Kedves Költők, kedves Olvasók!

A valaha volt költőkre, és külön magyar költőinkre emlékezve köszöntelek a

Költészet Napján !

Virtuális Költőversenyünkre 12-en neveztek, és 9 költő írt verset. Egyikük sem hivatásos, és van, aki nem is tudott sok időt rá szánni: sokfelé élő, sokféle életmódot folytató költőkről van szó. Mégis, amit itt olvashatunk, az élmény és érték. 24 szót beleszőni egy költeménybe?... Nem könnyű. Kedves Költők, köszönet, hogy van kedvetek játszani, és megírtátok a verseket! A Múzsák csókja zsongjon dicső homlokotokon, és körülöttetek :)

Kedves Olvasók! Ha elolvastátok a verseket, kérlek, írjátok meg, melyik vers legyen az I., II., illetve III. Ettől lesz kerek a Költőverseny, így tették ezt az ókori költők versenyén is. Szavazhattok kommentben, a fb-on, illetve emailben a kolteszetnap@gmail.com címen. Az  nyertes vers szerzőjét költői díj illeti, és minden évben ígérünk egy üveg bort, amit eddig sose adtunk oda, de megittuk! 

A beküldött, és versekbe szőtt szavak: 

remeg, csípős, vitéz, angyal, madártej, aréna, gyöngyfüzér, sárgadinnye, selyemfű, fényesség, napfelkelte, csicsergés, szigony, jegyzék, érzés, létezés, kamilla, ékes, hóhér, ballada, varázslat, gyámság, alma, teremtő, narancslé, doboz 

Költőversenyre született versek

1.

 

Neked 

 

Míg várlak,

álmomban remegsz, 

egy csípős szombat délután.

Megjössz,

vitézlőn simulsz, 

hajadban madártej virága tán.

 

Meglátlak,

konyhámba libbensz,  

angyal kacsint kéket szemedbe.

Kérdezem mivégre,

arénát emlegetsz,

ajkadon gyöngyfüzér sóhajt nevetve.

 

Csókollak,

sárgadinnyét majszolsz,

selyemfű arcodra maszkot ékesít.

Ölellek forrón,

fényességet ontassz,    

napfelkelte int lelkedre pírt.

 

Invitállak,

szigonyt dobsz,

kagylódban időtlen csicsergés hasal.

Hallgatom, 

érzést táncolsz,

teremben lépteid jegyzéke a dal.

 

Csodállak,

létezést játszol,

huncut lényeged kamillát inhalál.

Féltelek,

hóhért szeretsz,

bár szívedre varázslat talál. 

 

Látlak,

ékesen lobbansz,

füledbe búg balladát hangom.

Érezlek,

selyemmel simítasz,

ha teremtő kezedben alszom.

 

Vigyázlak,

almát teremsz,

szellemed fája bőséget ád.

Szeretlek,

dobozom nyitod,

narancsléből fest Napot Atyád.

 

 

{Szerző: Szerintem}

2. 

 

Az Út

 

3. 

 

Hét vitéz

 

Hét vitéz érkezik remegve a Teremtő elébe

Döbbenet, hogy mi van némelyik kezébe

Az egyik vitéz szigonyát fogja

S közben búsan panaszát nyafogja

 

A második, arcát egy ékes dobozba nyomja

Melyből édes madártej illatát szagolja

A harmadiknál sárgadinnye, majd leesik

A többiek érdeklődve, mozdulatlan lesik

 

A negyediknél selyemfű bálában

Orrát lógatja nagy bánatában

Az ötödiknél egy kosár alma

Látszik, szégyenében majd meghalna

 

A hatodiknál szárított kamilla

Kezében ott van még a favilla

A hetediknél gyöngyfüzér, csak úgy csillog és villog

Miközben ki hozta, szemét lesüti és csak néha pillog

 

Az arénában nem küzd se állat se ember

Az Úrral ellenkezni senki nem mer

Egy angyal nézi őket, kezében jegyzék, őrt áll csendesen

Figyel, s vigyázza, hogy mindenki viselkedjen rendesen

 

A kapun ki áthalad, majd a fényességbe léphet

Lelke megtisztul, s az Úr szemébe nézhet

De ki lesz az első, ki a kapu felé indulna

Egy sincs köztük, kinek arca ne pirulna

 

A kapun túl megszűnik minden - varázslat…

 

Minden mi érzés, vágy vagy anyag

Nincs csicsergés, napfelkelte vagy tavasz

Nincs hóvirág se hóhér se csípős narancslé

Bánják a vitézek, mit tettek régebben parancsér’

 

Nincs gyámság, se szülő, se rokon

Mindent el kell engedni ezen a fokon

Itt nem írnak és nem énekelnek balladát

Az Úr még valakinek szétrúgja a val-lagát ?!

 

Csak a lét ez … és  mindent átható szeretet

 

{Szerző: pilisiremete}

4.

 

Virradat, sorsforduló

 

Szakadt cipőjén villant a napfelkelte,

ékes csipkéit csípős füstbe dobálta.

vadkörte ágán remegve sírt a csicsergés,

ezüstkanállal falt madártej tegnapja mállott

a Múlt idő alvadt jegyzékeibe.

 

 

Hát így fordul át a létezés fényből a sárba,

így döfi Szatürnosz szigonyát sorsod szívébe.

S mi tegnap volt, az alma, s kamilla illat,

A nyakadon ringó gyöngyfüzér, vad varázslat,

így tűnik semmibe minden, ami tiéd volt,

így zárul kapocsként össze könnyelmű léted.

 

 

S amikor lehull a téged megtartó kéz,

tudsz-e a fényesség magasán kitekintve

fejed vitézül szegve, arcod és karod kinyitva

a sohase látott angyalok hitével bízni,

s a szenvtelen hóhér, a Sors pallosát kikerülve

selyemfű pázsit erdein vadonba futni,

és elölről kezdve adni a szónak a hangot,

és adni a hangnak a zengő, szép nevetést,

s a lét dobozából újra és újra kibújva

adni a mának a legjobbat örök magadból,

gyámságba venni azt, ki lehajtja fejét s feladja,

és hívni magad és küldeni őt is az útra,

faágak izzó tüzére vetni fénypalotáid,

és szeretni sárban tett teremtő léptet,

és megérkezni ebbe a száguldó mába.

 

És narancslét szórni vadkörte fának füstjére.

S csodálni, mint gömbölyül a nap az aréna szélén,

és árasztja illatát újra a sárgadinnye.

 

 

Mert eltűnhet minden birtokolt érték és álom,

és a parazsat elnyeli mélyen a föld,

és holnapra újra csak erőre lelve kelsz,

és léped az utat, mint sosemvolt ballada rímét,

és szavaidban érzés, gyöngy és fényesség terem újra

meg újra

És újra születsz. 

 

{Szerző: belladonna}

 

5.

Létezésem emlékképei

 

Visszatértem s nyakamba szakadtak az érzések, mint a lavina:

A levegő kissé csípős volt, ékes madárcsicsergés, csodás napfelkelte
s a légben könnyen szállt a kamilla, és selyemfű illatának édes egyvelege.
Az arénában egy öreg vitéz, a nagyapám; remegő kezébe fogva szigonyát
almát majszoló unokájának elmesélte a hóhér balladát.
Varázslat, fényesség lengte körbe a teret,
azt gondoltam ilyen csodát csak a „teremtő” tehet.

A város szélén egy aprócska ház
ahol egy öregasszony, a nagyanyám; gyöngyfüzérrel a nyakában mindig tárt karokkal várt.
Gyerekhadseregünk játszott az utcán,
madártej, sárgadinnye, narancslé volt a fizetség apró munkám után.
Igazi angyal volt ő s kettőjük gyámsága csodás
megállítottam volna az időt, hogy ne siessen tovább.

Most kezemben egy doboz, benne házak jegyzéke
melyek megmentésének már nincsen értelme.
A ház eltűnik, de
az emlékek, illatok, bennem még sokáig tovább élnek,
már nekem is vannak unokáim, akiknek mondanom kell újabb,és újabb meséket.

Búcsúzom tőled kis ház, ezen túl én „teremtek”, majd csodát.

 

{Szerző: Mya}

6.

 

Hajnali ballada

{Szerző: Favitéz}

7. 

Egy házasságtörés balladája

 

 

A hóhér emelvényén délceg vitéz remeg,

Szívében őriz egy ékes angyal nevet,

Az ő nevét is rejti az a komor jegyzék,

Melyre a halálba menőket jegyezték.

Távol az aréna morajlása hangzik,

A vitéz csak áll, s a könnye patakzik.

Emlékkép száll hozzá, egy ismerős érzés,

Friss madártej illat, s egy halk női kérés,

Ne menj fiam, baj lesz, ha asszony fűti véred,

A Teremtő lesújt, s megszűnik létezésed!

Az asszony édes alma, de bármily szépnek látod,

Kóstolnod nem szabad, mert lesújt rád az átok.

De a vitéz szemét szent varázslat zárja,

Forró vágya vonzza, egy férjes nő karjába.

Selyemfű simítja vad csókokkal telt éjjük,

Kamilla és pitypang mámor-ölelésük.

A vitéz megigézve bámul asszonyára,

Az hűs narancslét önt a vitéz poharába,

Igyál csak Kedvesem, messze még a reggel,

E délországi gyümölcs, töltsön meg meleggel!

Boldogtalan telt el eddig minden óra,

Engedd meg Édesem, hagy beszélek róla!

Minden percem Veled egy csodálatos váltság,

Mi felold frigyem alól, hova belökött a gyámság.

Nem akartam férjem, ezt tudnod kell Kedves,

De a mostohám, az a fösvény, tetves,

Eladott egy úrnak, egy doboz ezüstpénzen,

S ráadásként alkudoztak még egy gyöngyfüzéren.

Vénember a férjem, egy rothadt sárgadinnye,

Lassan már foga sincs, csak az üres innye.

Szökjünk el hát tőle, távoli országba,

Leszek én bárkinek alantas szolgája,

Megélünk szegényen, de együtt lehetünk,

S talán születik majd néhány szép gyerekünk.

A nő csak ábrándozott s álom szállt a párra,

Hajnal lett, csicsergés, fényesség és pára,

Napfelkelte után, ahogy feleszmélnek,

Hallják, hazaért a hintója a férjnek.

Csípős még a hideg, öltözködnek gyorsan,

Menekülni kell, a vitéz kardja hol van?

Tárul már az ajtó, s a férj szemében iszony,

Kezében egy antik, háromágú szigony.

Istentelen népség, végetek lesz, nyomban,

Ha megcsalsz, én megöllek, asszony, nem megmondtam?

Villan a két fegyver, s a férj a földre kerül,

Díszköpenye véres holttestére terül.

A szolgák is betörnek a hálóba utána,

Elfogják a vitézt azon hamarjába,

S a csalfa asszonyt is a törvény elé viszik,

A halált megérdemlik, ezt ők szentül hiszik.

Áll a vitéz búsan, mellette a kedves,

Ha életük nem, de a haláluk egy lesz,

Lesújt a hóhérnak kétszer is a keze,

S porba hull a két szép szerelmesnek feje.

Egy síró öreg özvegy könyörgi ki testük,

Adja jó bíró úr, hogy őket eltemessük,

Fiatalok voltak, s bolondok is ettől,

Ne fossza meg őket ez isteni kegytől.

A vitéz és szerelme ígyhát földbe szállnak,

Halott testük életet ad egy hófehér virágnak,

Keresztjüket őrzi, egy düledező hodály,

Sírjukat takarja a balladai homály.

 

{Szerző: Várfalvy Emőke}

8.

 

A KÖLTÉSZET EREJE

(álmaink helyet találnak)

 

A kis unokám, mint minden egyes hasonló napon,

 

ölembe vettem, és bámultunk kifelé a városra nyíló ablakon.

 

Ő azt mesélte, hogy egyszer híres író, vagy költő válik belőle,

 

varázslat lesz élete... és majd sokat hallunk felőle!

 

 

 

 

Őszi, téli csípős, hideg reggeleken és selyemfű illatú estén,

 

fényességgel teli nyári napokon mélán bámult kifelé,

 

és látta a szépet a létezésben, vagy a széltől remegő,

 

ég-aréna gyámságában élő páratlan-szép napfelkeltén.

 

 

 

 

Azt mesélte remegő, kedves gyermeki hangján: Nagyapa!

 

Te családunknak életet teremtő hasznos öregember!

 

Figyelj rám: mert nem mondom el a mondandóm,

 

és nem magyarázom szavaim, csak most: egyetlen egyszer!

 

 

 

 

Volt egy vitéz, ő balladákban, mesékben létezett.

 

Barátja az angyal, aki e vitézzel olyan mód' kérkedett,

 

mintha legalábbis régóta puszi pajtása volna,

 

és e páros a madárcsicsergésre gyöngyfüzért morzsolna!

 

 

 

 

Aztán a hóhér, aki fejek helyett sárgadinnyét hasított,

 

egy eszkimó is szigonnyal, miközben fókahadat pusztított.

 

Nő kamillákkal kezében sétált a tavaszi réten,

 

majd a derült égből villámcsapás érzés – így emlékszem!

 

 

 

 

Na de Attila! - szóltam rá most már, mert követni

 

ezt az ékes, míves, fondorlatos észjárást nem tudtam!

 

Ezért orra alá egy szövegjegyzéket, mint általam

 

jóvá hagyott irodalmár-sorsszerűséget dugtam,

 

 

 

 

És érzékeltettem vele, hogy ez a fényes alma a kezemben,

 

legyen mondjuk a nagyvilág – mint egy csudaféle egész!

 

Erre a kisfiú: De nagyapa! És hol marad sok kis részlet?

 

Amikor te énnekem az egészről csak mendemondát mesélsz?

 

 

 

 

Hiszen az emberek sokfélék, ezerféle vággyal!

 

Én, mint kisfiú bár érzem, de nem sodródom árral!

 

Leírok mindent, amit tapasztalok a világból,

 

mintha önteném cseppenként a narancslét – dobozából.

 

 

 

 

Azt hiszem ekkor értettem meg kis leszármazottam

 

minden egyes oktondinak vélt, érthetetlennek tűnő szavát!

 

S mert nem szégyen, hát boldogan tanulok tőle, hisz' neki

 

még vannak álmai, vágyai, amiknek e versben itt

 

 

 

 

helyet is talált...

 

 {Szerző: Matteo}

 

9. 

 

Ő

 

Napfelkeltekor a madarak

 

Csicsergése remeg ékes, fekete bajszán.

 

Míg selyemfűben hentereg

 

Sok-sok kamilla közt.

 

Szőrét a fényesség aurával vonja be

 

És bundás angyalkaként örül a létezésnek.

 

 

 

Ha ember lenne – vitéz lenne.

 

Arénában szaladgálna

 

Csípős szigonyával

 

Egész hadak ellen.

 

Elszánt hóhérként.

 

 

 

Ha étel lenne – csakis madártej

 

Léptei: fehér habcsónakocskáknál finomabbak.

 

Tekintete: sárgadinnye-édességű vaníliás tejtó.

 

 

 

Ha vers lenne – csakis ballada.

 

Sárga szemében egyaránt

 

A kezdet, vég és tragédia.

 

 

 

A széken hátradőlve nézem, előttem narancslé és alma.

 

Én nagy vagyok – ő kicsi.

 

Ki kit tulajdonol? Jogos kérdés. Talán tulajdonlás, talán gyámság

 

Talán csak varázslat.

 

.

 

Néha gyöngyfüzérnek hívom, néha gonosz kis lénynek.

 

Ambivalens érzés ez.

 

Valójában félek.

 

Elvakult rajongóként jegyzékbe rendezem:

 

Hogy az egyiptomiak is így,

 

Istenként csodálták

 

És hogy remekművek szólnak Róla…

 

 

 

S közben ő megmutatja nekem

 

Mi az igazi boldogság..

 

A tökéletes hely

 

a teremtő macskaképzeletben.

 

Most épp egy kartondoboz.

 

 

 

 

 

{Szerző: Farkasbab}

 

És még versenyen kívül

Széria autók versenye

avagy

a jobb és bal LADA – ballada

 

 

Résztvevők:    a jobb és a bal LADA

Sofőrök:          gyámság alatt lévő személy nem lehet

                        az ilyen személy az arénából elmehet

 

Amennyiben a vitéz sofőr lába remeg, s bátorsága inába száll

Úgy a Ladába ülnie nem lehet, s a versenyből jobb ha kiszáll

A sofőr akkor van készen, ha a létezés-érzése újra normális lészen

 

A verseny:      3 nap és 3 éjjel

                        napfelkeltétől – napnyugtáig lészen

1 db sárgadinnye minden Ladában lehet

De abba senki bele nem ehet !

A sofőr plussz pontot szerezhet,

Ha a dinnye a verseny végére levet sem eresztett

 

A visszapillantó tükrön gyöngy – és ékes rózsa füzér lógjon,

Hogy a Lada védőangyala ne egyedül kínlódjon

 

Minden sofőr kap egy jegyzéket, mely

Tartalmaz minden szükséges kelléket

Mindkét autó lámpája fényességet árasszon

Így hát a sofőr jó erős izzót válasszon

 

Ital fogyasztása:         dobozos narancslé

Étel fogyasztása:        csipős madártej és/vagy alma

(mást enni vagy inni nincs hatalma)

 

Versenytáv:                a selyemfű-réttől a kamilla mezőig

                                   (nem pedig az egyiktől a másik nézőig)

 

Figyelem:                    amelyik sofőr varázslatot használ

                                   Úgy hóhér kézre adatik

                                   Szigony vagy harci kerék –mi fogazott

                                   A verseny során el nem fogadott

 

Az autókat a Teremtő pitymallatkor madárcsicsergéssel indítja

 

 {Szerző: pilisiremete}