2013.07.31. 15:34 Lázár Márta
Játék! Nyerj páros belépőt az István, a király 30-ra

009.jpg
Egy adott történelmi korban, adott körülmények között született egy "nemzeti rockopera", István, a király címmel. Hogy ki, mit keres benne, az valahol magánügy, két dolog biztos, semmi sem egészen úgy volt, mint azt a rockopera megjeleníti, és ez mit se von le abból, hogy az István, a király remekmű, és rajongunk érte.

Ahogy közeledik a bemutató, kíváncsian várjuk, milyen lesz az előadás, hogyan énekel majd Nagy Feró, Feke Pál, Stohl tele lesz-e tetoválással :) Én azon gondolkodtam el, hogy látványban mit hoz, színvilágban az abszolút fekete dominál-e és milyen atmoszféra övezi majd a darabot. Alföldi egy kicsit előbbre jár a rendezésben, mint amit megszoktunk, bőven lesznek tehát meglepetések :) Azt már tudjuk, hogy 3 szintes emelvényrendszerben gondolkodik, amivel - Udvaros Dorottya szerint -  jócskán próbára teszi a szereplők fizikai állóképességét: fölszaladsz, lépcsőzöl, megállsz, énekelsz... 

Az előző posztban már beharangoztam, hogy a blog.hu jóvoltából valamelyik szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet az István, a király jubileumi előadására, Budapesten, az Arénában. A szereposztás ígéretes, úgyhogy érdemes szerencsét próbálni :)

Eljött a pillanat, amikor itt, a blogon elindul a játék, és egészen augusztus 4-én éjfélig tart. 

Így nyerhetsz

1. Likeold a blogot ide kattintva.

2. Válaszolj a következő kérdésre: Népszerű volt-e Koppány a maga korában?

a. IGEN, a történetírás szerint is közkedvelt személyiség volt

b. NEM, a történetírás szerint átlagos volt, még származása is bizonytalan.

A válaszhoz az előző posztban találtok segítséget, Koppány, a népszerű? bekezdés alatt. 

3. Küldd el a választ a poszt alatt, kommentben, vagy emailben a fengshuitrend@gmail.com címre. 

A játék időtartama júl. 31. - aug. 4.

Aug. 5-én hirdetjük ki a nyertest itt, és a blog FB oldalán. Hajrá, sok sikert! 

j.jpg

001b.jpg

2013.07.31. 15:34

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

« Vissza a főoldalra
süti beállítások módosítása