Egy helyet a hétköznapjaiból ismerhetünk meg, akárcsak egy embert. Ha igazán tudni szeretnéd, ki ő, ne a szép ruhájában, sminkkel/simára borotválkozva, illatos állapotában csodáld. Menj vele eső után sétálni a csatakos erdőbe, mezőre. Lépkedj vele a sárban, és figyeld, hogyan viselkedik. Ott majd kiderül, ki ő, és hogy tudsz-e vele élni. Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér, olvastam egyik tanítóm oldalán.
A képek elragadóak. Bár ez egy kiragadott hely, vagyis messziről sem a kenyai hétköznapi valóságot mutatja, hanem egy tehetős, kreatív egyéniség megvalósult álmát, valahogy felidézi az elementáris élményt, amit általában gyerekként éltél át, hogy vannak helyek, ahol nincs kapu, sem kerítés, csak egy ház a végtelenségben, amit messziről megláthatsz, amiben él egy nő/vagy egy férfi, aki a szélről mesél, és dohányt morzsolgat, miközben figyeli, hogyan eszed az általa készített, ízletes, varázzsal teli ételt.