Egyszer volt, hol nem volt… mese, ami volt mindig, és újra lesz. Történt egy kisvárosban, mely akármelyik lehetne a Világon, az emberek épp lézengtek az utcán Szilveszter éjszakája után.

Csendesen lépkedtek a hóban, csizmájuk alatt ropogott a fehérség. Egyszerre paták dobogása ütötte meg fülüket. A hang irányába néztek, s látták, hogy egy lobogó sörényű, pompás fehér paripa közeledik, délceg lovassal a hátán. Ahogy közelebb ért, látták, hogy a hátán két lovas ül: az egyik egy csillogó ezüstbe és fehérbe öltözött, markáns arcú, jeges tekintetű, határozott tartású fiatalember, a másik meg... igen, ki is ő? Egy gyermek talán, akit sosem láttak, mégis egyszerre volt nekik régről ismerős és ismeretlen. A gyermek tiszta szeméből áradt a frissesség, az erő és mindenen átható bölcs nyugalom. Néha úgy tetszett nekik, mintha ez a gyermek folyamatosan változna; percről-percre másabb lenne. Félelemmel vegyes izgalomban suttogtak egymás fülébe, hogy vajon ki lehet e két lovas, s mit akarhat tőlük. A fiatalember udvariasan megemelte fehér kalapját, melyen jégcsapok sziporkáztak, és bemutatkozott:

- Én vagyok Január, és ma ide értem Hozzátok, mert érkezésemnek ideje e napon jött el, és magammal hoztam valakit, aki mostantól fontos lesz mindannyiótok számára. Ővele kezdődik minden, és ahányan vagytok, annyifélét fog elvenni Tőletek, vagy épp adni. Senkinek nem adja ugyanazt és nem veszi el tőle ugyanazt.

Az emberek vakarták a fejüket, és nem nagyon értették, mit is akarhat mondani Január Úr. Majd a gyermek átvette tőle a szót.

- Kedves Emberek! Üdvözöllek titeket, Új Esztendő a nevem. Most láttok engem először így, de láttatok már máshogy sok évtől fogva, és láttok majd újra, sok évvel később is.

Az emberekben hirtelen türelmetlenség, és megannyi kérdés támadt, egymás szavába vágva kiabáltak:

- Milyen leszel, Új Esztendő? Mit hoztál nekünk? Boldog leszek, Új Év?! Erősebb leszek? Jobban megy majd a matematika? Megvalósítom az álmaimat?

Új Esztendő csendesen mosolygott, és Január hirtelen rápirított a hangoskodó tömegre, egy jeges fuvallat kíséretében.

- Elégedetlenek! Hiszen még csak most éledtetek újra Óév Apó elbúcsúztatása után! Most el kell engednetek még az Ő kezét, s Karácsony Szellemének is búcsút kell intenetek, s azután kezdődhet minden új számotokra!

Az emberek hirtelen elgondolkoztak, s elcsendesedtek. Új Esztendő elkezdett beszélni:

- Én vagyok most, aki leszek a mosolyotok, a könnyetek, a születendő gyermekeitek, a meghalt rokonaitok, új barátságaitok, szerelmeitek, fájdalmatok és örömötök. Hoztam Nektek valami fontosat.

S amikor ezt kimondta, hirtelen mindenki nagyon fiatalnak, frissnek és könnyűnek érezte magát. Kinyújtotta tenyerét, és elkezdett lobogni benne a tűz, Új Esztendő pedig folytatta:

- Kedves barátom, Új Remény, jöjj hát, melegítsd fel az emberek szívét, töltsd meg friss erővel, hittel és reménnyel.

Új Remény énekelni kezdett, mire a lángok felszálltak, s mindenkihez eljutott ebből a reménnyel teli fényből éppen annyi, amennyire szüksége volt. Az emberek érezték, hogy valami áradni kezd bennük, mint a vér az erekben, mint a csobogó patak, és hirtelen tenni és kitalálni akartak új dolgokat, megosztani új élményeket, újra szeretni, új kihívásokkal szembenézni. Úgy döntöttek, adnak Új Esztendőnek cserébe valamit, hogy Ő ebből vissza tudjon adni vagy épp elvenni akkor, amikor kell.

Így történt, hogy Új Esztendő kapott tőlük egy csomó mindent: gyönyörű virágkoszorút, teniszütőt, sátrat, labdát, korcsolyát, iskolatáskát, pipát, lakáskulcsot, kocsikulcsot, ölelést, puszit, Egyiptomba repülőjegyet, csodaszép fonalat, gyöngyöket, szörfdeszkát, egy ház tervrajzát… és mindent, ami eszükbe jutott.  Miután mindenkinek megköszönte az ajándékokat, jelezte, hogy lepihenne, mert nagyon elfáradt. Előtte még így szólt hozzájuk:

- Egyet ne felejtsetek el: folyamatosan változom és alakulok. Elveszek és adok. De ti vagytok a lényeges szereplői ennek a forgatókönyvnek, és  folyamatosan alakíttok Ti is engem. Mindegyikőtök máshogy és másként fog látni egyes pillanatokban, míg Veletek vagyok, de ez így van rendjén.

Január Urat és Új Esztendőt ezennel közre fogták az emberek, majd pedig a szürkülödő ég alatt dalolva, friss szívvel nyugovóra tértek.

Itt a vége, és a kezdete is.  Ne fuss el, hisz most vár Rád - minden.

Szerző: Králik Ildikó

Fotó: dr. Fodor István