Bármikor - ha éppen nem tartott órát - a rendelkezésünkre állt. Friss tekintettel fordult ahhoz, aki az átlagostól eltérő motivációval és kérdésekkel kereste fel.

Főleg a művészet-, a lét- és lélek kérdései érdekelték, és ha nem is volt mindig válasza, azért tudott adni egy ötletet, könyvet, vagy mutatni valami képet, amit kínai, japán és német nyelvű szakkönyveiből halászott elő. Műtermi, iskolai kis szobája a rajzterem mellett varázslatos volt, ott hallottuk a legjobb zenéket, és ott ittuk a legjobb teát. Ránézésre tudta, kinek-milyen tea való, melyik kortárs jazz jön be neki, de a klasszikus zenét se sajnálta tőlünk, az élet ösvényein épp csak lépkedő diákjaitól.

Amint elkezdődött a tavasz, eltűnt. Nehéz volt megszokni, hogy hiába kopogunk, kilincselünk, az ajtó zárva. Amikor nagy néha elkaptuk, földszaga volt, a szobába meg nem lehetett belépni, mert körös-körül, a földön és a falakra aggatva száradtak a begyűjtött gyógynövények.

- Van, amit csak tavasszal találsz meg, aztán egy évig sosem – mondta, és el kellett nézni neki, ahogy magunkra hagy.

- Mindenkinek járni kell az útját, és az út sosem ugyanolyan. Elég baj, amikor nincs benne hegy és völgy, sőt, tavaszi sár és nyers csúszkálás a földön. Ha nem mégy elébe, majd megkeres téged az Egyensúly, és megméri, hol tartasz - nevetgélt cinkosan, aztán furcsa kis sapkáját fejébe csapva már ott se volt.

Ő volt az egyik legfőbb tanítóm, aki az életről vallott felfogások és filozófiák közül a kínai és japán irányzatokra felhívta a figyelmem. A könyveit rettenetesen untam, mert egy se volt magyarul, de az ikebanázás lényegéhez szerencsére nem kellett se szó, se beszéd, csak belső ráhangolódás, és a képi kifejezés megtanulása.

- Bármi is van veled, főleg, ha bajban vagy, csak a természet marad, és az, aki a természetet mozgatja. Ha arra tudsz figyelni, túllépsz a bajaidon előbb, vagy utóbb. Ám mindenekelőtt főzz teát, ha bajod van.

Ilyen bölcsességeket mondott. És persze nem véletlen, hogy most, amikor majd’ negyedévnyi idő maradt ki a blogolásból, épp ő jut eszembe. Mert az élet nemcsak könnyű rózsaszín ruha, nemcsak vidám főfogás a mívesen, stílszerűen terített asztal mellett, nemcsak habos kávé és könnyű sütemény. Hanem váratlan irányok megjelenése, egyszerűség, kép- és élmény mentesség, szürke csöndek és fájdalmak, tanulás, magadra-maradás, főleg, ha járni akarsz egy utat, ami nem csupán a látható szinteket érinti, s főleg, ha ezen az úton szerezett gyümölcseidet meg is osztanád másokkal.

Köszönöm, egykori tanáromnak a tanítást. És köszönöm a megbízóimnak, hogy ebben az eltelt pár hónapban otthonaikba hívtak, nézzük meg, mit mond, miről mesél az előtér, a nappali, a konyha, mi hiányzik és miből van túl sok… Köszönöm az ide látogatóknak, hogy kíváncsiak a szavakra, képekre, a természetnek, hogy mindannyiunkat támogat, s annak, aki a természetet és kis létemet is fenn tartja, a szerető türelmet, amivel engem csakúgy, mint mást, örökösen körbe ölel.

 Köszönöm, ha kedveled, és köszönöm, ha megosztod. Szép napokat :)