyira fájt, hogy azon csodálkoztam, létezhet-e ilyen erős fájdalom így, a semmiből. Hát létezhet. Megfigyeltem, hogy amikor rendkívüli benyomások érnek, mintha elkülönülnénk a világtól, mintha külön bolygón kezdenénk élni, ahová nem ér el senki. A legnagyobb bajokban minden visszahúzódik tőlünk, és tulajdonképpen nem segít senki. Mindaddig, míg magunkon nem kezdünk segíteni… Addig hosszú szokott lenni az út, nem is időben, hanem a belső, lelki átélésekben.

Néztem, ahogy minden megy tovább, nem feltűnő, hogy le- és kimaradok. Nem számít, hogy közben még jönnek terhek, amiket alig van erőm hordozni. Sírni? Gyermekek előtt nem lehet, csak este, éjjel, hajnalban.

Néztem, ahogy egyre fogynak az olvasóim. Szerintem jó blogot írok, nagyon kevés posztot veszek át készen, sokat dolgozom rajtuk, nem megbízásból… csak, mert hiszek abban, hogy egy csepp jó, szép, amit adhatok, jobbá teszi a napunkat, és a sok cseppből áll össze a folyó. Az általános kedélyállapotunk, az energiánk, amit egyenként összeadunk.

Nem tudom, mit kell tenni, ha én, a blogger bajba jutok. Szólni kell az olvasóknak? Jelezni, hogy azért nem töltök fel képeket, mert pl. a jobb karom kivonta magát a forgalomból? Hogy olyan nehéz terheim vannak ezen kívül is, ki kell találnom a gyermekeim sorsát, elviselnem, hogy nem sikerül, amit annyira szerettem volna számukra, kudarc és tépelődés…

Arra jutottam, hogy milyen jó lenne tudni, vajon Ti, a blogom látogatói, szoktatok-e szenvedni… És ha igen, olyankor mit csináltok?

Hogyan nyeritek vissza az egyensúlyotok, mi segít?

Milyen jó lenne, ha tudnánk, hogyan lehet a másikon igazán segíteni… nem mélyebbre lökni, hanem szeretettel körbe venni.

Az orvos, akit felkerestem, kb. 20 percig arról beszélt, hogy csak azt lehet meggyógyítani, aki maga is akarja. A placeboval végzett kutatásokról is mesélt. És hogy a betegségem mechanizmusa egyebek mellett az agy téves információ kezeléséből is származik. Ha egy izomköteg fájni kezd, az agy azonnal azt az üzenetet küldi, hogy ki kell vonni, pihentetni. Csakhogy a váll, a kar ettől még jobban fáj, az agy meg egyre inkább kivonja a forgalomból… Át kell lépnem a fájdalom küszöbén. Vajon sikerül?

Először gyógyszert kaptam, a fájdalom miatt, aztán jéggel kezeltek, majd ultrahanggal, majd akupunktúra és a speciális kezelések, végül a torna következett. A torna araszolásból állt, az ajtófélfán kellett fölfelé kúsztatni a kezem, s ha bárhol megfájdult, megállni és a másik kezemmel erősen megnyomni a  fájó pontot. Ez lazítja az izmokat, és az agynak küldi a jelet: minden rendben, oldódik a fájdalom, el lehet engedni a megkötöttséget. Így lehet az agyat megnyugtatni, és közben gyógyulni.

A kezelés után derékmagasságig emeltem a karom. Jack Conway, jegyezzük meg a nevét. Gerinc-, nyak-váll- és derékproblémák, stb. esetén megbízható sztalker - ha engedelmesen magunk is akarjuk a gyógyulást! Valódi orvos és igazi gyógyító. Nem az én csodám, hanem a szervezet csodája – mondta a kezelés után.

Két nap múlva hívtam és jött a másik segítőm. Vajda Zsuzsanna, aki a természetes gyógymódok konzulense. Megmasszírozta a bal vállam, a jobbhoz épp csak hozzá tudott érni, mert ordítottam. Óvatosan, finom mozdulatokkal kopogtatni kezdte. Percekig kopogtatta, és éreztem, hogy oldódik a karom. Tudod – mondta – ha egy nagyot ütnénk, nem bírnád, és még jobban be is keményedne. De a pici ütögetés monotóniáját megszokja egy idő után a fájdalmas rész, és oldódni kezd és a fájdalomküszöb egyre gyengül.

A kopogtatás feloldotta a bekeményedett váll- és karizmokat. Kb. egy órán keresztül foglalkozott velem, és a végén a fejem fölé tudtam emelni a karom.

Miután egy hét múlva gyógyultnak nyilvánítottak, következett a lélek területe. Kovács Géza és módszere, a Colorgenetics. Sors, családi összefonódások a lélek területén. Hozott és hordozott terhek, amiket lesüllyesztünk a mélybe és utána csodálkozunk a szenvedéseinken. Színek, amiket gyógynövények és ásványok, drágakövek párlataiból nyernek, majd üvegbe zárnak. Színek, amiknek kódjai lényünkben, sejtjeinkben kódolva léteznek. S amikor ráhangolódunk önmagunkra, belső állapotunkra, azonnal a belső és külső látóterünkbe kerül egy adott szín, vagy színösszeállítás, ami megszólaltatja és felszínre hozza a félre siklott viszonyulásainkat és egyben útmutatást is ad a korrekcióra. Választanom kellett a színesszenciákat hordozó üvegekből. És szembesülnöm a terhekkel, amiket hozok. Minden nehézségnél választanom kellett a színesszenciák üvegcséiből. A foglalkozás mintegy 2 órán át tartott.

A negyedik gyógyítóm: Böjte Csaba. A szavait hallgatva időnként elindultak a könnyeim. Mert a fájdalom, a mi fájdalmunk egy valaha viselt, embertelen fájdalomnak csak töredéke. A remény pedig, amiből merítünk, ennek a fájdalomnak a sarja, a legnagyobb szeretet, ami embert valaha a földön átölelhet.

Vannak még, akiket meg kell említenem, Laura, aki prána nádival gyógyít, és aki már nagyon sokszor bizonyította, hogy az egyetemes energia mindent és mindenkit meggyógyít. Nóra, aki ajándék volt az utamon, a hallgatóim, akik készséggel viselték a mostoha terem ridegségét, ahol a vendégórát tartottuk, és persze a társam, a párom, aki megrendelte a pizzát, mert nem tudtam főzni… és nem utolsó sorban azok, akik visszajöttek nézegetni a blogot, akkor is, mikor egy posztot és egy képet se bírtam kirakni.

Köszönöm. Minden gyógyítómnak köszönöm. És Neked főleg, láthatatlan szeretet, Erőm. 

S hogy mindezt miért is írtam le. A remény miatt, hogy sosem szabad feladnunk! Soha, sohase! Mert az életünknek minden nap az újra kezdés lehetőségét nyújtja. 

{képek forrása: tulipános, és pinterestről}