2013.06.18. 12:37 Lázár Márta
Mai bölcsesség - miért szeretjük éppen őt?

002.jpg

1.

Amikor valakit megszeretünk, úgy gondoljuk, azért szeretjük, amilyen. A kellemes, ápolt külleméért, a szép szemei miatt, azért, ahogy reagál, ahogy figyel ránk, stb.

Pedig van valami sokkal fontosabb, ami eszünkbe se jut.

Nemcsak azért szeretünk valakit, amilyen, sem pedig amiatt, hogy ki és mi ő. Hanem amiatt az érzés, és belső állapot miatt, ami megszületik bennünk az ő jelenlétében, és csak és kizárólag akkor, amikor pont ő van ott, vagy pont őrá gondolunk. Ez a magyarázat a sokszor ésszerűtlen, irracionális szerelmekre is, amikor ellenállhatatlanul bele szeretünk valakibe, akibe "nem kéne"– mert csak ő tudja kiváltani bennünk azt a bizonyos bensőséges, korlátlan szabadságot nyújtó hatást.

(Szentpéteri Julianna, EMK kommunikációs tréner, mediátor)

012.jpg

2.

A szerelemben a kivetítés is benne van. Az, akibe beleszerettem, azokra a részeimre emlékeztet, amelyeket elhanyagoltam, amikre nem figyeltem oda. Feladatom tehát az lenne, hogy azt, amire a másik engem emlékeztet, magamban tudatosan észre vegyem és kifejlesszem. Csak ezután alakulhat a szerelem szeretetté.

(Wilfried Nelles)

006.jpg

3.

A szeretet annyi, mint a valóság elfogadása olyannak, amilyen. A másik ember elfogadása olyannak, amilyen, és ez egyúttal önmagam elfogadása olyannak, amilyen vagyok. Nagyon félünk, hogy a szeretetnek átadjuk magunkat, mert attól tartunk, hogy teljesen kiszolgáltatottak és függők leszünk. De ez nem így van. Egy bizonyos szintig kiszolgáltatjuk ugyan magunkat, mert a szeretet olyan, hogy amit a másik tesz, vagy átél, az bennünket is megérint. De függők csak akkor vagyunk, ha a szeretetünkért cserében elvárunk bármit, ami olyan, mint egy ellenszolgáltatás. 

(Wilfried Nelles, Hellinger-terapeuta)

009.jpg
{Képek forrása: classy in the city}

Ha tetszett a poszt, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel.  Cserében itt mindig tartalmas posztok várnak! A feng shui trend blogot a FB-on kedvelheted, ahol sok szép inspirációt találsz - amik szintén izgalmasak - de nem érnek fel egy újabb blogbejegyzéssel :)

2013.06.18. 12:37

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása