Budapestet úgy tudja bemutatni nekünk, ahogy még sosem láttuk. A legjobb fiatal fotósok egyike, aki képes kivárni és megragadni a főváros, és a látvány lenyűgöző pillanatait. Interjú Mervai Márkkal. 

1. Márk, szinte egyedülállóan gyönyörű fotókat készítesz Budapestről. Kezdjük az elején: miért szeretsz fotózni?

Jó kérdés, ha én azt tudnám :) Igazából régen a mozgókép érdekelt, véletlenül alakult úgy, hogy az állókép szerelmese lettem, hosszú sztori, ebbe nem vágok bele. Most azért szeretem a fotózást, mert eljutok olyan helyekre, ahova nem mindenkinek van lehetősége eljutni, és meg tudom mutatni az embereknek, hogy milyen Magyarország, vagy Budapest egy nem mindennapi beállításból. Emellett mindig találkozom más fotósokkal, akikkel elbeszélgetek, netán amíg a kellő jó fényekre várunk, sörözünk is egyet. Sokan nyitottak, jókat lehet beszélgetni, és laza körülmények közt fotózni. Érdemes egyszer kipróbálni, hogy az ember megszólít egy fotóst az utcán munka közben. Többségük nagyon barátságos és beszédes, legalábbis ahogy én tapasztaltam.

 2. Egyedül, vagy társaságban szeretsz inkább fotózni?

Ha stresszes napom volt, akkor kifejezetten jó, hogy elmegyek egyedül fotózni. Kikapcsolok mindent és csak a kreativitás dolgozik bennem, ami aztán vagy jó eredményhez vezet, vagy sem. Tértem már úgy haza fotózásból, hogy egy jó képet se lőttem, nem tetszettek, mikor a gépen megnéztem, de kikapcsoltam egy kicsit.

Szeretem megfogni az élet egyes pillanatait, van egy kedvenc mondatom, amihez próbálom tartani magam, és ami pont passzol ide: „Photography for me is catching a moment which is passing and which is true” - A fotózás nekem az, hogy megragadok egy pillanatot, amely mulandó, és amely valós.

3. A képeid közül kiemelkednek a Budapest-fotók. Miért szereted ezt a várost?

Budapestnek nagyon sok arca van. Nem csak a Parlamentből és a Lánchídból áll, ott vannak a kis utcák, a piacok, a Hősök tere, az Erzsébet kilátó, ahonnan gyönyörű rálátást nyer az ember az egész városra. Nekem pl. kedvenc helyeim a Gellért hegyen elrejtett kilátók (betonkörök, ahova ki lehet ülni), az Alagút teteje vagy a Budai rakpart. Órákat tudok eltölteni és csak nézni a nagyvárosi nyüzsgést. Szinte érezni Budapest szívverését, ahogy él ez a város, mindegy, hogy délben, vagy hajnali háromkor. Nekem nemcsak New York, hanem Budapest is egy olyan város, ami soha nem alszik. Ez adja a témákat a képeimhez, éjjeli hangulatképek, a kivilágított város, rejtett utcák, budapesti arcokkal. Különösen akkor tudok meghatódni, amikor egy különleges helyről, például a Magyar Nemzeti Galéria vagy a Magyar Tudományos Akadémia tetejéről nézem a naplementét. Eddigi legszebb naplementém a Lánchíd tetejéről volt, amikor fent állsz és körülötted egy kétmilliós Metropolisz fényei gyulladnak ki, akkor tudod: ez a város egy igazi gyémánt. Szóval a sokféle arca és a különleges fekvése és szépsége miatt szeretem én fotózni Budapestet. Vannak hasonlóan szép városok, ahol magam is jártam már, mint például Párizs vagy London, de egyik sem fekszik úgy, hogy az ember felmegy egy hegyre (ebben az esetben a Citadellára) és lába alatt az egész város. Ez csak itt van, ez (is) teszi nekem Budapestet valami egészen különlegessé.

4. Annak idején, amikor még Németországban éltél, eltanácsoltak a fotózástól. Milyen képeid alapján kaptad ezt a kritikát?

Anno Németországban az ottani legelismertebb fotó-suliba adtam be a jelentkezésem és onnan azzal utasítottak el, hogy nekem semmi tehetségem nincs a fotózáshoz, ne próbálkozzak vele. Mindez 5 éve volt, bevallom, ha ma megnézem az akkori képeimet, akkor nekem se tetszenének már. Nagyon sokat változtam azóta, sokat segített a sajtófotózás is, illetve, hogy sok irányban fotózhatok, pl. gasztronómia, fesztiválok, életképek és minden egyes fotózásnál kipróbálhatok valami mást, valami újat.

5. Akkoriban milyen képekkel pályáztál?

Köln-i képeket adtam be, mivel 20 évig Kölnben éltem. Tudni kell, hogy Köln is egy szép város, de közel sincs annyi arca, mint például Berlinnek, vagy Budapestnek, nehéz volt tehát sokoldalú és kreatív képeket készíteni. Igyekeztem, viszont a bizottságnak nem volt elég, sőt egyenest kritikán alulinak minősítették a munkám. Én úgy voltam vele, hogy ez az ő véleményük, mástól kaptam pozitív visszajelzést, hogy szépek a képeim, tehetséges vagyok, ezért se adtam végül fel.

6. A képeidet a nagyközönség kifejezetten kedveli, elvétve akad, aki nem. Ma mit kezdesz ezzel?

Ízlések és pofonok, mai napig ezt mondom annak is, aki egy képemre azt írja, hogy rossz és nem tetszik. Lehet, hogy neki nem tetszik, de 800 embernek meg igen. Mindenki ízlésének nagyon nehéz megfelelni, de nem is akarok. Magamnak fotózok, és azt mutatom be másoknak is, ahogy én látom a világot, aztán mindenki eldöntheti, tetszik-e neki vagy sem. Megosztott a vélemény a munkámról, én nagyon szeretem és várom is az építő kritikákat, kapok is, de egyéntől függ, hogy kinek mi tetszik. Nem mindig jönnek be nekem a mainstream képek, néha keresem a kicsit absztraktabb, művészibb meglátást.

7. Találkoztál már a régi kritikusaiddal? Ha igen, mit szóltak a pályafutásodhoz?

Sajnos nem, amit részben sajnálok is. Tavaly volt egy kiállításom a Margitszigeti Víztoronyban, az a megtisztelés ért, hogy Magyarország első Visual Art kiállítására engem kértek fel, hogy mutassam be Budapestet képeimen keresztül.

Ennek alkalmából elküldtem a suliba, ahol anno felvételiztem, a meghívót, de soha nem válaszoltak rá. (Mosolyogva) Hogy vajon miért, azt most nyitva hagyom.

 8. Ha jól tudom, civil foglalkozásod is van. Közben egy-egy helyszínért, fotóért képes vagy a végsőkig menni, és ott várni, várni… mikor jut mindenre időd?

A civil életben az ELTE BTK-ra járok, most vettek fel mesterszakra, de valóban járok civilben is különleges helyekre fotózni. Sok helyet kerestem meg, írtam nekik, hogy fotózhatok-e náluk a tetőről.

Jó kérdés az idő, valahogy mindig jut rá, meg ha például látom, hogy nagy a köd Budapest fölött, akkor inkább hagyom egy pár órára a sulira való tanulást is, és elmegyek kikapcsolódni, ami természetesen nekem a fotózás. A legsikeresebb képemet is - amit még Új-Zélandból is meg akartak venni - úgy készítettem, hogy elmentem sétálni, mert a tanulástól már szétment a fejem és megláttam, hogy a köd, a felhők és a napfény egy egész különleges hangulatot alkot a Duna fölött, megkomponáltam a Lánchíd és a Magyar Nemzeti Galériával együtt és miután másfél órát vártam mínusz 12 fokban a kellő pillanatra, meg is született e gyönyörű kép. Sajnos, de egyben hála Istennek is, kevés időm van elmenni csak úgy civilben fotózni, de mindig igyekszem egy kis időt szánni erre is. Megnyugtat és kikapcsol a fotózás, magam lehetek a gondolataimmal, ki tudom ilyenkor zárni az egész világot. A stresszes mindennapok után ez nagyon jó.

Köszönöm szépen az interjút és a képeket!

Az interjúban említett eddigi Legsikeresebb kép (1,5 óra után, mínusz 12 fokban):

Mervai Márk gyönyörű fotóit a honlapján és FB oldalán is megtaláljuk. 

Mervai Márk fotói Budapestről, Magyarországról

Egy csipetnyi magyar mediterrán: Eger

Ha tetszik a poszt, és a blog, a FB-on is kedvelheted, ahol sok szép inspirációt találsz - amik szintén izgalmasak - de nem érnek fel egy újabb blogbejegyzéssel :)

Ha szívesen szavaznál a blogra a Goldenblog versenyen, itt teheted meg: http://goldenblog.hu/szavazas.aspx Életmód kategória, Feng shui trend blog. Köszönöm szépen!